Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-05-30 / 43. szám

Megjelenik minden héten kétszer egy di­vat képpel. Előfizet­hetni minden k. pos­tahivatalnál. — Kül­földre csak a’ bécsi k. főpostánál. Kolozsvá­rott t. Méhes urnál. Ara félévre, hely­ben 5 ft. postán 6 ft. pengő pénz. Hely­ben, évnegyedenként 2 ft. 30 kr. — Kiadó hivatal: Úri - utcza, Trat­tn­er- Káro­lyi ház’ 2-dik ud­­vara’ 2-dik emelet. R E G É L ŐPEST! DIVATLAP. Kiadja és szerkeszti G­ar­ay J­ános. 45. sz. Csütörtök, snájsis' 30kán. 10-4­3 . 3. CV. (Folytatás.) III. ..A­ kelő nap ábrándos fényt árasztott az erdő’ rengetegére — folytatá előadását az öreg komornyik. __ A’ fák’ lombjai közt vidor madárkák csevegték reggeli imájokat, ’s a’ fű­sült légben a’ vadász köny­­nyű­ kebellel lejtett tova a szíriek közé. A távozók zaja mind inkább el kezde halni az erdő rengetegében ’s csak mint álom’ emléke jön ollykor visszaidézve kő­­szirtek’ durva keblétől. A’ grófnak ifjúságától vallaitlan szenvedélye volt a’ vadászat. Szirtmászáshoz semmi kedvet nem érezék, inkább szép grófnőm’ oldala mel­lett maradtam. Könnyűűt keblem, hogy mindinkább elvo­nulni hall ám a’ zajgó vadász-sereget. Azonban a’ kastély melletti fakeresztkén rózsa­szín szalaggal játszadozik a’ lenge szellő, ’s a kas­tély’ h­átulsó ajtaján deli ifjú lépett be. A’ történtek felhivák figyelmemet, azért közel ju­tottam a’ grófnőh­ez. D. Judith, ’s az ifjú azon szobá­ban voltak, mellynek egyik ajtaja a’ kertbe, másik a’ gróf’ fegyveres termébe nyiték. Ez osztály nyári mulatóul vala felkészítve. Az ablakokban kellemmel illatozó vi­rágok magasultak, szinte az ezüst rudig, mellyről habzó selyemfüggöny olvadott a’ padolatra. A’ középén kerek diófaasztal vesztegelt, a’ fal között pedig rugalmas pamlagok szaladtak el.. Mintha most is látnám az ifjat. Karcsú magos volt. Szemei ragyogtak, mint ikercsillagok, s holló haja körülárnyalta mosolygó arczát, mint mikor tölgy lomb­jai között jelenik meg a’ vidor nap. Alig húsz éve le­hetett. — Grófné, szólt csengő hangon, inkább ismerem ön’ lelkét, mint perczeim’ e’ legboldogabbját, átkozott jövendőm’ rovására tudná fel. — Nem, Aurél, jövendőre nézi fel van ön mentve véleményem alól.. Csak emléke bírt annyi hatalommal női önérzetem felett, hogy e’ találkozásunk végső legyen. — Csak emlékem, Ilka?! Istenért, mondja ön, hogy nemcsak a’ puszta emlék. Szóljon ön érzelmeiről! — Azokról hagyjon nem szólni. Férfinak tekinteni azokba úgy sem szabad.. Nem is olly könnyű dolog volna az, mint meleg kebellel hiheti. — — Értem önt Ilka. Ön most grófnő, és semmi más. ’S nem lehetne-e önnek elfogulatlan percze, mely­ben kizárólag hölgy legyen? Hölgy, ki ne tudja, ne akarja a’ szív’ vágyait legyőzni. — — Ne szóljon ön, Aurél! Tanácsa önnek veszé­lyes. Akit ne tennék önért! szólt a’ grófnő hevülve. Nem nem, Aurél, önt többé látni nem akarom.. Már is ér­zem , vétkezem. — Ugyan Ilka, szólt Judith hozzá lépve, ki ed­dig feszült figyelemmel kisére minden szót, minden moz­dulatot. — Hol van női bátorságod ? Egy ifjú áll előt­ted, viszont szerelmedért boldogtalan, mig túl részel­tetsz egy érdemetlent kebled’ érzelmeiben. Maradj te grófnő , de ez ifjút mentsd meg. — Oh Judith, elébb taníts elaltatni az öntudatot, aztán nyújts szövétneket kezembe, ’s felgyújtom vele az egész világot, így?! csak habozni tudok. Igen, maradjon ön, grófnő, és boldog —szólt az ifjú. Ön tett boldoggá ifjú éltem’ reggelén, ’s hogy

Next