Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)
1845-07-03 / 14. szám
CSACSKASÁG. Meg kell ezt különböztetni a nyelvességtöl, melly amannak borzasztó ellentéte. Kétféle neme van, kivált a szerelmes embereknek: egyik mélyen érző bár, de hallgatag; a másik csacska, minden érzetét, gondolatát nyiltan kibeszélő. Az illy csacskaság, főleg a szerelmest, mondhatlan kedvessé teszi; ollyan az ő nyelve, mint a malomkerek, mellyet a szív hullámzata hajt; ollyan ő egészen mint a kis madár, melly örömét, bánatát még a virágoknak is elcsevegi; hasonlít ő Memnon szobrához, a szerelem forró napja sütvén reá, szíve és nyelve legszebb harmóniában zenél. Az illy szerelmi csacskaság annak, ki azt rokonszenvvel hallgatja, olly jól esik, mintha frisstő kéjitalt csöpögtetnének szívébe, vagy mintha éltető illattal ingerlenék idegeit. A mindent kibeszélő csacska szerelmes, mások s kivált idegenek előtt sokszor szinte zavarba hoz bennünket, s néha legjobb szándéka mellett is, többet árthat, mint gondolná. Azért hát vigyázni kell arra a parányi kis nyelvre, bizonyos helyeken és emberek előtt lánczra kell azt kötni, s tokba dugni, mert olly rész világban élünk, hol az ártatlan csacskaságot, gyakran ártható nyelvességgel szokták büntetni s elnémítani. CSALÁD. A házasélethez férj és nő elég, de a családi élethez még több is kívántatik, t. i. szülői és gyermeki viszony, azaz régi magyarosan szólva, cseléd, mi házastársat s gyermeket is jelent, amint ez abból is kitűnik, hogy köznépünk közt a házastársak egymást s gyermekeiket sok helyütt még mai napig is cselédemnek nevezik, és minthogy a házi szolgák is mintegy hozzánk tartozók, a cseléd-családnév ezekre is kiterjesztetett. Minthogy a házaséletről maga helyén fogunk szólani, most csupán a családos, azaz gyermekes emberek viszonyát érinthetjük. — Az embernek tagadhatlanul nem utóló, sőt előkelő czélja gyermeket nemzeni, és nevelni, — még pedig az emberi s polgári társaság kivánataihoz képest, jól növelni fel. Igaz, hogy sok bajjal jár ez , de más részről legemberibb, legmagasztosabb öröm- és gyönyörrel tölti el kebleinket, már csak tudata is annak, hogy gyermekünk van, mert ez bizonyítja leginkább azt, miként a legremekebb földi művet alkotva s létrehozva: a természet teremtőerejéből mi is nagy és hatalmas osztályrészt bírunk, s ezen teremtőerő magasztos érzetében hozhatunk létre olly embert, ki lángeszével s nagy lelkével az egész világot megrendítheti, népek és nemzetek boldogságát eszközölheti, és sorsukra eldöntő befolyással lehet. A kis gyermek, ki már öntudatra kezd ébredni, mondhatlan gyönyörrel fűszerezi a családi életet; benne az ártatlanság tiszta angyala áll előttünk, ki romlatlan szivecskéjével legerősebben vonszódik a kedves, szeretett szülőkhöz, s ezen természeti vonszalmat olly őszintén, s kedvesen fejezi ki, mint csak szerető szokta kedvese irányában. A kedves kis gyermek nyelvtörő gagyogása, később öszszeviszsza zavart, s mind e mellett is sok tekintetben okos s őszinte beszéde, angyali jóságú szívre mutató hajlamai, önzéstelen tettecskéi s bohóskodásai legnagyobb örömre ragadják a szerető szülőket, s valódi derűs mulatságot szőnek a családi életbe, melly különben is elég felhővel boríttatik. Midőn már a gyermek elhányva angyalisága szárnyait, lassanként okoskodni kezd, s a növendék- s ifjúkor tavaszába