Nemzetőr, 1848 (1-25. szám)
1848-07-05 / 1. szám
á lasztva, úgy hogy ha most az egyetlen százados és a hadnagyok valamellyike, bizonyos akadályok miatt egy időben nem jelenhetnek meg szolgálatra, a század a legnagyobb zavarba jönne. Azért hát a tisztek számát szaporítani kell, s ez által a rend is szilárdulni, a begyakorlás gyorsíttatni fog. A tiszteknek a századok által történt megválasztatásában is sok hibát, visszaélést vettünk észre. Legszomorítóbb e dologban az, hogy valódi érdem helyett, az üres pöffeszkedő tekintély, osztály- és rangaristokráczia, s pajtáskodási részrehajlás volt leginkább befolyással a választók többségére. Fővárosunkban, például, falragasztványok által hirdetve volt, hogy ez és e század, ekkor és ekkor, bizonyos helyen összegyűlt tisztjeit megválasztja. A falragasztványt sok nemzetőr véletlenül nem olvasá, a választásról mit sem tudott, s így történt, hogy teljes számmal egy század sem választhatott. A századnak egy kis töredéke a választáson megjelent; ekkor némelly ragyogni szeretők, vagy apró zsarnokok előre tolakodtak, s jó czimboráik, vagy hódolóik által kikiáltanák magukat századosok vagy hadnagyoknak, a nélkül hogy legtöbb közülök valóban érdemes s alkalmas lett volna a tiszti hivatalra. Mert sok ember azt hiszi, hogy aki szájaskodni, durván parancsolgatni, gorombáskodni tud —, az már született nemzetőri kapitány. Vidéken némelly helyütt, a tisztségre vágyakozó, hiú pöffeszkedők, (és milly nagy légió volt ezen nyomorultak száma!) — formális korteskedésre vetemedtek, a nemzetőrökkel akószámra itatták boraikat a végből, hogy századosok és hadnagyocskák lehessenek, azaz, hogy ragyogva parancsolgathassanak, s a tekintély álnimbuszát ölthessék magukra. Illy emberek szégyenére válnak a szabadság és egyenlőség új korának. Illy bangók nem akarják vagy nem képesek felfogni azt, hogy nemzetőr és nemzetőr közt semmi osztály és rangkülönbség nincs, legyen az tiszt vagy közvitéz. Ők, a jámborok, talán nem is álmodnak a felől, hogy legjelesebb férfiaink, mint például a ministerek, a pestmegyei első alispán, a pestvárosi polgármester, — mind csak igénytelen, egyszerű nemzetőrök, öv és ezüst paszománt nélkül. — Igaz, hisz nem rég bizonyos zugvárosból deputácziót küldtek a közügyérekhez a végből, hogy a nemzetőri tisztek csákóit vastag széles ezüst paszománttal ellátni, a (talán más agyagból gyúrt) közemberekétől megkülönböztetni, kegyesen méltóztatnék, így állván a dolgok, átalán véve szomorúan lehet tapasztalni, miszerint a nemzetőrök az illy utakon elválasztott legtöbb tiszt iránt úgyszólván semmi tisztelet-, bizalom- és ragaszkodással nem viseltetnek, mi mód nélkül gátolja e nagyfontosságú ügy fejlődését, haladását. Tekintve a felebbi körülményeket, de tekintve azt is, mikép a választások nem történtek annak rendje szerint, jogosan kívánhatjuk, hogy minden nemzetőri században új tisztválasztás eszközöltessék, mégpedig olly módon, hogy a választás határnapja néhány nappal előre minden tagnak írásban bejelentessék, s a választás nem erőszakoló felkiáltások, hanem titkos szavazás által történjék, mi, elég rosz, hogy eddig is mellőztetett.— Ez új választás annyival is inkább helyén volna, mert most már a századok tagjai jobban ismerik egymást, mint az előtt. Más alkalommal szólani fogunk a nemzetőrségi jegyről, fegyvergyakorlat- és ruházatról. HADI LANT. A költő-katona. Komoly napokra készül, Csatára a magyar . Fegyverzete é s dobszóra Feszül a férfikar. A pöröly és a vésü Fegyverré lettenek, A városok polgári Puskákat töltenek. Szántóföldét elhagyja A békés földmives, Ásókkal és kaszákkal Ellenséget keres. S én itthon énekeljek Szerelmes éneket, Mig népem a hazáért Hős harczra elsiet ? Nem koldusbot kezemben A hárfa, mig bírom; Fegyverré idomítja Szintúgy az én karom. Útközben hős apákról Zengek rajt hősi dalt, A harczmezőre érve, Egy lelkes riadalt! S ha elkapott a szent láng Lelkünk, szivünk dobog, ’ Szabadság és hazáért Hő vérünk felbuzog . 4