Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-01-22 / 7. szám
50 „Ne búsuljon kend birógazda! szólt a’ nótárius , jó az isten, jót ád , aztán ha mindgyárt kelmed’ fiait érné is a’ sors, tiz esztendő nem a’ világ; a’ fiuk még épen jőnek haza mint hetyke, világban forgott legények, kelmed akkor már öreg apók lesz, botján kibiczeg a’ határcsárdába , távolról porfelleg kerekedik, a’ kocsi elő áll, a' hazatért bajnokok leszállnak s hopp! egy l'irge legény repül kegyelmed’ nyakába. Birógazda isten ugysegéljen, én egy szikrát sem bánnám, ha fiam lenne; a’ katonának élete olly szép, a hazát védi, a’ hazát, melly táplál , s tulajdont ád.“ , Hej ! nótárius uram, kegyelmednek könnyű beszélni, ‘ szólt az öreg bíró, , de mink szegény parasztok, máskép veszszük fel a dolgot.No de nem akarok zúgolódni, jó az isten jobbat ád, aztán igaz, hogy most is jobban megy már dolgunk, mint azelőtt;ne adja a’boldogságos szűz, hogy mind igaz legyen, a mit oda fent tisztartó lírámnál hallottam. „Nos ! mit hallott kegyelmed?“ kérdék mindnyájan, s a törvénybiró jót hörpentve előbb nótárius uram borából, imigy beszélt: , Lássák kelmetek, az a’tisztartó még sem rósz ember, olly szives, olly barátságos a szegény ember iránt , mint ha magalesével beszélne; igaz, no mi is sokat látunk s hallunk, ’s ha kérdez a’ fiscalis úr, csak vállat vonítunk, de elég az hozzá; én a’ minap tisztartó uramnál voltam, épen a’ pitvarban valának, a’ nagy asszony vajat köpűilt, ’s Julcsa lányasszony kékczérnából istrimflit kötött, az öreg ur mellett egy ifjú ember ült, a’ tekintetes főbíró ur patvaristája , hej atyafiak ! az volt ám az okos legény, ott volt ám ő kegyelme, a’ hol a’ törvényt csinálták, azt mondja hogy mindennap bejárt a’ sessióba, hej, de sokat is tudott beszélni, csak aztán el is tudnám mondani mind azt, a’ mit beszélt, ott volt ám, a’ hadd el - hadd , fél esztendeig mindig rólunk beszéltek, volt ott többek közt egy deák, valami igen okos deák, kiksit azt mondják, hogy csakúgy szereti a’ szegény embert, mint ha ő is küzünkbe tartoznék, aztán valami András úr, Nagy Pali, meg Kolozár, vagy hogy is hívják, innen Csongorádból, azok mind mellettünk beszéltek. „Mellettünk?“ , mit mond kend? kérdé egy esküdt, s nem tudja kend, mit beszéltek azok a’ jó urak? , Ilej azok sokat akartak,— folytató a törvénybiró, — , lássák kendtek, az a deák csak hat esztendőre akarta adni a katonát,de hiába a többi urak, mást akartak, ’s igy mind ebből semmi sem lett. ‘ ,Ne vétkezzék kend biró uram!* szólt a’ kályha megöl egy vastag hang, s mindnyájan hátra tekintének; a padkáról egy körvitéz emelkedett fel, ’s a’ kályha felé vánszorgott. , Lássák kendtek, bírák uramék ! én örökös katona voltam, ’s azok, kik holnapután sorsot