Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)

1840-10-25 / 86. szám

i Pesten vasárnap October 15k-ín 1840. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanuil, postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. ELBESZÉLÉS. A’ porkoláb leánya-C Vege.) Szobácskájában ekkor ismét maga volt Katinka. Térdére esett, fejét egy székre hajtá, ’s imádkozék. Mély csend künn úgy, mint benn; csak a’­ falóra rezge lassan és szabályszerűleg atyja mellékszobájában. Ekkor Katinka fölkelt, az ajtót felnyitó, ’s kinéző. Sűrű fekete éj. Csak nehány egyes, könnyebb gőztől körülfá­tyolozott csillag rezge a’halványabb fellegrétegeken, különben feke­te vala minden és homályos , a’ szemköztti fal fogazatát sem lelle­te kivenni. A’ szél hozzá surlódik, ’s könnyű öltözetét lebegtető, jéghi­deg fala meztelen vállain végig, homlokát ’s arczait még is lángol­ni érzé. Névtelen félelem von rajta erőt; magát olly gyöngének, fogait mint szélhüdteknek , fejét olly égőnek érzé, hogy le kellett ülnie. De e’ helyzetet sem állhatá­ ki sokáig. Ah, az órák végtelen hosszúra nyitlának, ’s még is korán volt vállalatához fogni. Helyzete hovatovább kinzebb jön. Szobájában fel ’s alá­jára, ágyra veté magát, ismét fölkelt, az ablakhoz támaszkodott; de min­denhol csak kevés perczig maradhata; mindenhol üldözők a’ bizony­talanság, remegés, aggodalom, türelmetlenségnek ama borzasztó kínjai, mellyek mindenki keblét marczangolják, ki ollyat vállal ma­gára, mi erejét fölülmúlja. Ekkor az ó várban egyet ütött az óra. Hála Istennek! legmélyebb kebléből kiáltott Katinka, mint go­nosztevő nő, ki az utósó kinteljes éjét kiállá, ’s belépve látja a’ poroszlókat, őt a’ vesztőhelyre vezetendőket; azután éji lámpáját kiáltá, ’s meztelen lábbal atyja szobájába csuszant. Lassan és vigyáz­va felnyitván az ajtót, hallgatódzék; — atyja lassan lélekre — alvék.

Next