Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-11-19 / 93. szám
:„Uram, szavamat visszaveszem ; a' reggeli órát nem engedhetem át, sőt viszonszolgálatra kell önt kérnem, engedje át a’ felügyelést nekem egész időre !•“ 5Na, na — válaszolt az őrmester, miközben karját amannak markaiból kifejté — nem ártana, ha kissé több becsületet tanulna maga, így nem szoktak valakitől valamit kérni! Egyébiránt is kívánatot nem teljesíthetem.” Jerome annyira összerezzent az utósó szavaknál, hogy inkább rém, mint emberhez hasonlító, de csak hamar eszmélni kezdett, és szenvedélyes felindulását legyőzvén , szóltám ,„Valóban nagy szívességet tenne velem őrmester úr; azért ismételve kérem önt !444 . Semmi sem lesz belőle — rivallá Grandjone— nem lehet, nem tehetem, ’s ezzel vége! ’s valóban nem is látom okát, mi szolgálatot tennék azzal magának !4 ,10 nagyot, mondhatlan nagyot — mondá Jerome majd nem sírva — ön nem képes azt felfogni, mi drága nekem ez az óra.444 .Nem akarom titkát tudni! — mormogá az öreg. — Szóval, maga lefekszik, mihelyest a’ meghatárzott óra itt, ’s a’ kulcsokat nekem adja át!4 .„Előbb éltemet 4*4 — kiáltá Jerome, ’s kihívó tekintettel állott az őrmester elébe. E’ rendkívüli jelenet az egész legénységet a’ vitázók körébe gyűjté; egyik egyiket, másik másikat pártoló , ’s minthogy a’ nagyobb szám a’ hozzájok közelebb állóhoz szegődött, nem sokára többen is egyesiték kérelmeiket Jerome-éval. , Hagyjatok békét — szaporázá az öreg — nem lehet, mondom ! ’S tudjátok , hogy mit egyszer mondtam, az mondva van ! Éppen a’ révből jövök — magam voltam künn , ’s egy nyomorult lélekvesztőn egészen az angol farkasok torkáig eveztem. Szökési kísérletek vannak tervben, fontos intézkedéseknek jöttek nyomára, ’s a’ tábornok különösenn rám parancsolt, hogy foglyaimra szemmel legyek, nehogy valamellyik elillanjon kalitkájából. Illyesmire nem vár két parancsot az öreg Grandjonc , ’s előbb izekre hagyom magamat vagdaltatni, mint helyemről távoztam.4 Jerome e’ beszéd alatt körmét rágta, ’s a’ kétségbeesés aggálya festé-le magát arczán ; most kezét keresztül vonva homlokán, félebbvalóját üdvözlé, és szintett nyugalommal monda: „,Engedjen meg hevességemért őrmester úr; de itt nem csekélység forog kérdésben. Én is szökési tervnek jöttem nyomába , midőn ön helyett a’ börtönöket vizsgáltam; én fölébb törekszem, s ezt csak különös szolgálatok által reménytem megnyerhetni; azért