Reggel, 1935. augusztus (5. évfolyam, 170-195. szám)
1935-08-01 / 170. szám
tWsTUHA POWmüUíl KOMÁM Csütörtök 1935. augusztus I. V. évfolyam 170. szám Felelős szerkesztő: Erdős György TELEFON 6—16 U————M—— I jj Jft 3 óidat 2 ltj és a Kiskereskedők Szindikátusának T ifi•* rii I '<ril B*‘Ili ‘InTv/ r I dl iáim „ m WROiiiani^ ^ji Ritc«' ii gitt a Népszövetség mai ülésén Egész nap bizalmas tárgyaláso voltak Zsu* tolásig megtolt terem fogadta a kiküldötteket — Laval közvetítő indítványát elfogadták — "Holnapra halasztották a nyilvános ülést, hogy addig elsimítsák az ellentéteket Géni, junua 81. Az egész világ figyelme a rendkívüli népszövetségi tanácsülés felé fordul). Politikai körök véleménye szerint a mai ülés a Népszövetség fennmaradásának kérdésében döntő jelentőségű. Litvinov szovjet népbiztos tegnap délután megérkezett Genfbe, hogy elnöki tiszét a maaiá«aukí ®íiii betülte. Ma érkezett meg az angol, francia és olasz delegáció is, Eden lord., Laval miniszterelnök és Aloisi báró vezetésével. Feltűnt azonban népszövetségi körökben, hogy az angolok gyarmati ügyi szakértőket is hoztak magukkal, az olaszok ellenben, nem. Jelen vannak azonkívül Genfben a békéltető bizottság egy olasz és a besszin tagja **• A Népszövetség tanácstagjai a ...íl egész délelőttöt 4» kora déiútánt az előzetes tanácskozásokra fordították. Aloisi báró, az olasz delegáció vezetője hosszas megbeszélést folytatott Laval francia külügyminiszterrel, aki ezután Eden lord, angol főmegbízottal tanácskozott Eden ezután Abesszínia genfi megbízóijával és Aveno népszövetségi főtitkárral tárgyalt, végül Aloisi báróval folytatott megbeszéléseket. Népszövetségi körökben kialakult az a remény, hogy sikerülni fog megegyezésre jutni a döntőbírósági és békéltetési eljárás alapján, ez esetben pedig néhány nap alatt letárgyalja a népszövetségi tanács az egész anyagot. Pár órával a történelmi nevezetességű népszövetségi tanácsülés megkezdése előtt az általános hangulat a siker irányában bizakodóbbá vált. Állítólag Eden lord és Laval tegnap esti megbeszélése után sikerült az angol álláspontot kevésbé merevvé tenni . Eden hajlandó lenne a kompromisszumos megoldáshoz hozzájárulni, ha Anglia biztosítékot kap arra nézve, hogy tárgyalás indul meg a három nagyhatalom között az 1906-os egyezmény alapján és Olaszország garantálja, hogy augusztus 25-ig nem indít semmiféle katonai akciót a gyarmatain. Nagy érdeklődés mellett, ma dé után öt órakor nyitotta meg Ktvinov soros elnök a Népszövetség rendkívüli tanácsülését, melynek külsőségei teljesen hasonlóak voltak a nagy, rendes népszövetségi ülések lefolyásához. A tanács címet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődök serege, sínk * belépő tag»a £ i#i»gwj»tá!jelezé*ral és tapssal fogadtak A sajtó számára fenntarott karzat szintén teljesen megtelt azzal a 800 újságíróval, akik a világ minden részéről összesereglettek a nevezetes ülésre. Az ülés megnyitása után a tanácstagok azonnal zárt ülésre vonultak vissza a napirend megállapítása céljából. . A zárt ülés egy órát tartott öntő tanácskozások Genfben me^Liila mellé állott Japán beolvasztja Mandzsúriát Tokió, jutni* 31. Valósziiknek látszik, hogy a japán kormány előkészületeket tesz arra, hogy augusztus 8-«val kezdődőt«« több intézkedést fogan»osítson, amelyekkel Mandzsúriát laszanként a japán császárságba olvassza le«. Megváltoztatják a buzaértékesitési rendszert —■ Az Adeverul érdekes cikk« a régi rezsim visszaállitásáról és a 90 banis liszti lsték eltörléséről Bocuressi. Julius 31. Negura földművelésügyi államtitkár az újságírók előtt s következő nyilatkozatot tette: »Az uj gibbolita és búzaértékesítési rendszer megindulása rendkívül kedvező előjelek között történt a kigriellbea tömörült exportőrök minden akciója ellenére. A búza ára úgy haúnlöki fiát, mint a feladoti formiásokon erősen tartja magát, sőt helyenként a megállapított minimális árat is túllépik. TatariSSc a miniszteeretn Bli fis Diad Brasi^nU között ma délben lefolyt beszélgetés során a buzátértékesítési rezsimről tárgyaltak. Az Adteve*rui szerint, miután az uj buzaértékesítési formával szemben sok helyriuít elégedetlenség tapaszttaló kormánykörökben azzal a gondolattal fogllkoznak, hogy bizonyos változásokat eszközöl neki az értékesítés formájában. Remélik, írja a lap, hogy Sassa földművelésügyi miniszter" nem séit ebben a ténykedésben személye ellen Iriányiuló akciót és belátja, hogy a körülmények kényszerítő hatása következtében szükséges a gabonaértékesítési rezsim megváltoztatása. Amennyiben Shssu miniszter sem tesz ellenvetést, úgy az Adeveru! szerint az új rezsim már 2—3 nap mulva életbe lép, amikor is összehívják a kormány gfezdasági tanácsot, hogy fő határozatot jóváhagyja. A legvalószínűbbnek látszik, hogy újból visszatérnek az utóbbi években alkalmazott rendszerre, amely eléggé kielégítő eredményeket hozott. Több, mint bizonyos, hogy a jelenlegi rendszer megszűnésével eltörlik a jelenleg alkalmazott 90 banis lisztilletéket, valamint a 20 bienis községek által szedendő buza illetéket, miután ezek keltették a legnagyobb ellenszenvet a falusi lakosság körében. Ma délben a miniszterelnök Shssu, Costinescu dr. és Incuiet miniszterekkel együtt ebédelt és valamennyien rábeszélni igyekeztek Sassut hogy egyezzen bele a búzáétékesítési rendszer megváitíriatására. A jelentések szerint először Aloisi báró, Olaszország megbízottja szólalt föl és ismertette kormányának álláspontját, melynek lényege az, hogy a Tanács csak az ualóati határincidens kérdésével foglalkozzon és a tárgyalásokat csak erre korlátozzák. Eiópia megbízottja közölte a Tanáccsal, hogy kormánya azt kívánja, hogy A vitát terjesszék ki az égési viszályra. Ezután Eden lord, Anglia főmegbízottja azt indítványozta, hogy bocsájtkozzon a Tanács érdemleges tárgyalásba és terjessze ki a vitát az egész, olasz abesszin viszály anyagára. Ekkor lépett fel Laval francia külügyminiszter közvetítő indítványával, hogy a Tanács fejezze be a mai tárgyalásokat és halassza az ü’éa folytatását holnap délután 5 órára. Időközben alkalma lenne az érdekelteknek tanácskozni és a magánm elbeszélések során az álléspontokat valahogy összeegyeztetni. Az ezután következő nyvanos ülésen BT&nace Laval Indítványát elfogadta és a mai ülést berek «az tette, Annak folytatását holtnap délutánra tűzve ki. A ma esti francia lapok szerint Genfben teljes a bizonytalanság mert az előzetes tárgyalások a legnagyobb titokban folytak. A Tempt szerint olyan feszült hangulat uralkodik Genfben, hogy tartani lehet valamilyen incidens kirobbanásától is. Ezzel szemben az Intranaigeant bizakodó hangon ír és reméli, hogy e három nagyhatalom kiállja csorbítatlanul a genfi erőpróbát. Az Action Francáig című lap vitát kezdett Leon Blum szocialista vezérrel, aki feltűnően Anglia álláspontjára helyezkedett az olaszabeggzin viszály ügyében és élesen elítéli Olaszország politikáját. Az Action Francois megállípatja, hogy Leon Blum azért ingerli a Ducét, mert feloszlatta az összeg olaszországi szabadkőműves páholyokat Jövőre Japánban ülésezik az Interparlamentáris Unió• Brüsszel, Július 81 Az Interparlamentáris Unió tegnapi, 31-ik A gyűlésén a nemzetközi gazdasági ügyeket vitattál meg. Megállapították, hogy most már csak Szovjetoroszország áll a tervgazdaság mellett, a többi államok belátták ennek alkalmato és hátrányos voltát. A vitához az összeg nemzetek kiküldöttei hozzászóltak. Japán megbízottja azt indítványozta, hogy a jövő évi ülést Tokióban tartsák meg, mert akkor ünnepli a japán parlament ötszáz éves fennállásának emlékünnepe Ezért elvetették az előbbi határozatot, mely szerint jövőre Budapesten ülnének össze és teljesítették a japán megbízott kérését. Budapesten valószínüleg csak majd 1937-ben fognak ülésezni.