Regélő Pesti Divatlap, 1842. július-december (1. évfolyam, 53-104. szám)
1842-10-09 / 81. szám
867 jégbeesése’ első pillanatában közel vala a’ megörülés’ iszonyú sorsához; sok ideig nem evett, nem ivott, nem aludt, hanem csak szüntelen jajgata és meg-meg újult erővel zokogott; — ájulásai egymást érték, ’s hogy keserves sóhajait annál könnyebben bocsáthassa ki kebeléből, be sem főzette magát, hanem pongyola gyászruhában nagy betegként görnyedezett pamlagán. Alig tünt el az ölebecske, ’s másnap reggel a’ komorna nagy ijedelemmel jelenté grófnéjának, hogy ismét uj, ’s az előbbinél borzasztóbb szerencsétlenség történt, hogy t. i. a’ gróf úr ő méltósága leesvén lováról, lábát kitörte; minél fogva a’ szerencsétlen gróf’ meghagyásából sürgetve kéré úrnőjét, szíveskednék a’ veszedelmesen beteg férjet egy két perezre meglátogatni, ’s a’ mennyire lehet, bajában segíteni. ,Es mit! — szóla a’ grófné németül és haragosan — milly döre kívánat az! — Most ápoljam-e’ férjemet, midőn Paulinával az én boldogságom, mindenem örökre eltűnt; most vigasztaljam-e’ öt, midőn a’ legnagyobb kínokkal kell küzdenem, ’s magam is vigasztalhatlan vagyok. — Pamina, Pamina! — ’s itt a’ grófnét keserves zokogás fulasztá el. „De nagysád — megjegyzé a' bizalmas komorna — hátha a’ gróf úr rész néven fogja venni, hogy a’ kutya elébb való mint ő —44 ' ,Bánom is én — szólt a’ grófné daczosan — minek lovagol a’ szeleburdi, ’s miért nem vigyáz magára. — Ő Paminám, szeretett, drága Paminám, csak te ne vesztél volna el!------4 ’S itt a’ grófné újra zokogni kezdett. — Hiába kerestette a’ grófné kedves ölebét Budapest ’s a’ közel helységek’ minden zugában, nyilvános hirdetés’ útján hasztalan ígért 100 aranyat annak, ki Paminát élve, ’s 50-et annak, ki őt halva hozná vissza házához, — a’ kutya sehogy sem akart előkerülni, *s a’ grófné’ bánata mindaddig óriásilag növekedék, mígnem kínjai’ enyhítéséül egy nagy hirü műves által, ki Paminát igen jól ismeré, gyönyörü ezüst emlék szobrot készittető megholtnak hitt ölebének örökítése végett, illy aláírással: ,A’ legnemesebb szi, legnagyobb lelkű, legokosabb, leghívebb, legdicsőbb öleb, Pamina’ emléke. Megholt virágzó féltének 3-ik tavaszában.4 — E’ fényes kutyaszobor, millyennel száz meg száz elhunyt nagy ember sem dicsekhetik, a’ grófné’ szobájának legfeltűnőbb helyén állíttaték föl, ’s a’ tulajdonosnő által gyakran öntöztetett a’ fájdalmas emlékezet’ nehéz könyvivel. Két hónappal a’ megdicsőített kutya eltűnése után a’ grófné’ férje meggyógyult, de ő még most sem nyilvánítható e’ fölött őszinte örömét, mert Pamina miatt támadott szívsebei még most sem hegedtek be egészen. — Alig lábbadt fel ágyából a’ gróf, ’s már is uj csapás érte magas házát. Kedves fiát, a’ 7 éves Arthurt, idegláz kezdé gyötreni. A’ gróf egészen oda lett fia miatti aggódásában; de a’grófné legnagyobb kínok közt szenvedő magzatát, a kinél 10 éves leánygyermekét valamicskével jobban szerette), két hét alatt egyszernél többször meg nem tekinté, ezt roszszaló férje előtt arra, mentegetvén magát, miként a’betegség ragadós természetű, ’s gyöngéd anyai szivével nem áll— hatja ki gyötrődő gyermeke’ látását; — pedig köztünk legyen mondva, midőn elveszett ölebecskéje beteg volt, ételeket viraszta fölötte. Arthur, a’ kis gróf, ki az anyai szeretet’ boldogító érzetében soha sem osztozott, ki az anyai csókok’ érlelő melege helyett az idegen dajka’ hideg karjai közt épen olly árván és elhagyatottan fejlődék, 81 * * * *