Pesti Divatlap, 1845. április-június (1-13. szám)
1845-04-03 / 1. szám
gasztos állapotával lévén kapcsolatban, szép dolog, de csak úgy érdemel becsülést, ha gyakorlója nem szárnyal olly magasra, hogy lábai a földet se érjék. Az égben repkedő, s lehetlenségek kiviteléről álmodozó ábrándos lény sem ember sem angyal, hanem csak ollyan furcsa madár, melly szárnyait a nap tüzénél megperzselvén, elébb utóbb a földre zuhan, s fölébredvén rajoskodó álmaiból, többnyire boldogtalan lesz. Az ábrándozás leginkább az ifjúkor sajátja, s valóban költői tavaszruhával ékesíti azt föl, ha nem csapong túl a határokon; a már korosabb embernek épen úgy áll az ábrándozás, mint németnek a bajusz, vagy hölgynek a pipa. A házas ember valamint a hidegebb kebelű politikus, szerelméből többnyire kiszokott ábrán dúlni, és ha a házastársak közül egyik vagy másik fél ábrándos marad, vagy azzá lesz, ez nyilvános jele az elégületlenségnek. Hol mindkettő ábrándozik, ott nincs a háznak feje, s magzatjuk ész nélkül jön a világra. ACHILLES. A leghíresebb görög hősköltemény főbajnoka , ki Primus leányát megszeretvén , ezt nőül kéré , olly ígérettel, hogy elpártolva nemzetétől , az ellenség, a trójaiaik részére áll. De midőn Apollo templomában eskövőt tartanak, Paris halálosan sarkon lövé a honához hűtelen Achillest. Tanulság ebből az, hogy ember mindennemű ellenség fölött diadalt vívhatki, egyedül szerelmét nem képes legyőzni, s ezen szenvedély miatt még a legszentebb érdeket is kész feláldozni. S a mai világban még is csodálkoznak azon, ha például egy szabadelmü politicus, hiú neje nagyravágyától ösztönözve , fényes hivatal után esd s megtagadja elveit, hitét; csodálkoznak azon, ha például a legnagyobb magyar férfiak, mint Achil, az ellenség táborából házasodnak azon különbséggel, hogy ezek nyillövés hellyel sarkukra arany-sarkanyút vagy magyarán szólva, magasabb obsettet kapnak. ADAGIO. Hangászati műszó, melly annyit tesz, hogy az előadott zeneművet csendesen szívrehalván s érzékenyen kell játszani. Sok bajnak eleje volna véve, ha az emberek szerelem dolgában is megtartanák ezen tempót, hja de mikor e részben inkább szeretjük — az accelerando!. ADAM. Míg a hagyomány szerinti első ember, Ádám apánk egyedül állt e világban, boldogul folytak napjai az éden virányain , épen úgy mint a mai világ nőtelen és férjtelen embereinek, kik ez állapotban nagyobb részint paradicsomi boldogságot élveznek. Azonban Ádám megunta a magányt, társ után vágyakozik , és isten élvévé álmában oldalbordáját, s ebből szép hölgyet, élettársat teremte mellé, ki már eredetileg úgy jön alkotva külső kép és belsőkép, hogy az egész világ, s különösen a férfiak fölött uralkodjék. Hiába képzelé azt Ádám, hogy neje alattvalója leend , az alma általi elcsábítás ellenkezőt bizonyita , valamint a magyar is, ki Ádámmal nemzeti vérrokonságban áll, hiába mondja azt, hogy ő ura nejének; — a praxis megczáfolja ezen elméleti tant. — És ha azt mondjuk a nőnek, hogy e rosz csont, ez által csak min magunkat vádoljuk, mert hiszen a mi oldalbordánkból vétetett, s mindenek felett azért szeretjük leginkább a nőt, mert ez által