Pesti Divatlap, 1846. július-december (27-52. szám)
1846-11-21 / 47. szám
AZ ELÍTÉLT utósó napja. (Folytatás.) CONCERGERIE. XXII. Immár a Concergeriebe vagyok állattéve. Idejuthatásom viszontagságai megérdemlik , hogy néhány sorban elmondassanak. Épen félnyolczat ütött az óra, midőn a kir. törvényszék ajtóöre, tömlöczöm ajtajánál ujra megjelent. — Uram! — szóla — önre várakozom. Igen! rám várakozik ő , s rajta kivül még több mások !.... Fölkelek, egyet léptem előre, de úgy tetszett, mintha egy másodikat lépnem már nem volna hatalmamban; fejem olly nehéz s lábaim olly gyöngék valának. Darab idő múlva, erőm összeszedve, szilárd léptekkel indulék utamra. De mielőtt börtönömet elhagynám , egy végső pillanatot vetek annak belsejére. Kedves volt nékem c lak. S imárva s üresen kellezt hátrahagynom. Illyenkor a börtön egészen sajátos tekintettel bir. Egyébiránt nem soká fog az üresen maradni. Mint a tárnokok mondák, még aznap este új, az esküttszék által szinte halálra ítélt vendég érkezendett abba. A folyósó egyik tekeredésénél a gyóntató pap is hozzánk csatlakozott. Épen reggelijétől kelt föl. Midőn a börtönt elhagyánk, az igazgató gyöngéden megszokta kezemet, s kíséretemet négy hadastyánnal erősité. •— A viszonlátásig! — kiáltá a kórteremből egy haldokló öreg utánam. Végre leballagtunk az udvarra. Itt már szabadabban lélekztem; a frissséget szívnom olly kimondhatlanul jól esett! De nem soká élvezhetem azt. Egy szekér , mellybe postalovak voltak fogva, az első udvartéren megállapodott: ugyanazon kocsi, melly engem ide szállita. Hoszszudad derekát erős vassodronyból készült keresztrostélyzat metsző kétfelé. Mindenik osztályon két ajtó nyílott: egyik elöl, hátul a másik. Olly piszkos, fekete s 139