Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-02-26 / 17. szám
méhen; részemről én nem gondolom , hogy láttam volna kecses!) valamit, mint a’kisasszonyt illy állapotban. Menil urnak hagyám a’ nyoszolya melletti ülést, ’s a’ szobaleánynyal mutatkoztam, ki a’ thea után látott, óranegyed múlva is csak az első udvariasságnál voltak a szeretők. A’ kisasszony mosolygva hitt föl: ,,ha ön segítségre nem jó, időnk haszontalanba vesz. A’ chevalier ollyan mint armoricai Tarjain lovag, ki a’ világot bejárta kedveséért, ’s mikor föllelé, nem tudta, mit szóljon vele.“ Mind a hárman neveténk. Midőn én a’ beszélgetésbe vegyültem, lassan elment az idő. Mindennapi dolgokról folyt a’ beszéd és a’ lovag’ távoztával, ezen második találkozás ép olly kevéssé elégíté ki mindkettejüket, mint az első: még is leveleztek, de csak szokásból. Menil még mindig szerelmesnek mutatkozott, hihetőleg, mivel a’Baseliéban ritkaság a’szerelmi szövény ’s ő nem könnyen akart vele fölhagyni. Újra kért ’s újra engedék. Ezúttal el nem hagyám őket, hogy a’ lovag vissza ne essék előbbi szerepébe. Mikor válnia kell, elszórakozva járt a szobában; bizalmatlanság nélkül néztem az egészet. Végre hát mögött egy levélkét ejte le; a szobalány észrevevé ’s ügyesen kapta fel a lapot. Régóta csak átfutottam leveleiket , bennük elmélkedést leték, mik nekem gyermekiességnek tetszenek. Ila engedőimet kér a’ lovag pecsételhetésre, megadom, mert nem valék sem zsarnok, sem kiváncsi. Mostani tette boszantott. Vártam a kisasszonytól, hogy Menünek ezen fogását megemlíti, de roszul számolok; ő a’ papirt fel sem hozó ’s ezen alkalommal tevém azon megjegyzést, hogy a’ legjobb hölgyek is szeretnek csalni. Fogoly hölgyem nem csak hallgatott, hanem szinte hibát követett el, tudtom nélkül felelvén, mint később meggyőződtem. A’ nehézség különös ingert ada új közlekedésüknek s innen ered tulajdonkép Launay kisasszonynak Menil iránti szerelme. Mihelyt módot lettek közlekedhetni, viszonyok irántam hazudság’ sorozata volt. A’ lovag egyszerre megszűnt szomszédnéjárúl velem beszélgetni s a’ kisasszony tetteié, mint van könyveivel elfoglalva. A’ ravaszságot annyira vitte, hogy szinte tréfát űzött,előbbent szerelméből. “Jó szivem vagy vakságom nem engedé őt hálátlannak hinnem;hogy mindazt felejtheté,mit érte csináltam sőt remélem, hogy egészen más gondolatokra jövend.Ellenben viselete irántam valóban más jön, hideg és tartózkodó. Látogatássul terhére látszanak, kért majd ez majd amaz okból, meg rövidítenem. Végre egy nap ismét a’ szokott szívességgel fogadott ’s még vacsorára is meghiva. Elfogadóm, meg sem gondolva e’ hirtelen változás alapját. Néhány darab vadhúst küldék neki ’s pinczém’ legjobb borát. Nyolcz órakor szemközt filénk az asztalnál. Foglyom soha sem volt szeretetreméltóbb. „Ha a’lovagban néhány van az Ön tulajdonaiból.“