Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1839-01-13 / 4. szám

27­ sák­ fel. Azok hallgatva vontak vállat,­­ egymásra néztek ; de tel­jesíteni a’ tébolyodottnak kivánatát egyik sem akará. Ez kebléből egy csomót húzott elő; pénzt, gyűrűket, és egyéb drágaságokat osztogatott pazarló kezekkel a’ férj fiak köztt. Az ajándéknak varázsereje van. Ásót és kapát foga mindenik, ’s elkezdek a’ sirt felbontani. A’ nő merően nézett a’ gödörre, melly lassan lassan mélyedni kezdett alatta. Végre fölnyilt egészen, és kimutató martalékját. A’ sírban két koporsó feküvék. Az anya meg­üt­közve tekintett oda. — „Ki fekszik az egyik koporsóban?44 —• kérdé a’ falu lakóitól. — A’ mi asszonyságunk! — jön a’ felelet. — Mellyik asszonyság ? — kérdé sebesen a’ fájdalmas személy. — Hiszen nekünk csak egy volt, ki azon nagy kőházban lakék ! — mondának azok. — Isten nyugossza­­ meg ő nagy­ságát ! — Hányjátok vissza a’ földet! mond a’ nő az embereknek. .— Ő boldog ! — szólít magában egy mély, de fájdalmában könnyebbedő fohászszal — ő boldog; mert kedvesével nyughatik egy sírban. Szólít, és a’ földet maga kezdé a’ nyugvók fölébe kezével hányni. Az emberek szemet meresztenek a’ különös esetre, de mivel őt már ismerek , a’ halottakat ismét eltemették, ’s a’ sirhalom fölemelkedett. Haza tértek a’ sírásók; magukkal vitték a’ szerencsétlent is, ki csendesen ment velök a’ faluba. Midőn a’ hajnal ismét feltűnt, nehány falusi ember ment­ el a’ temető mellett mezei munkájára. — A’ tébolyodottat a’ sírra borulva láták. Oda mentek felkölteni bánatából. — A’ nő lélek és élet nélkül megmerevedve fekvők ott, ’s hajait a’ reggelnek első szellője lengető­ obernyik­káról. ORSZÁG ’S NÉPISMERTETÉS. Trencani vármegye. (Folytatása.) Lehetlen a’ Trencsin utszáján végig menőnek a’ város feletti várra nem­ nézni; ’s lenne - e hazafi, ki itt keresztül utaztában meg ne tekintené ezen annyi érdekes történetek láthelyét, várát! *

Next