Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-05-23 / 41. szám
is méltóságot kölcsönze , mellyet a’ hozzá közeledőkkel, hogy az illedelem finom korlátait becsülésének veszélyeztetése nélkül sérteniek nem szabad, nem hagya felejtetni. Néha úgy tetszék, mintha az ifjit embergyűlölő Orny felsőbb jogokkal bírna Fanni iránt. Tagadhatlan, a’ férjírónak külseje által kellett tetszenie ; sőt komor hangulata , kedvetlen valója vonzó erőt kölcsönze neki, ’s mosolyának, mire olly gyéren vetemült, becsét emelte. Misem volt a’ világon ínyére , még is mindenkinek kedvére jön ; ’s bár mindig volt morogni valója , legjobb szivű léleknek lehete ismerni. Egykor Fanni, szobába léptemkor, mialatt ő keresztbe fontt kezekkel ült, ’s látni sem akarta, haját simitá homlokáról, és redőit egyengeté. Megvallom , e’ bizalmasság látása szerelemféltő kedélyemre szörnyedéssel hatott; de Fanni olly csekély roszat képzelt ebben, hogy helyzetét , bár velem szülei együtt léptek be , legkevésbbé sem változtatá, hanem a’ tréfát, mellyen kaczagnunk kelle, tovább izé. Midőn Oray elutazása forgott fenn , olly közönyös maradt, hogy egészen maga modorjában igen tréfás valósággal tanácsié neki: „menjen ön a’ kapitán úrral spanyol országba! ott van az embergyűlölők igazi édene, Megölik egymást, ha találkoznak, ’s ön az emberektől mindkét útón szabadul!“ Fanni testvére, Nina, szintolly vidor, élénk, ’s gyengéd lelkű valt; csak hogy még jobban gyermekkorában lélekzett. E’ mellett érzelmeiben sokkal több bennsőséget nyilvánított; akarom mondani , a’ természettől minden jó és szép iránt fogékonyabb szivet nyert; ez arczán ’s arczvonalmai játékában is mutatkozott. Lehetlen kifejeznem azon, minden vonásán lebegő, majdnem, mondhatnám , egész lényét lelkesítő szellemű. Külsejére szokatlan hasonlata volt nővérével termete-, mozdulatai- , hangjai-, ’s arczára nézve ; de nála minden nemesb alakban tűnt fel előttem a’ nélkül, hogy okát adhatnám. Ez ártatlanságban dudás fennség feküdt. Arczvonalmai szabályosbak voltak , mondhatnák, szebb volt Fanninál, de nem, mellyike méltóbb szeretetre. Gyakran gyönyörömet találám Nina és Fanni, e’ két dicső lény egyező, vagy elütő, ’s kitűmőbb tulajdonai vizsgálatában. Nina hozzám hajlandóbb vala; Orny ur komor , ’s néha bizarr valójáért kevésbbé tetszett neki: illyesmi nem kedves előttem — mondá — az eget kéken , báníalanul szeretem !“ — Gyermeki bizalommal osztá meg velem minden titkát, ’s mindenhez kikérte tanácsomat; sőt öltözetéről is, ’s mi álla neki jól, kelle szóllnom, és véleményemet másokéról adnom. Szavam nagy jelentőségűnek látszott előtte.