Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-01-22 / 7. szám

FÉRFI ÉS NŐBÜSZKESÉG. Eredeti b­eszély. I. író asztalától kelt fel Zár­day La­jos,’s elégedett öntetszéssel nézve tük­rébe, fürtéit, ’s öltözetét kezdé ren­dezni , mig ajkain egy dalmű’ kedvelt áriája lebegett. ’S ki volt nála boldogabb ? Jó és nemes szív, és habár nem fényes, de adóssággal sem terhelt pénzállapot, is­merőinek osztatlan szeretete, tiszta ’s hibától ment öntudat, szintolly boldo­gító mint ritka a’ jelenkor’ ifjainál, volt, mi­nt ezeken túl emelé; ezenfe­lül a’ huszonhárom év, vidor kedély, ’s megelőző nyájas modor , elég vala kedvessé tenni őt azok előtt, kik láták és ismerék. De azon élv, mi öt jelen­leg boldogítá , nem ezekből szárma­zék , hiszen a’ hibátlan tiszta jellemet, a’ léleknek ezen egészségét, valamint a’ testét is, csak az tudja méltókép be­csülni, ki nem bir vele, ’s ámbár egyedül ez adhat valódi benső boldog­ságot , de a’ lélek azt csak önmagában titkon ismeri el, ’s nyugodtságot szül, és nem olly külső jelekben feltűnő örö­met, minőt most ifjúnk’ szép arczáról látunk visszasugárzani. Ő szeretett, ’s viszonszeretteték , sőt balkezének egy ujján viselé már a’ gyűrűt is , melly neki az imádott’ kezét biztosító. Közép­rendű családból származva, lángesze, ’s szép jelleme által vívott ki magának a’ fővárosban egy hivatalt, melly még szűken jövedelmező ugyan, de maga­sabb polczoknak volt előcsarnoka. Ke­véssé ábrándokra­­hajló természete sok ideig csak eszmény képeknek élt, ra­jongó keblében véghetlen űrt,’s mond­­hatlan vágyat érze, de tárgyat, melly azt betöltené, nem talált, mig végre egy leányt ismere meg, eszményké­peinek megfelelőt, ’s keblének űrét egy érzelem fogá el, olly lángoló mint szellemi,­­ az első szerelem. A’ le­ány gazdag nemes családnak volt egyet­len gyermeke , ’s ez ifjúnkat megfosz­tá a’ reménytől, őt egykor nejül bír­hatni. Sokáig küzdött ő önmagával, el akará fojtani hiú szenvedélyét, de a’ szív fellebbenté az ész’ mérlegét ’s ő nem győzheté le keble’ óriását. Zárday járatos volt Zománczy­­ékhoz, de Vilma iránti szerelmét so­ha egy pillanattal sem árulá el, ’s né­ma epedésébekn talán soha sem nyilat­kozik, ha B. tanácsnok, kinek kedven­­cze ’s pártfogolja volt, egykor kérdő­re nem veszi a’ méla bűsongót. Lajos megvallászive’vonzalmát a’ tanácsnok­nak, ’s ennek biztatására rövid időn Vilmának is, hol viszonlángra talála. B. tanácsnok’ nagy befolyása által re­mélhető volt ifjúnk’ elémente, mihez őt kitűnő tehetségei is segélték, ’s igy történt, hogy a’ tanácsnok által Lajos’ számára megkért Vilma neki oda ígér­ve, ’s az ígéret jegygyűrűvel is meg­erősítve jön. — Ez meghaladd ifjúnk­nak legmerészebb álmait, ’s lelkébe olly boldog érzetet önte , mit a­ hal­lottakból most nem nehéz megfejte­nünk. — Mint már említék, Lajos tükre előtt álla, ’s elégedett öntetszéssel nyug­tató szemeit önalakján. Kinek volna e’ kis hiúság megengedhetöbb mint a’ szeretőnek, ki szive’ királynőjéhez készül repülni? Holló fürteinek fényes gyűrűi elfedék az emelkedő magas homlok’ egy részét, mellyröl jellemé­nek nyugodt méltóságát mintegy olvas­

Next