Nemzetőr, 1848 (1-25. szám)
1848-11-08 / 19. szám
nak csupán a nemzetőrség rendeztetése vethet véget. Itt az idő, mellyben a hadi és polgári intézménynek egyesittetnie kell a monarchiai alkotmány talpköveivel. Itt az idő, mellyben minden polgárt szent vetélkedésnek kell lelkesitnie, hol a társadalom minden tagjainak tudnia kell, milly szolgálatra legyen kellemes szentelnie magát, és gyalázatos, kivonnia magát, hogy a közönbös és rosz gondolkozásuak ne örüljenek tovább is lomha nyugalomban a hazafiság jótéteményének, mellyet ők kigunyolnak, kisebbítenek. Minden körülmény e rendeztetési munka siettetésére kalauzolja önöket, s önmaguk be fogják látni, hogy azt semminek sem szabad hátráltatnia. Engedjék meg, figyelmezhetném önöket, hogy tán épen ez intézkedéstől függ a rend visszaállítása, melly nélkül önök és a mi fáradozásaink sükeretlenek lennének. Polgártársak, fájdalommal kell beváltanunk, hogy a közjövedelmek rendetlenül folynak be, hogy a közkincstár teljes kimerültségben van, s hogy a nemzet nem gyámolíttatik szükségei szerint a nemzet részéről! Katonák, őszinte megvalljuk önöknek, mi nem tudjuk, minemű, körűs terjedelmű legyen azon utalom, mellyel a nemzetőrség a közös adóbeli kötelességnek tartozik, s mikép biztosíthatjuk a nemzetgyűlés rendeleteinek fontos végrehajtását, és mikép kényszerithessük engedelmességre mindazon polgárokat, kik azoknak ellentállanak! Polgártársak és katonák mi jól tudjuk, hogy a fegyverek, melylyeket nekünk az alkotmány nyújt, a törvénynek fegyverei, hogy büntet volna, azon fegyvereket az alkotmány elleni védelemre használni, tudjuk hogy a szabadság maga a törvény és a törvény maga a szabdság, hogy mindnyájan köteleztetünk adóbeli tartozások fizetésére, s hogy mindnyájunk java, boldogsága az állodalom hitelétől függ. Siessenek azért önök, urak, életbe léptetni polgári és hadi becsületünket a közjólétnek védelméért s a magán jólétnek feláldozásáért. E hazafias igazságok minden bizonynyal azon intézménynek lesznek talpkövei, mellyet azoktól várunk; bocsássanak meg hát önök, ha e pillanatban, midőn rendeleteik bölcseségét előre látjuk, a türelmetlenség hajt bennünket azoknak siettetését óhajtani ! Mi egyáltalában nem kételkedünk három millió bajtársaink öszhangzó érzületében, s biztosítjuk egyszersmind önöket, hogy a nemzetőrség, melly becsületének tartja hódolni az alkotmánynak, nagyon távol van mindazon békétlen követelésektől, azon, előjogok és méltóságos hivatalok utáni, hiú és gyermekes törekvéstől, melylyek nem férnek meg a polgárok egyenlőségével. Köszönet önöknek, hogy megszűnt minden rangkülönbség, s hogy érdemeink sohsem lesznek czilek. A legjobb polgár a legvitézebb harczos lesz egyszersmind, s a szolgáltatási szerencse, e tekintetben, illy általánosan hason érzületeknél, föl fog érni a parancsolhatási dicsőséggel. A haza mindig különös kötelezettségekkel, tartozásokkal adósa azon polgárnak, ki önként lemond a jövedelmező üzletekről, az atyai hajlékról, édes gyermekei czirógatásiról s a barátság vigyasztaló kellemetességeiről csak azért, hogy idegen éghajlat alatt víhasson és halhasson. Vajha az állodalom valamennyi polgár iránt háladatosnak bizonyíthatná magát pénz- vagy hivatalbeli kárpótlások által! Mi azonban, kik amaz olly becsületteljes kötelességeket teljesítjük hazánk irányában, csakhamar feledünk némelly fáradalmas sanyarú órákat házi boldogságunk békés éldeletében. Mindenütt és minden pillanatban környez bennünket a szabadság, magok a fegverek, mellyeket hordozunk, emlékeztetnek bennünket a szabadság kecsére s azon kötelességekre, mellyeket az élénkbe szab. A szabadság kamattal térit meg nekünk minden feláldozásokat, mellyeket az szükségesekké ten! E valóban franczia érzület, melly képesekké tesz bennünket, egy szabad harczos önérzetét összekötni a törvényeknek alája vetett polgár katonai kötelességeivel, kezöktől csak azon törvények följegyzését igényli meg, mellyek alá a polgárnak vettetnie kell, s a mellynek szeretetére és tiszteletére önöknek esküszünk. FEKETE SOMA. TÖREDÉKEK DE LAMENNAIS „EGY HIVŐ SZAVAI“ („PAROLES D’UN CROYANT“) CZIMÜ MUNKÁJÁBÓL. (Folytatás.) XIII. És barna, sürü fellegen által játék, mint mikor az ember szürkületkor a földre néz, kopár, puszta, zúzos síkot. És közepén szikla emelkedék, mellyröl feketés viz csorga le, és csak a leeső vizek tompa és gyönge moraja valamint zaj, hallható. És a síkon bigyódzó örvények, a sziklánál érének össze, és a sziklánál mindenik ösvény végén kő álla, valami nedves és zölddel — melylyet nem tudok megnevezni —, bevonva; olly vala az, mint a nyánek nyúlkája. És im, az ösvények egyikén sejték valami árnyékot, melly halkan mozogott, és lassan lassan a mint az árnyék közelebb jött, nem embert, de majd olly valamit, mint az ember, pillanték meg. És szive helyén az ember formájú alaknak vérfolt vala. És leüle a nedves és zöld köre, és tagjai