Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-11-08 / 90. szám
a 725 vesed ?“ — Leontio iszonyú szemeket vetett a’ mesterre. •— „Kérdésem ne sértsen, fiatal barátom! — engesztőleg szólít Salvator Rosa. — Én nem tudvágyból kérdem; testvéred neve lepett meg; mert hajdan már hallom — sőt azt hiszem, magam is leírtam már azt — de úgy rémlik , mintha nem ama másik testvére volt volna; — emlékezetem hüllen; nem tudom, hogy’ vagyok vele. Testvéred barna, szemei—“—,nem, testvérem szőke.4—„Igaz, szőke ’s fekete szemű — valódi angyalarcz!“ — Leontio hallgatott; arcza halálhalvány vola. — „Emlékezetem , kedves Leontio, egészen zavartt; életem , az igaz, eseményekben olly dús, hogy agyam be nem foghatja mindnyáját. De te, Leontio, elhalaványodál, szenvedsz?“ — , Nem, nem!4 — „Vonásaid elrutultak; azok nem élő lényei többé —e engedd, hogy a’rémület kifejezését, e’ más világi sugárt, felfogjam röptében.“—’S a’ nagymester legott kifejtett egy papirostekercset,’s heveszszejét véve: „csak egy pillanatig, illy mintát többé soha nem l**lek!“ — Rajzolt. „Nézd vázlatomat, Leontio! halhatlanná akarlak tenni. Mi szerencsés esemény, ez fejed, csalatásig hasonló; Sámuel árnyának kölcsönzöm azt, midőn az endori boszorkány fölidézi őt.“ — , Gyilkos, gyilkos! — dörgő hangon kiáltott Leontio — hallgass, Vagy átszurlak gyilkommal.” — Salvator Rosa csendesen viselé magát; az ifjú által kihagyá ragadtatni kezéből a’ vázlatot, mellyet az nyomban megsemmizett. Azután visszahivá Leontiót, ki gyors léptekkel ment a’ hegyről le, olly kétségbeesetten, hogy hinni kelle, Tiberisben akar éltének véget vetni. Elfáradva’s fölhevülve lépett Leontio testvére elébe . Láttad Salvator Rosát?4 — kérdé ez. — „Igen!“ — , Jól fogadott?4 — „Igen!„ — ,Jó tanácsot adott?4 — „Igen!“ — ,Megyünk Nápolyba?4 — „Igen!“ — , Mikor? 4 — „Holnap!“ — Leontio négy nap múlva testvérével együtt Nápolyban „Apollo lantja“ czimu alacsony fogadóba lépett. L—l—y. ORSZÁG ’S NÉPISMERTETÉS. Hystrit vármegye némi ismertetése. Nem kellemetlen időtöltést nyer az, ki Nyitra völgyébe kirándul; mert az anyatermészet nemcsak a’ közönséges élet táplálására minden nemű szükségesekkel ajándékozd meg e'megyét, hanem érdekeit is szemgyönyörködtető változatossággal' ruházta fel. —Itt az egész látkör mintegy büszkélkedve mosolyog az utazóra. Az északi béreteknek, várromoknak érdekes látványával, úgy a térségen az ipar bő áldásainak adományaival egyiránt és méltán dicsekedhetik. Csak azon szenvedélytelen vándor nem tud itt a’ megelégedés kia