Reggel, 1933. április
1933-04-01
sprms i /ja s”mbal ‘■»“S-IS^ip március 31*iki Az események emberágak a hivatalos elképzelésnek Megkezdődött a zsidó* bojkott Németországban — 14 pontból álló utasítás — Nem veszik figyelembe az esetleges vallásváltoztatást — Amerika kormánya befolyásával igyekszik más belátásra bírni Hitleréket Működésbe lépett a külföldi felvilágosító akció Berlin, a Reggel jelenti. A nemzeti szocialista bojkott szervezet vezetősége ma a következő rendeletét tette közzé: Holnap, április elsején a nemzeti szocialista üzemi sejtfőnökök pontban délelőtt 10 órakor érintkezésbe lépnek a zsidó tulajdonban levő üzemek főnökeivel, akiket felszólítanak, hogy a nem zs uió mankneox 6« alkalmazottak részére két havi munkabért, illetőleg fizetést előre fizessenek ki. Ugyanezek a sejtfőnökök felelősek azért, hogy valamennyi üzem zsidó alkalmazottait április elsején azonnali hatállyal elbocsássák. A nagyobb zsidó üzemek, kü Ionomért azok, amelyek nagyszámú nem zsidó alkalmazottat foglalkoztatnak, egyelőre továbbra is üzemben maradnak, de az üzemi sejtfőnökök felelősek azért, hogy egyetlen nem zsidó alkalmazottat se bocsássanak el. A zsidó alkalmazottak azonnali elbocsátásnál nem lehet tekintettel lenni az esetleges vallásváltoztatásra. Amennyiben a rendelet végrehajtása bárhol akadályba ütköznék, vagy a két havi bért ki nem fizenék, azonnal jelenteni kell a nemzeti szocialista bojkottbizottságnak, amely megteszi a szükséges intézkedéseket. Ugyancsak szombaton délután 3 órakor a zsidó üzletek munkásai és alkalmazottai tiltakozó tüntetést rendeznek a német áru külföldi bojkottja és a zsidóság rágalmazó hadjárata ellen. Délután negyed 5 órakor a birodalom valamennyi munkása és alkalmazottja rendez tüntetést. Berlinben a Lustgartenben gyűlnek össze a nemzeti szocialista munkások, ahol Göbbels dr. birodalmi miniszter és Engel János nemzeti szocialista képviselő az üzemi sejtek főnöke is felszólal. Streicher birodalmi gyűlési képviselő, a bojkottakció vezetője 14 pontból álló utasítást készített a bojkott szombati bevezetésére. E pontokban szerepel, hogy minden zsidó üzlet előtt nemzeti «■nrtwsUrt^ for—r—még kell állani és a betérni szándékozó vevőket a bojkottra figyelmeztetni. Ezenkívül minden zsidó üzletet fekete alapra festett sárga körrel kell megjelölni. A zsidó fajú katolikusok vagy protestánsok szintén zsidóknak tekintendők. A bojkottmozgalom, bár hivatalosan csak holnap kezdődik, már ma negiívít. A szervező bizottság a bojkott végrehajtására ma este újabb, szigorú utasításokat adott ki, mert az a hír terjedt el, hogy a kommunisták a bezárt zsidó üzleteket ki akarják rabolni, hogy ily módon kompromittálják a mozgalmat. Ezért a zsidó üzleteket fokozottabb mértékben fogják őrizni. Majna Frankfurtban ma letartóztatták Sternberg Sándor 22 éves román állampolgárt, akiről megállapították, hogy hamis híreket küldött Romániába a németországi zsidóüldözésről. Mainzban letartóztattak egy kommunistát, aki annak idején a szeparatista mozgalomban is részt vett. Ellendorfban tíz kommunistát fogtak el, akik nemzeti szocialista egyenruhában voltak. Stuttgartban szintén több szocialistát és kommunistát tartóztattak le. Érdekes, hogy Otto Weis a német szociáldemokrata párt elnöke táviratilag bejelentette kilépését a 11. Internacionaléből, mert Parisban a német #2CcSáld3SK*kraták meghallgatása nélkül hoztak határozatot. Meskó Zoltán, Magyarország egyetlen nemzeti szocialista képviselője tegnap Berlinbe érkezett azzal a céllal, hogy Hitlernél jelenjék meg kihallgatáson. Németországban egyébként ma teljes erejével működésbe lépett a külföldi felvilágosító akció. A hamburgi értéktőzsde körlevelet küldött a világ valamennyi tőzsdéjéhez, amelyeket felkért, hogy úgy a kereskedelmi, gazdasági és pénzügyi köröket, mint a sajtót igyekezzenek az igazságnak megfelelő felvilágosításokkal ellátni. Ezeket a felvilágosításokat a hamburgi tőzsde levele részletesen tartalmazza. A német folyóiratok szövetsége ugyanezt kérte a külföldi folyóiratoktól, a megfelelő felvilágosítás mellett, a szaklapok szövetsége a szaklapok nemzetközi szövetségéhez, irt Páriába és felkérte segítségét a németellenes akció elhárítására. Washingtoni jelentésünk szerint az Egyesült Államok kormánya latba fogja vetni befolyását, hogy elhárítsa a zsidó bojkottot Németországban és hogy leszerelje a külföldi zsidóság németellenes akcióját. Újabb jelentésünk szerint Newyork városának és az Egyesült Államok német egyesületeinek szövetsége Hitlerhez táviratot intézett, amelyben teljes bizalommal a kancellár személye iránt felvilágosítást kért a német zsidóság helyzetéről. A távirat fontosnak tartotta Hitler személyes válaszát. A választáviratot Lamnas államtillár írta alá Hitler nevében és elsősorban megköszönte a bizalmat, majd közölte, hogy a német zsidóság a nemzeti kormányhoz való csatlakozása szerinti elbánásban részesül. Titulescu megtorpedózta a revíziót Parisban • Befolyást fog gyakorolni a kisentant a négyhatalmi szövetségben — Fáris, a Reggel jelenti. Titulescu román külügyminiszter pénteken délelőtt hosszas tanácskozást folytatott Daladier francia miniszterelnökkel. A kiszivárgott hírek szerint Utalásai egyrészt a revíziós hullám megtörésére kérte a francia kormányfőt, másrészt azt a kívánságot tolmácsolta, hogy amennyiben létrejön a tervezett négyhatalmi szövetség, úgy hasson oda, hogy a kisantant abban szintén valami befolyást gyakorolhass«» A külügyiminiszter az újságírók információi szerint megelégedéssel távozott el a miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről. Úgy tudják, hogy eláll eredeti szándékától és nem is utazik tovább Londonba, amiből arra következtetnek, hogy a kisantant lépése Páriában teljes eredménnyel járt Újból pokolgépet küldtek Rooseveltnek Washington, a Reggel jelenti. Az egyik postahivatalban Roosevelt címére érkezett gyanús csomagot koboztak el, amelyben modern pokolgépet teljesen felszerelve és beállítva találtak.Emlékezetes, hogy néhány héttel ezelőtt már küldtek az elnök címére egy pokolgépet, amelyet szintén lefoglaltak. Most a rendőrség megállapította, hogy a két csomag küldője egy és ugyanaz az ember volt, mert a címzések teljesen azonosak. A Zeletzky ügy u*jes tisztázását kívánja a király Bukarest, a Heggel jelenti. A Skoda ügyben ma tovább folyt Zeletzky kihallgatása, amelyet a hadügyminisztérium megbízásáoa. Petrescu tábornok foganatosított. Petrescu már elkészült a javaslatával, amelyet nem közöltek a nyilvánossággal. A király a legutóbbi udvari vadászaton, amelyet Bratianu Dinu Vlaska megyei birtokán tartottak, kijelentette, hogy az ügynek legkisebb részletét is tisztázni kell. Politikai körökben úgy tartják,hogy Lupu dr. belátja, hogy bizonyos irányban helytelenül informálták és azért nem is megy el a kamara üléseire. Azt hiszik, hogy az ügyben a legközelebbi napokban érdekes fejlemények lesznek.