Pesti Divatlap, 1845. július-december (14-39. szám)

1845-10-09 / 28. szám

nek , s benne istenségét megdicsőitse?........ ., az illy nők látásán a szív önkénytelen megnyílik, mert körükben boldogoknak érezzük magunkat. Nézzétek az illy nőt magzata körében. Mióta anyává lett, megsokasodtak gondjai; eddig csak férjének élt, ám most két élet pihen női keble alatt, s­ö kész volna szörnyű halált halni mindkét életért. Nem látjátok, mint hervadoznak arcza rózsái, mint halványulnak a szép szemek, mellyekben a vidorság hajnalcsillaga tündökölt?­­ ti nem sejtitek a könyüket, miket titokban arczáról leszárit a szenvedő anya! Látnátok öt összekulcsolt kezekkel imádkozni beteg magzata fölött, — olvashatnátok a kínok gyűrűit, mellyek anyaszivét minden lüktetésre kö­rülhullámozzák !... Ott piheg a kisded honpolgár, drága mindene a her­­valagarczu édes anyának, — a láz kíméletlenül feszíti a gyönge idegzetet, és a megkeseredett anya öntudat nélkül borús gyermekére, s imáival ostromolja az egek mennyezetét, hogy valamikép meg ne nyíljanak gyer­meke lelkének.... És hogyha a láz szűnni kezd — mert az anyai kebel sóhaja egekre hat — ha a lankadt ajkak fölnyilnak —... szülő és gyer­mek szemei egymásba mélyednek.........s midőn a kis beteg rebegni is kezd az anyjától tanult édes anyanyelv hangjain:-----hol van, ki osz­tozni nem kívánna gazdagságában az anyaérzelemnek ? Így ápolta a jó anya magzatát, ezer meg ezer hánykódásai közt a fél­tékeny szívnek; s bár sajtolja az ég kérlelhetlen csapásival, ő boldognak érzi magát mindaddig, míg egyetlen gyermeke marad , kit forró tüzéhez szoríthat anyai szivének. Miként az isten napja mosolyogva szórja sugárait a világokra, úgy csüggnek szelíd pillantati gyermekein a jó anyának. Emlékezzetek csak vissza, mikor ti is anyátok ölében voltatok; idéz­zétek vissza a mennyország derűjét, miilyen csak anyaarczról sugározhat le magzatára, mint mikor a virágba borúlt tavasz képére az anyanap har­matszivárványokban mosolyog; képzeljétek a körülövedző karokat, hason­lókat azokhoz, m­ellyekkel isten áldás idején öleli át teremtéseit: ismer­tetek-e lényt, kire bizalmasabban tekintettetek, s kinek szavait inkább fogadtátok volna meg, mint anyátokét ? Olvastatok-e bölcsek írásait mellyek szent­ebb talizmánul maradtak volna em­léktekben, mint az anyai édes mesék? S várjon a komor férfiút szerettétek volna-e, ha anyátok nem mondta volna, hogy szeretni kell, s nyelveteket az apa név re­­begésére nem szoktatta volna? — S ha most, midőn fölnőttetek, s elve­gyültetek a számítások jéghideg világában , néha néha egy kegyes vallási sugallat ragadja meg bensőtöket: nem ismertek-e azonnal anyátokra, ki belétek­olta a soha el nem múló vallási érzetet, midőn gyönge kezeiteket 55*

Next