Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-01-03 / 1. szám
mek részint az idegenektől, részint a’ vihart éli félelem miatt kemencze mögé rejtezék; a’ szép leány hallgatva ült le egy székre; az öreg ur pedig és a’ házi gazda komoly csendben szivák pipájukat. Tovább menetelről szó sem lehete; mivel azon kivid, hogy a' lovak fáradtak valának, ’s mind inkább sötétebb lett, — az esőtől megázott sikamlós dombokon ’s erdők rengetegein nem lett volna bátorságos a’ menetel. Maradni kellett tehát az éjre nem sok nyugalmat ígérő vendéglőben, ’s az öreg ur nem kedvetlenség nélkül hozatván elő útravalóját, a’ kedves leánykával vacsorálni kezde. Ez alatt egy ismeretlen ifjú lépett be , magának ez éjre szállást és nyugvó helyet kereső. Ruhájáról gyanítva nemcsak ismeretlen , de idegen nemzetből való volt; ugyancsak arczvonásai is ezt bizonyíták, mellyek nemes hajlásúak voltak, de szenvedések , mély és tartós szenvedések nyomait viselők. Szőke hajak omlanak le beesett arczaira; ’s lélek és test kínjai látszattak a’ jó ifjút nyomni. Ruházata, melly már szakadozott volt, előbbi fényt és gazdagságot mutatott; ’s olly valami indító, olly szánakozást gerjesztő volt egész lényén , mellyet ki nem lehete mondani. Az öreg ur is megilletődöttnek érzé magát látására, ’s magyar szívességel és vendégszeretettel hivá meg vacsorájához. A’ jövevény tartózkodva néze körül a’ szobában; nézésében a’ szenvedők és szerencsétlenek bizalmatlan tekintete volt. — Elfogadta az ajánlást; közelebb ült; enni kezde, és szerény, de lángpillanatokkal tekintgeté az általellenben ülő deli hölgyecskét, ki szíveskedve töltögeté neki hófejér kezeivel az ó tokaji viditó nedvet, ’s ő elragadtatva annyi bájtól és szépségtől, mennyi e' kedves leányka arczáról, mint Chariszok honából, feléje sugárzók, lassan lassan derülni látszott mély lélekborulatából, ’s vidám kedvre gyűlt, — ha szinte némelly keserű vonások arczán még mindig megtartók helyüket, jelentők, hogy a’ szegény ifjúnak igen sokat kellett szenvednie. A’ kis társaság nyugalomra bocsátkozék; nyugalomra, mellyet nem ízlelhetett. Az öreg ur otthoni puha ágyától távul a’ korcsma egyszerű szalmáján csak igen rövid, ’s a’ még mindig tartó dörgés hangjai és néha néha történt gyermeksirás miatt gyakran félbeszakasztott álmot alhatok. A’ fiatalabbak talán inkább nyughattak volna, de a’ leányka, előttünk még ismeretlen okból, inkább ébreni mint valódi álomba vala merülve. ’S az ifjú, — ad a’ szegény ifjú, mind azon fáradalom után, mellyekkel terheltnek látszók, sem foghatá be szemeit; ’s ha befogta is, a’ látott, ’s azóta szüntelen előtte lebegő kedves kép minden álmot elzárt előle. Neki szüksége volt volna nyugalomra, ’s azt bármi kényelmetlen helyen is elfogadható: de itt, midőn a’ hálószobák falai az istenadta levegő