Regélő, 1840. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)

1840-03-26 / 25. szám

Megjelelt társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p­ Pesten csütörtökön martius 20-án 1840« ELBESZÉLÉS. Egy örült naplójából. ( V­ég­e.­) Martius 86-kán nap és éj köztt. Ma jött a’ pedellus, ’s felszóllitott a’ cancellariába menetelre, minthogy már három héten túl maradtam­ el a’ hivatalból. Tréfából elmentem. A’ főnök azt gondolta , hogy őt köszöntem­, magamat pe­dig menteni fogom; de én egykedvűleg, sem kegyelmetlenü­l sem hódolólag, néztem reá, ’s helyemre ültem, mintha mi sem történt volna. Nézdeltem a’ cancellaria holmiját, ’s gondoltam­­ ,és ha tud­nák, ki ül közttök! Ah édes Istenem, milly zűrzavar volna az! És a’ főnök is éppen olly mély hajtással köszöntene , mint most az igaz­gatót.4 — Egy papírt, nem is tudom, mi neműt toltak előmbe, hogy belőle kivonatot készítsek, de én meg sem illettem. Kis idő múlva minden mozgásban volt: susogák, az igazgató jó. Sok tisztviselő igyekezett szeme elébe kerülni: én csendesen maradtam. Midőn a’ mi osztályunkhoz került, mindnyája gombolózott, én éppen nem. Puff! egy igazgató! s én felkeljek előtte? Soha sem! Micsoda igazgató ő ? — Csak dugó és nem igazgató ; egy mindennapias , közönséges dugó, melylyel üveget dugdosunk. Különösen nevetséges volt, mi­dőn egy papirost, aláírás végett elembe toltak. Ők azt hitték, hogy mint máskor, a lap aljára irom nevemet, átnézte ez ’s ez. Igen, ha bolond voltam volna ! Nem , felülre , hova az igazgató szokta ma­gát irni , rajzolom : „nyolczadik Ferdinand.44 Milly ünnepélyes csend terü­lt­ el! Hanem én csak kezemmel intettem, ’s mondám: „Nem kívánom semmi jelét a’ hódolatnak !44 ’s ezzel távoztam. Innen egyenesen az igazgató lakába mentem. Nem volt honn; az inas nem akart beereszteni, de én jól oda mondtam, úgy hogy füleit leereszté, s hallgatott. Egyenesen a’ toilette-terembe lopódz­­tam. Ő éppen tükör előtt ült, felugrott ’s visszavonta magát. ’S még sem mondtam neki, hogy spanyol király vagyok. Csak annyit mond­tam, hogy olly szerencse környezi, millyet nem remélt, ’s hogy

Next