Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-06-30 / 52. szám
„Ezt mind megfogja hallani vezér! — felelt a’ pap , leszállva lováról. — Ne először adjanak valami reggelit, hogy megerősödjem az út fáradalmai után ; mert a’ lovaglástól már évek óta elszoktam.“ A’ bor majd tetemes kanosokban szikrázva állt előttek. ,De beszélj már valahára Lobek! — szollá Torstenson , midőn vendége a’ reggelit elfogyasztó, ’s a’ kancsóból egy hajtást tett. — Most mondd meg , mit csináltál a' I üzen i ütközet óta , midőn szemeim elől eltűntél , ’s mi czélból láttatod magad ismét barátodnál? Roszul foly dolgod? Lelkemre ! rajtad segittetni fog! Szóllj, mit kívánsz ? valóban sokkal jobban örülök, téged a’ holtnak hittet, sátoromban viszont láthatni, hogysem minden kívánságodat ne teljesitném.” Torstenson barátságosan nyujtá vendégének kezét, ez pedig szívesen csapott bele, és szólít: „No’s vezér, bírom ön szavát, ’s nekem több nem kell. Akarja tudni, hova vezetett sorsom, midőn Gusztáv Adolfot a’ laumburginak gömbje orozva találá? — Én az ütközet alatt Caja faluban valék, ’s midőn a’ tűz olly öldökölve terjedt, és szökevény parasztok a’ jó király halála hírét meghozák , elindultam uram testét felkeresni. Még egyszer látni akartam őt, ’s ekkor örömmel fogtam volna meghalni.“ A’ lelkész könyét tolté, ’s Torstenson szép homloka borús redőkbe vonult. — A’ királynak lópatkó által marczanglott teste ismét eszébe jött, ’s egykorig mindketten némán ültek. , Tovább!4 — szólít Torstenson végre, ’s a’ kancsó után nyúlt. „Uram ’s királyomat többé nem láttam — folytatá Lobek. — Midőn a’ választó helyen a’ holtak köztt bolyongtam, sokat láttam magam előtt feküdni, halványan , ’s elváltozva, kik még kevés nap előtt ájtatosan hallgatának, ha Isten tiszta tudományát szónoklam, ’s némellyeket, kik az utósó tusában feküdtek , elköltözésükkor vivasztalék, és szemeiket befogám. — Ah vezér! ez szomorú idő volt! — királyomat többé nem találám fel. — Midőn a’ csatapiaczról távoztam , bús valék , ’s én, a’ szent evangélium hirdetője, ingatag levék, elfutottam. — Kevés bolyongás után egy szomszéd város barátságosan fogadott be, 's midőn ott az egyik lelkész meghalt, a’polgárság engemet helyébe tön. Ott tanítok most, öreg ’s ifjútól tiszteltetve és szerettetve.44 .’S ha ott jól foly dolgod Lebek, csendes hivatalodban — kérdé Torstenson — miért keressz segitséget ’s vigasztalást a’ durva táborban ?"