Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-03-26 / 25. szám
195 nyelmes ágyat készíthetett magának az ifjú a’ tizenhetedik században egy felső magyarországi puszta korcsmában, ollyat készített, ’s nem sokára a’ sok lovaglás’s nagy fáradság mély álomba merítette. Alig aludt egy fél órát, midőn erős zürgetés után a’korcsmáros’e’ szavait hallotta: „Vitéz uram ! két asszonyság kíván vele szólani, de a’ félelem miatt nem várhattak ’s üzenik, ha van bátorsága ’s keresztényi szive, siessen ki a’kassai útón levő csárdához, a’ határdombon nem meszsze a’ keresztúttúl, meghallja kérésüket.“ Csodálkozva hallá a’ vitéz a’ korcsmáros’ szavait. , Kik lehetnek azok, mikor nekem közeliben sem rokonim, sem barátim?“ Cselnek tartván az egészt, immár álmát akará folytatni, de kalandokhoz ragaszkodó szive nem hagyá. Csak hamar felöltözött, ’s lova sem váratott magára. Az éj sötét vala. Épen midőn a’ piaczra ért, ütötte a tizenegyet.Hideg borzadással hagyta maga után a’ felállított gyászos vérpadot, alig bírván megtartani ijedt hortyogó lovát, melly az árnyéktól remegtében, fülhegyezve nyeritve szökdécselt ide’s tova. Az éj’ sötétségét a’ szitáló apró eső még nevelte, ő csak nagy vigyázattal tudott az után maradni. Félvén a’ megtámadástal, köpenyét úgy forditá, hogy kardja’ markolatja szabadon legyen. Mintegy fél órát lovagolt , az eső még mindig nőtt, mégis a’sötétségben egy épület látszott fehéredni. — Az épület a’csárda volt, de leégve; ajtói ablakai tátva nyitva ’s az egész épület lakó nélkül. Csak hamar a’ keresztútra talált ’s nem messze a’ hármas határdombra; de az egész környékben élő ember nem mutatkozik; leszállván lovárul, a’ dombok mellett levő fához kötötte azt, maga pedig a’ fa alatt keresett menedéket. A’ fához dűlve, szemei akaratja ellen is behunyódtak. Illy szempillanatban, mintha kezét megfogná valaki, megdöbbenve vetése köpenyét s védelemre kardot ránt, megragadván az idegen kezet. Aszszonyi sikoltás volt a’ felelet. A’ felhők ritkulván, két nő alakot egy férfi kísérővel látott maga előtt,mind ketten feketében ’s álarcz képűken. Egyike sugár alakú ’s félénk mozdulatának tetszett, oldalán gazdag markolatu tőr lógott, öltözete rendetlen , mindazáltal előkelő nemes sorsot bélyegze. A’ másik izmosabb testalkotásu ’s idősebbnek látszott. , Kik vagytok, kiálta a’lovag. „Szerencsétlenek“ volt a’ rövid válasz „kiknek sem baráti sem pártfogói!“ , Mit kívántok tőlem 4 kérdé viszont a’ lovag. „Egy barátságot nagy jutalomért. Látom, nem hordja, sem a' zsoldosok’ sem Tököliszíneit, s igy bátran bízunk nagylelkű vitézségében. “A’fiatalabb’hölgynek messzibb állván , csak zokogása hallatszott, az öregebb , folytatá beszédét : „Ma reggel hajnalban egy zemplényi ur a’ vérpadon veszett el. Holnap reggel hajnalban lesi