Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)

1840-11-08 / 90. szám

a 725 vesed ?“ — Leontio iszonyú szemeket vetett a’ mesterre. •— „Kér­désem­ ne sértsen, fiatal barátom! — engesztőleg szólít Salvator Rosa. — Én nem tudvágyból kérdem; testvéred neve lepett­ meg; mert hajdan már hallom — sőt azt hiszem, magam is leírtam már azt — de úgy rémlik , mintha nem ama másik testvére volt volna; — emlékezetem hüllen; nem tudom, hogy’ vagyok vele. Testvéred barna, szemei—“—,nem, testvérem szőke.4—„Igaz, szőke ’s feke­te szemű — valódi angyalarcz!“ — Leontio hallgatott; arcza halál­halvány vola. — „Emlékezetem , kedves Leontio, egészen zavartt; életem , az igaz, eseményekben olly dús, hogy agyam be nem fog­hatja mindnyáját. De te, Leontio, elhalaványodál, szenvedsz?“ — , Nem, nem!4 — „Vonásaid elrutu­ltak; azok nem élő lényei többé —­e engedd, hogy a’rémület kifejezését, e’ más világi sugárt, fel­fogjam röptében.“—’S a’ nagymester legott kifejtett egy papiroste­kercset,’s h­eveszszejét véve: „csak egy pillanatig, illy mintát töb­bé soha nem l**lek!“ — Rajzolt. „Nézd vázlatomat, Leontio! halhat­­lanná akarlak tenni. Mi szerencsés esemény, ez fejed, csalatásig ha­sonló; Sámuel árnyának kölcsönzöm azt, midőn az endori boszorkány fölidézi őt.“ — , Gyilkos, gyilkos! — dörgő hangon kiáltott Leon­tio — hallgass, Vagy átszurlak gyilkommal.” — Salvator Rosa csen­desen viselé magát; az ifjú által kihagyá ragadtatni kezéből a’ váz­latot, mellyet az nyomban megsemmizett. Azután visszahivá Leon­­tiót, ki gyors léptekkel ment a’ hegyről le, olly kétségbeesetten, hogy hinni kelle, Tiberisben akar éltének véget vetni. Elfáradva’s fölhevülve lépett Leontio testvére elébe . Láttad Salvator Rosát?4 — kérdé ez. — „Igen!“ — , Jól fogadott?4 — „Igen!„ — ,Jó tanácsot adott?4 — „Igen!“ — ,Megyünk Nápoly­ba?4 — „Igen!“ — , Mikor? 4 — „Holnap!“ — Leontio négy nap m­úlva testvérével együtt Nápolyban „Apollo lantja“ czimu alacsony fogadóba lépett. L—l—y. ORSZÁG­ ’S NÉPISMERTETÉS. Hystrit vármegye némi ismertetése. Nem kellemetlen időtöltést nyer az, ki Nyitra völgyébe kirán­dul; mert az anyatermészet nemcsak a’ közönséges élet táplálására minden nemű szükségesekkel ajándékozd­­ meg e'megyét, hanem érdekeit is szemgyönyörködtető változatossággal' ruházta­ fel. —Itt az egész látkör mintegy büszkélkedve mosolyog az utazóra. Az észa­ki béreteknek, vár­romoknak érdekes látványával, úgy a­ térségen az ipar bő áldásainak adományaival egyiránt és méltán dicsekedhetik. Csak azon szenvedélytelen vándor nem­ tud itt a’ megelégedés kia­

Next