Nemzetőr, 1848 (1-25. szám)

1848-11-08 / 19. szám

nak csupán a nemzetőrség rendeztetése vethet véget. Itt az idő, mellyben a hadi és polgári in­tézménynek egyesittetnie kell a monarchiai alkot­mány talpköveivel. Itt az idő, mellyben minden polgárt szent vetélkedésnek kell lelkesitnie, hol a társadalom minden tagjainak tudnia kell, milly szolgálatra legyen kellemes szentelnie magát, és gyalázatos, kivonnia magát, hogy a közönbös­ és rosz gondolkozásuak ne örüljenek tovább is lomha nyugalomban a hazafiság jótéteményének, mellyet ők kigunyolnak, kisebbítenek. Minden körülm­ény e rendeztetési munka siettetésére ka­lauzolja önöket, s önmaguk be fogják látni, hogy azt semminek sem szabad hátráltatnia. Engedjék meg, figyelmezhetném önöket, hogy tán épen ez intézkedéstől függ a rend visszaállítása, melly nélkül önök és a mi fáradozásaink sükeretlenek lennének. Polgártársak, fájdalommal kell bevál­tanunk, hogy a köz­jövedelmek rendetlenül foly­nak be, hogy a köz­kincstár teljes kimerültségben van, s hogy a nemzet nem gyámolíttatik szük­ségei szerint a nemzet részéről! Katonák, őszinte megvalljuk önöknek, mi nem tudjuk, minemű, körű­s terjedelmű legyen azon utalom, mellyel a nemzetőrség a közös adóbeli kötelességnek tarto­zik, s mikép biztosíthatjuk a nemzetgyűlés ren­deleteinek fontos végrehajtását, és mikép kény­­szerithessük engedelmességre mind­azon polgá­rokat, kik azoknak ellentállanak! Polgártársak és katonák­ mi jól tudjuk, hogy a fegyverek, mely­­lyeket nekünk az alkotmány nyújt, a törvénynek fegyverei, hogy büntet volna, azon fegyvereket az alkotmány elleni védelemre használni, tudjuk hogy a szabadság maga a törvény és a törvény maga a szabdság, hogy mindnyájan köteleztetünk adóbeli tartozások fizetésére, s hogy mindnyájunk java, boldogsága az állodalom hitelétől függ. Si­essenek azért önök, urak, életbe léptetni polgári és hadi becsületünket a köz­jólétnek védelméért s a magán jólétnek feláldozásáért. E hazafias igazságok minden bizonynyal azon intézménynek lesznek talpkövei, mellyet azoktól várunk; bo­csássanak meg hát önök, ha e pillanatban, midőn rendeleteik bölcseségét előre látjuk, a türelmet­lenség hajt bennünket azoknak siettetését óhaj­tani ! Mi egyáltalában nem kételkedünk három millió bajtársaink öszhangzó érzületében, s biz­tosítjuk egyszersmind önöket, hogy a nemzetőr­ség, melly becsületének tartja hódolni az alkot­mánynak, nagyon távol van mindazon békétlen követelésektől, azon, előjogok és méltóságos hi­vatalok utáni, hiú és gyermekes törekvéstől, mely­­lyek nem férnek meg a polgárok egyenlőségével. Köszönet önöknek, hogy megszűnt minden rang­különbség, s hogy érdemeink sohsem lesznek czilek. A legjobb polgár a legvitézebb harczos lesz egyszersmind, s a szolgáltatási szerencse, e tekintetben, illy általánosan hason érzületeknél, föl fog érni a parancsolhatási dicsőséggel. A haza mindig különös kötelezettségekkel, tartozásokkal adósa azon polgárnak, ki önként lemond a jöve­delmező üzletekről, az atyai hajlékról, édes gyer­mekei czirógatásiról s a barátság vigyasztaló kel­lemetességeiről csak azért, hogy idegen éghajlat alatt víhasson és­­ halhasson. Vajha az állodalom valamennyi polgár iránt háladatosnak bizonyít­hatná magát pénz- vagy hivatalbeli kárpótlások által! Mi azonban, kik amaz olly becsületteljes kötelességeket teljesítjük hazánk irányában, csak­hamar feledünk némelly fáradalm­as sanyarú órá­kat házi boldogságunk békés éldeletében. Min­denütt és minden pillanatban környez bennünket a szabadság, magok a fegverek, mellyeket hor­dozunk, emlékeztetnek bennünket a szabadság kecsére s azon kötelességekre, mellyeket az élénkbe szab. A szabadság kamattal térit meg ne­künk minden feláldozásokat, mellyeket az szük­ségesekké ten! E valóban franczia érzület, melly képesekké tesz bennünket, egy szabad harczos önérzetét összekötni a törvényeknek alája vetett polgár katonai kötelességeivel, kezöktől csak azon törvények följegyzését igényli meg, mellyek alá a polgárnak vettetnie kell, s a mellynek szerete­­tére és tiszteletére önöknek esküszünk. FEKETE SOMA. TÖREDÉKEK DE LAMENNAIS „EGY HIVŐ SZAVAI“ („PARO­LES D’UN CROYANT“) CZIMÜ MUNKÁJÁBÓL. (Folytatás.) XIII. És barna, sürü fellegen által játék, mint mi­kor az ember szürkületkor a földre néz, kopár, puszta, zúzos síkot. És közepén szikla emelkedék, mellyröl feke­­tés viz csorga le, és csak a leeső vizek tompa és gyönge moraja vala­mint zaj, hallható. És a síkon bigyódzó örvények, a sziklánál érének össze, és a sziklánál mindenik ösvény végén kő álla, valami nedves és zölddel — mely­­lyet nem tudok megnevezni —, bevonva; olly vala az, mint a nyánek nyúlkája. És im, az ösvények egyikén sejték valami árnyékot, melly halkan mozogott, és lassan las­san a mint az árnyék közelebb jött, nem em­bert, de majd olly valamit, mint az ember, pillan­­ték meg. És szive helyén az ember formájú alaknak vérfolt vala. És leüle a nedves és zöld köre, és tagjai

Next