Pesti Divatlap, 1847. július-december (27-52. szám)

1847-11-25 / 48. szám

A PESTI DIVATLAP JÖVŐ ÚJ ÉVI FOLYAMA IRÁNT. Negyedfél éve már, hogy a Pesti Divatlapot szerkeszteni és kiadni szerencsém van. Mennyire feleltem­ meg ez idő alatt hivatásomnak, meny­nyire valók következetes kitűzött alapirányomhoz, s milly hatással volt ke­zemben e közlöny a magyar társasélet, a nemzeti irodalom és művészet fejlesztésére, annak megítélését az elfogulatlan olvasó­közönségre bízom. Annyit azonban nyugodt önérzettel mondhatok, hogy mióta e lap élén állok, a nemzetiség, a hon, s ennek jobb irányú ügyei ellen, legalább szándéko­san, soha nem vétkeztem, sőt azok érdekeit tőlem telhetőleg előmozdítani mindenkor szent kötelességemnek tartom. S ezen eljárásomnak vélem leg­inkább köszönhetni lapomnak a közönség részéről eddig tanúsított pártfo­gását, mellyet jövőre is kiérdemelni, egyik főfeladatomul ismerendem. Elleneim vádjai szerkesztői eljárásom irányában még most is a körül forognak, miszerint én túlságos magyar, túlságos hazafi, és nyers modorú, tollcsatakedvelő író vagyok. És e vád engem, megvallom, sok tekintetben büszkévé tesz. Hogy a nemzetiség, különösen a magyar nyelv és társal­gás körüli izgatásom, ollykor követelő hangú felszólalásom nem volt he­lyén kívüli, azt igazolta az idő, s kivált azon örvendetes körülmény, mikép most már több század síri hallgatagsága után Mátyás kora fölelevenülelvén, a fejedelem is magyar nyelven szól híveihez, és ujan választott nádorunk még a legfelsőbb társalgási körökben is otthonossá akarja tenni azt, minél fogva, illy újjá­születési korszakban, még inkább megkívánhatjuk azt, hogy az uralkodó ház példájára a honnak minden fia és leánya értse és beszélje nemzeti nyelvünket, s valamint nyilvános életünk pályáján, ugy társaskö­reinkben is ez uralkodjék mindenek fölött, mert ha a nyelv átalánosan ma­gyar lesz, akkor egyéb viszonyaink, érdekeink és szokásaink is hamarabb öltendenek magukra nemzeti szint. — Némellyek már azzal is gyanúsítot­tak, hogy lapomat hivatása körén kívül eső politicai elemmel, s a legéle­sebb politicai pártszinezettel törekszem elárasztani. Ki a mi sajtóviszonya-95 48-iksz.- Novemb. 25-én.

Next