Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-01-29 / 9. szám
261 velet láttatott, két szélén két pecsétet viselőt. Az öreg’ nyugtalansága végre szavakba tört ki. ,Még illy sokáig egyszer sem késett — mondá —de hol is maradhat illy későn? már hat óra! mi baj érhető? Óh Isten! szánd az öreg atyát, kinek leánya mindene! És Márton sem jó , pedig ezálta már visszatérhete!‘ Künn léptek hangzónak, várakozónk az ajtó elébe sietett ’s ezen Zárday lépett be. ,Nyugalmat jöttem keresni, kapitány úr! — szóla a’ belépő —nyugalmat és vigasztalást, ’s ezt sehol sem véltem jobban feltalálhatni, mint e’ csendes házi körben. „Rész helyen, és rész időben, édes Zárday, — viszonzá ez — hasonló agályban rég valék önmagam is; leányom. -------“ .Csak nem beteg ?‘ „Délután a’ divatárusnőhöz ment, ’s mindeddig nem tért vissza, ’s e’ felett adóssági perbe idéztetem, imitt azt idéző levél, hallgassa ön meg az esetet, ’s ítéljen a’ gyalázatos tény felett!“ Lendy elbeszélő báró Léghgeli viszonyát,’s ennek Emma iránt tett ajánlatát. Zárday komor figyelemmel hallgató, ’s tekintetét merően a’ kapitányra szegezve, rövid csend után igy szóla: ,’S önnek atyai szive mit sem sejt? Kapitány úr! legyen nyugodt, visszahozom leányát, ’s reményiem, hogy az atya’könnyei még nem egy letépett bimbó felett fognak hullani! A’ kapitány még a’ szavak’ értelmén gondolkozók, midőn Zárday már a’ némacsendű utczák’ sötét ködében sebes léptekkel a’ belváros felé haladott. Útjában találkozók a’ visszatérő Mártonnal , 's megtudá tőle, hogy Emma a’ divatárusnőtöl már eltávozék. Ez gyanúját valóvá érleté , ’s kettőzteté lépteit, alig engedve annyi időt, hogy az utczaszegleten ácsorgó néhány rendőrt maga után szólíthassa. Kevés perez múlva Leopoldváros’ egy roppant házának lépcsözetén szökött fel ifjúnk, ’s épen midőn a’ keresett ajtóhoz éré , e’ szavakat hallá belülről hangzani : ,Pokol és kárhozat, valaki jő, Pierre , utasítsd el, mondd, nem vagyok honn !‘ A’ szobából egy inas lépett ki, ’s ugyanazon pillanatban hatalmas sodrás áfát földre terítve, a’ lépcsőkre hentergett. Báró Légh halványult vonásaival a’ berontóra meredett. Remegő kezében illatos üveget tarta, hihetőleg ébresztő szerül az elájult nőalaknak, ki a’ nyugágyon fejér szoborként feküdt. ,Hálaaz égnek, hogy még elég jókor érkezem! mondá pereznyi halálos csend után az ifjú, de már ekkor Légh’ kezében az illatos üveg helyett kivont botter villogott. Zárday azonban felszakasztá az ablak’ szárnyait, ’s hidegvérűleg folytató: .Csak egy szó, egy kiállás tőlem, ’s az alól váró rendőrök, mint gyilkolni szándéklót, mint leányrablót a’ fenyítö törvény’ kezébe adják önt, azért le a’ bottérrel, különben ’s ekkor az ablakon kihajolt. Légh gépszerüleg veté el a’ tört, Vilmára gondola, kinek kezéhez jelenleg volt legnagyobb reménye , ’s ki — a’ jelen eset tudtára esvén — neki minden bizonynyal veszve van. 9* 262