Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)
1846-01-22 / 4. szám
A HAZÁRÓL. Lement a nap. De csillagok Nem jöttének. Sötét az ég. Közel s távolban semmi fény nincs, Csak mécsvilágom s honszerelmem ég. Szép csillag a honszeretet, Gyönyörűségesen ragyog. Szegény hazám, szegény hazám te, Neked kevés van illyen csillagod. Mécsemnek lángja mint lobog ! Mitől lobog ? mi lengett ? Éjfélt ütött. Ti lengtek itten Mécsem körül, ti népem ősei. Mintha nap volna mindenik, Olly tündöklők e szellemek . Tündöklők, mert hisz a dicsőség Sugármezébe öltözködjenek. Ne nézz ősidre, oh magyar, Ki most sötétségben vagy itt, Ne nézz ősidre, e napokra ..... Szemeid gyöngék .... a napfény megvakít. Hazám dicső , nagy ősei, Ti földetrázó viharok! Ti egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok. Oh, nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma , birtoka . Magyar tenger vizében hunyt el Éjszaka kelet s dél hullócsillaga. Csakhogy rég volt, midőn magyar Fejekre termett a babér. A képzelet sebes szárnyú sas. Elfárad mégis , mire oda ér. 10 4-dik szám.