Reggeli Délvilág, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14 / 63. szám

hírvilág Isten éltesse! MATILD A szelíd Matildról nem is sejtenénk, hogy származásá­ra nézve milyen harcias a jelentése. Ugyanis az óné­met eredetű név ősi formá­ja a Machthilde lehetett, melyből a „Mathilde” kelet­kezett, ebben a formában maradt fenn a nyugat-euró­pai nyelvekben. A népván­dorláskori­­germán törzsek körében sok olyan női név járta, amely a „harc, küzde­lem, hadakozás” jelentésű „hild” szóval függött össze. Ilyenek voltak a Hildegund, Brunhilde, Klotild és a mai Matild, amely viszont első szótagja révén a mai német nyelv „Macht”, azaz „hata­lom” szavával függ össze, így jelentése: „ háborúban hatalmas, eredményesen küzdő”. Még a naptáron kívül a következők ünneplik ma a névnapjukat: Jarmila, Matta, Paulina, Pótika és Pilla.­ ­KRISTÓF A vasárnapi Kristóf ere­deti alakja a görög Christo­­phoros volt, amely név első része­in Christos, Krisztus görög formája, a görög phor­­vagy­­pher igető értelme „vivő”, így a jelentése: „Krisztust hordozó”. A kato­likus legenda Kristóf hatal­mas alakját úgy ábrázolja, hogy bal vállán a gyermek Jézussal gázol át a vízen, jobb kezében virágba borult vándorbottal. Még a következők ünnep­lik vasárnap a névnapjukat a naptáron kívül: Keled, Kelemen, Ludovika, Lujza, Lukrécia, Sudárka, Zakaria, és Zakariás. FELHŐSÖDÉS, LEHŰLÉS Az Országos Meteoroló­giai Szolgálat előrejelzése szerint egyre kellemetle­nebbé válik időjárásunk. A megerősödő nyugati szél he­lyenként viharossá fokozó­dik, s növekvő felhőzet mel­lett esők, záporok is kialakul­hatnak, míg vasárnap már ha­vas eső is előfordulhat. A leg­magasabb nappali hőn­érsék­­­­let 5—10 fok között alakul. FELHÍVÁS! A vásárhelyi olvasókörök vezetőihez, tagjaihoz Március 15-én városi szin­tű rendezvényen emléke­zünk hajdani szabadság­harcunkra. Ezért kérünk minden olvasóköri vezetőt és tagot, ezen ünnepségen miinél nagyobb létszámban vegyenek részt. Az olvasó­ikon hagyományokhoz hí­ven ezzel is fejezzük­­ki nemzeti önérzetünket, és tisztelegjün­k az 1848-a­s for­radalmárok emléke előtt. Vasárnap délelőtt 9 óraikor a városháza dísztermében lesz ünnepi közgyűlés. Azt követően 10 órakor a Kos­suth -sztírbo­rnál koszorúzás, majd utána az Andrá­ssy ut­cai­­Petőfi-szorbornál meg­emlékezés és szintén koszo­rúzás, ahol az olvasókörök közös koszorúval róják le tiszteletüket. Mindhárom helyen minél nagyobb lét­számba tegyük tiszteletün­ket. A Csúcsi Olvasókör vezetősége SZENTESI TÁRSKERE­SŐK. Március 15-én, vasár­nap 17 órakor lesz a társ­keresők klubjának szokásos programja Szentesen, a mű­velődési és ifjúsági házban. A BALÁSTYAI Horgász Egyesület március 16-án,­­hétfőn haltelepítést végez az eszeszéki-tavon. A telepítés után, március 23-áig horgá­szati tilalom lesz. KALÁKA: Makón, már­cius 16-án, hétfőn a József Attila Művelődési Központ­ban „Nálatok laknak-e ál­latok?” címmel a Kaláka együttes ad műsort. JÁTSZÓHÁZ, vasárnap óriási Március 15-ei Játszó­ház lesz a Szászorszép Gyer­mekházban Szegeden 10 órától. Kis Pilvax Kávéház, vándorszínész toborzó, al­kotóház lesz, ahol pártát, tarsolyt, legyezőt, kokárdát, táncrendet készítenek majd, és utána a Palotás tánc alapjaival ismerkedhetnek meg a gyerekek. A JATE-KLUBBAN szín­házi délután lesz vasárnap Szegeden. Műsorra kerül: Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg című darabja a Minkói József Attila Gim­názium színjátszó körének előadásában (rendezte: Pravnyó Róbert). EGY CSÓK és más sem­mi című zenés darabot mu­tatják be a kecskeméti Ka­tona József Színház művé­szei Szentesen, a színházte­remben. A március 16-án, hétfőn, 19 órakor kezdődő előadásra a Tóth József­­bérletek érvényesek. A GYERMEKEKÉRT. A Dél-magyarországi Gyer­mek és Ifjúsági Alapítvány ebben az év­ben is támoga­tást nyújt az olyan — dön­­tően iskolán kívüli, gyer­mek és /vagy ifjúsági kor­osztályokat ériintő — kezde­ményezésekhez, amelyeket Csongrád megyében élők, szerveződő, vagy már műkö­dő közösségek, illetve egyé­ni kérelmezők adnák be, to­vábbá támogatja azokat a gyermekeket és­­ fiatalokat, akik — iskolán kívüli tevé­kenységük során — önálló vagy csoportos alkotással, produkcióval kívánnak be­mutatkozni. Ugyancsak az alapítvány segíti, illetve szervezi — június 15-e és augusztus 21-e között — a nyári megyei gyermektábo­rokat. A 6—12 éves korúak 5 napos turnusaikban, szo­ciális helyzetüktől függően, minimális térítés ellenében nyaralhatnak. A feltételek­ről a későbbiekben részletes tájékoztatást nyújt az ala­pítvány. A pályázatokat — a "táborozást kivéve — egész évben be lehet adni a kö­vetkező címre: 6720 Szeged, Deák F. u. 29. ZÖLDSÉGEKRŐL, SZEN­TESEIN. Dr. Szalva Péter tart előadást a kertbarát­kor tagjainak, A zöldség­­termesztés távlati, fejlesz­tési lehetőségei a város körzetében címmel Szente­sen, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, március 16-án, hétfőn, 18 órakor. A VÁSÁRHELYI BÉ­LYEGGYŰJTŐ KÖR márci­us 15-ei foglalkozása elma­rad. Március 22-én 9 órakor a Petőfi művelődési központ II. emeletéb­e várják tagjai­kat a közgyűlésre. ­ Lottószámok I­I­, 22,45,49,831 MAKÓN, a belvárosi nyugdíjasklub -­ tagjai mu­latsággal egybekötött foglal­kozásukat hétfőn a Petőfi parki étteremben tartják. Az újvárosi nyugdíjasklub­ban ugyancsak hétfőn este hat órától kötetlen klubfog­lalkozás lesz. AZ IGAZGATÓ „KÉNY­SZERSZABADSÁGA”. Az MSZOSZ Csongrád Me­gyei szervezete március első hetében pénzügyi ellenőr­zést kezdett Szegeden, a Ju­hász Gyula Művelődési Házban. A vizsgálat az in­tézmény eszköztárára is ki­terjed, és várhatóan néhány hét alatt lezajlik. Ez időre a ház igazgatóját, Juhász Im­rénél, a munkavégzés alól felmentették. MAKÓN március 15-én a KDNP, az MDF, az MSZP, az SZDSZ és az Agrárszö­vetség m­árc. 15-én 18-ik­or ünnepi megemlékezést zárt a volt városháza nagytermé­ben. CSONGRÁDON dr. Nagy­­mihály Gábor képviselő 1992. március­­16-án 17—19 óráig a Galéria SZDSZ iro­dájában fogadóórát tart. — A bűnözésnek min­denütt vannak helyi sajá­tosságai — mondta a teg­napi rendőrségi sajtótá­jékoztatón dr. Lukács Já­nos alezredes, megyei fő­kapitány-helyettes —, így megyénkben egyebek kö­zött a Jugoszláviából származó szeszcsempészet. Ide, Szegedre járnak ju­goszláv konyakért, és tisz­ta szeszért a fél országból az italfélékkel — nem kis haszonnal üzletelők, akik igyekeznek nagyobb tétel­ben beszerezni az italfé­léket. Nos, Szegeden most igen nagyszabású ügyre derített fényt a rendőr­ség, s mint kiderült, nem déli szomszédunktól át­­csempészett, hanem itt hamisított italfélékről van szó. A részleteket dr. Róth Imre, a főkapitányság gaz­daságvédelmi osztályának vezetője ismertette. A főkapitányság a héten szerdán indított nyomo­zást az ügyben, aminek az volt az alapvető oka, hogy Szegeden városszerte árul­tak nagy mennyiségben, utcákon és tereken jugo­szláv „gyártmányú” Ha­milton konyakot és Moszk­va vodkát, ám hihetetle­nül olcsón, literenkénti­­220—250 forint közötti áron. A rendőrség előbb azt tételezte fel, hogy ilyen „márkás”, és mint a vizsgálat alapján kiderült, hamisított italokat jugo­szláviai csempészek dob­nak át a magyar fekete­piacra, ám napokon belül tisztázódott, hogy nem er­ről van szó. A portékát itt, megyénkben hamisít­ják, mégpedig úgy, hogy 60 liter, Jugoszláviából át­csempészett tiszta szeszt felhígítottak 90 liter kút­­vízzel, belerakták a ko-Btyakeszenciát, egy kis konyakhamisítás Szegeden színezőt, és máris kész volt a konyak. A Hamil­ton címkéket és az üve­gek zárókupakját ugyan­csak Jugoszláviából sze­rezték be nagy tételben, míg az 1 literes kerek üvegeket az Orosházi Üveggyártól. Ez utóbbi­ból a bizonylatok szerint nem kevesebb mint 25 ezret. (E mennyiségből a rendőrség 470 palackot tu­dott lefoglalni.) A Moszk­va vodka „gyártástechnoló­giája is ilyen volt meny­­nyiségi arányok tekinteté­ben, persze már konyak­aroma nélkül, s hogy az ital ne legyen zavaros, desztillált vízzel. Eleinte a kék színű Hamilton cím­két használták, majd ami­kor már a kék címkés ital minőségét sokan ki­fogásolták, áttértek az aranycímkére. Az üvegek zárókupakjáról persze to­vábbra is hiányzott az ere­deti gyári címke, aljukon pedig ott volt az oroshá­zi gyá­r O. V. jelzése, ám a vásárlókat mindez nem érdekelte. Csak annak örültek, hogy ilyen olcsón juthatnak piához. Az ita­lokat Szegeden kis téte­lekben, 1-2­­ üvegenként árulták, a röszkei határ közelében, a Hargita büfé mögötti területeken viszont nagy tételekben, az or­szág legkülönbözőbb terü­leteire szállítóknak. A főkapitányság gazda­ságvédelmi osztálya eddig öt italhamisító ellen foly­tat eljárást, akik egy-egy üveg italon 80-100 forintot kerestek, illetve az eddig ismert adatok alapján 4-6 millió forintos bevételre tettek szert. Ez az összeg s az ismert elkövetők szá­ma még lényegesen növe­kedhet, hisz a nyomozás is csak a minap kezdődött. Zrínyi Péter A SZEGEDI VTV műsora. Ma, szombaton 8—12 óráig: S­ikerül (az ATV szórakoz­tató műsora). Vasárnap: 8— 12 óráig: Tv-tévé (a csü­törtöki adás ismétlése). 16 óra: Gyermekmozi: Hattyúk tava — japán rajzfilm. 17.10 —17.40: Déleiktől lélekig — szentmise a Tátra téri Szent Gel­­árt-templomiból. 20.00 —24.00 óráig Tv-tévé, a pén­teki adás ismétlé­se­­benne 22 órától. Volt egyszer egy Amerika Il­l.­­ amerikai film. Szeged Kárász u. 9. (a Szegedi Nyomda volt megrendelő irodája). La­punk itt is előfizethető! Nyitva: hétfőtől péntekig 8—16 óráig. Sajtóház, Tanácsköztár­saság útja 10. I. em. 46. Tel./fax.: 62/23-708. Postacím: Pf. 625, 6701 Magyar Hirdető Jókai u. 7. Tel.: 62/12-182, fax: 24/869 A Reggeli Délvilág füirdetésfelvevő irodái: Hódmezővásárhely Szeged Tourist kirend. Szőnyi u.1. (Arany Istvánná) Tel./fax: 62/41-325 Magyar Hirdető Andrássy út 1. Tel./fax: 62/44-895 HIRDESSEN LAPUNKBAN! Csongrád Szerkesztőség: Kossuth tér 9. 10—12 óráig Szent György u. 4. (Várkonyi István) Tel.: 63/31-891 13-16 óráig Szeged Tourist kirend. Felszabadulás u. 14. Tel.: 63/31-232 Makó Szerkesztőség: Szabadság tér 3. Tel.: 65/12-803 Tel./fax: 11-198 Szentes Impulzus Kft. Kossuth u. 16. Tel./fax: 63/12-781 Mórahalom Felszabadulás u. 44/A APÁTFALVÁN március 15. tiszteletére ünnepséget rendeznek vasárnap dél­előtt. Program: reggel 7 órakor a fúvószenekar ze­nés ébresztővel köszönti a falu lakóit , 9 órakor ün­nepi műsor lesz a község­háza előtti téren, az álta­lános iskola tanulóinak köz­reműködésével, köszöntőt Szentesi József polgármes­­ter­ mond. — Koszorúzás az 1848-as hősök emléktáblájá­nál — A gyermekciterások — 10 órakor szentmise a római katolikus templom­ban a magyar nemzet hő­seiért. Az ünnepségre min­den apátfalvit szeretettel hív és vár az önkormány­zat. PETŐFI SÁNDOR SZÜLŐHÁZA: Kiskőrösön a képünkül a szoba, amelyben a költő született Autópiac Árak a legutóbbi használtautó-piacokon. Szeged, Etelka sor (minden vasárnap): Samara (3) 2 éves 360 ezer; 5 ajtós 1 hónapos 520 ezer; 14 éves 38 ezer; Polski F. 126-os 2 éves 175 ezer; 11 hónapos (extrákkal) 240 ezer; 4 hónapos 265 ezer; Moszkvics 1,5-ös 5 ajtós 1 éves 410 ezer; Ford 1,6 D 7 éves 420 ezer; Escort 4 éves 680 ezer; Scorpió 2,0 injektoros 5 éves 700 ezer; Opel Ascona 8 éves 480 ezer; Kadett 1,6 D 4 éves 610 ezer; Renault­ 5 GTD 4 éves 580 ezer; Mercedes 190 D 4 éves 1,5 millió; FIAT Ritmo 6 éves 385 ezer; Mazda 626-os 4 éves 750 ezer; Toyota Carina 1,8 8 éves 450 ezer forint. Kecskemét, Zöldfa utcai vásártér (minden szombat és első, második, negyedik vasárnap): Lada 1300 S 6 éves 190 ezer; 2107-es 2 éves 370 ezer; Dacia 1310-es 5 éves 155 ezer; 3 éves 105 ezer; Polski 126-os 1 éves 230 ezer; 2 éves 170 ezer; Opel Ascona 7 éves 500 ezer; Mercedes 190 D 4 éves 1,4 ezer; Mazda 323-as 5 éves 340 ezer; FIAT Uno 75 D 3 éves 370 ezer; Ford Escord 1,6 D 5 éves 500 ezer; Mazda 626-os 3 éves 900 ezer; Teher: Robur platós 4 éves 240 ezer; A­via A­31-es 1 éves 100 ezer; Aro 320 D 4x4 3 éves 220 ezer; Barkas (teher) 10 éves 100 ezer; IFA platós 5 éves 360 ezer, ARO 7 éves 150 ezer forint. HONVÉDSÉGI ÜNNEP­SÉG. Ma, szombaton dél­előtt 10 órakor ünnepség lesz Szentesen, a Damja­nich laktanyában. A kato­nai eskütételen kívül sor kerül a honvédelmi minisz­ter által adományozott csa­patzászló átvételére, és új nevet — Szentes Műszaki Technikai Ezred — kap a laktanya. Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Szeged, Deák F. u.29. Tel. fax: (62) 10-595 SZENTESI TERMÉSZET­­GYÓGYÁSZOK. Március 16-án, hétfőn 17 órakor tartja soros összejövetelét a helyi természetgyógyász egyesület Szentesen, a mű­velődési és ifjúsági házban. DÉLVILÁG

Next