Reggeli Délvilág, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
Bemutató a szegedi Kamarában Egy szentivánéji álom Két éve tán, hogy Gregor lemondott. A Varázsfuvola ment épp a színen, hogy az operaigazgatástól visszavonult, Sarastrót adta benne. Az utolsó fináléból hirtelen nyugdíjba hátrált, pedig hát a nagy boldogságban Sarastro rendre bennmarad. Békés azonban belerendezte az életet, s adott Gregornak egy szomorú visszanézést. Mindezt hónapokkal később, a Muzsikából tudtam meg, pedig láttam többször az előadást. Talán túl sok volt akkoriban a botrány, túl sokat írtunk róla, túl közel voltunk. Péntek este nagyobb szerencsém volt a jelképekkel. Valaki már a második szünetben megsúgá barátilag, hogy Philistraton Shakespeare mestert kell érteni, jól mutatja parókája, s fejének kopasz teteje. Én Janikban bajosan látom Shakespeare-t, s gyanítom másoknak is Mr. Hair ugrik be nyomban, különösen, hogy Willie mester testi jelenlétének nincs különösebb oka a színpadon. Árkosinak nem volt búcsúzó gesztusa, pedig a végén a színpadon ugyancsak lemondást jelentett. Magunk közt megvallhatom, én a Szentivánéjit nem értettem soha. Ám azt gondolom, ha valaki évadnyitó darabnak választja, érti. Vagy ért belőle valamit, s nekem mondani akar. Árvái díszletében van középen egy rúd, gyakran szánkáznak rajta lefele. Piros a színe, és sötétben szinte izzik a vörös fonal a színpad közepén. No ezt a fonalat nem látom én az előadásban, melytől a szálak fonása láthatóvá válnék. Az ifjú Papp fantasztikus jelmezeket álmodott, s nagy gonddal varratta őket Mintha a velencei karnevál tobzódna a színen. Föltűnő az is, Pappnak mily határozott véleménye van egy-egy szereplőről, s hogy ezt mily keményen közli velünk ruhailag. Kár, hogy a díszes kelme-költemények némely játszó személyeket agyonnyomnak, átjátszásukhoz színészi erejük gyengének bizonyul. Árkosi szépen világítja Árvai síkban szabdalt erdejét, bár a háttér a ruháktól durván elüt. Sok apró részlet élő életre kel. A második felvonásban néha pompásan szórakozik a nagyérdemű. Amint a négy szerelmes hévvel egymásba gabalyodék, s szinte már nem találják saját kezüket, a lábukat, az igen mulatságos. S van itten egy nagy pillanat is, igazi színházi remeklés. Midőn Thézeusz a hármas lagzit meghirdető, a négy összegubancolt, el- s visszavarázslott szerelmes trapézban magára marad a színen, s hosszan, tétován, zavartan pislognak. Minden jóra fordult, s ez mily kényelmetlen. Szép lelemény, megőrizzük. Csak a legvégére nem marad ilyen, mitől elménk megvilágosodhatna visszafele is, hogy hát voltaképpen mit is láttunk s miért. Leginkább mégis a színészek hiányoztak az előadásból. A nagy, átható személyiségek. Cziffra volt kivétel, ki fejjel s szívvel magaslott ki a szerelmesek közül. Vállalva alakzatát igazi figurára, személyes problémákra lelt. A tündérek közt meg Karczag volt varázsos Oberon. Légköre volt, jelenlétét mindig éreztük. Különös Puckot formált Zborovszky. Alakja s értékelése egy előadás nyomán kétes. A jó mesterek hozták régi formájukat Kovács vagy Király sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint megszoktuk tőlük. Nyers produkció, sokat változhat még. Meg kell nézni később. Csak hát távozóban mást várna az ember. Elszántat, vadabbat, többet kockáztatót. MÁROK TAMÁS A történelem olykor örvényébe rántja a szereplőit, majd utóbb magára hagyja. Lehet, hogy azért a néhány pillanatért, mámoros áráért később drágán fizetni kell, de sorsa elől menekülni senkinek nem lehet. Ilyenek jártak a fejemben, ahogy Török Pál nyugdíjas gyógyszerészt hallgatom. Egy nemzedék tagja, akinek a GULAG nem betűszó, a szegedi Csillag börtönt jelenti, amiként a Tököl melletti internálótábort is. set hadifogságot megjárt volt ludovikás tiszt izgalomtól pirosló arccal és heves tapssal válaszolja meg. Azután még egyszer visszazökkentik Johanna keréknyomból kiugrott szekerét, de hiába, azon az estén a szegedi színház nem maradhat kívül az időn. A városban tüntető polgárok özönlik el a színpadot, mintegy pajzsként tartva maguknak védelemül Kossuth címerét. A színészek megállnak szerepükkel, értetlen csönd támad, Kalló Flórián Mi történt a szegedi színházban? Johanna októbere Élete felejthetetlen élménye 1956. október 25-én este a szegedi színházban történt, szinte készületlenül, természetesen nem sejtett következményekkel. Akkor este a fanyar hangulatú angol, G. B. Shaw drámáját, a Szent Johannát adták a világot jelentő szegedi deszkákon. Papp Teri volt a forradalmi hősnő, később külföldre menekült, tán éppen azért az estéért Amikor kirobban a színen az indulat, és Johanna lelkesedése magával ragadja a léhűtő udvaroncokat, Papp Teri hirtelen kilép a szövegből és felkiált: Ki a megszállókkal Franciaországból! A szegedi nézőtéren pillanatnyi döbbent csend, majd Török Pál vadul összeüti a tenyerét, mire mint jeladásra az egész karzat tomboló ünneplésbe kezd. A színészek visszazökkennek szerepükbe és folyik tovább az előadás, mígnem egyszeriben Johanna ismét felborítja az előadást, mert nyugati szélért esdekel, és ezt Török Pál, szévleveszi érseki barettjét és valaki a nézőtéren énekelni kezdi a Himnuszt. A nézők honpolgárokká lesznek, a történelem angyala meleg szárnyával felettük lebeg. Néhány rendőr egyenruhában ülve marad, Török Pál fennhangon kiált: aki magyar, álljon fel! Néhányan a kijárat felé indulnak, utóbb a teljes nézőtér felkerekedik, és a közösen énekelt Himnusz emlékezetétől boldogan, a szokatlanul langyos estén átvonulnak a Széchenyi térre, tüntetni. Azt hitték szabadok. Török Pált később letartóztatták. Avval vádolták, hogy lázító beszédet tartott a színházban. Ő azt mondta, nem tartott beszédet, csak fölszólította az ülve maradókat a Himnusz iránti kötelező tiszteletre. Erre a nyomozó dühösen ordította: maga ezt nem a megfelelő időben mondta! Ő csendesen válaszolta: én úgy gondolom, jókor mondtam. (tráser) Segít az Ökonómia Alapítvány - Indul a JATE-n Közgazdákat képeznek A szegedi egyetem tovább bővíti képzési profilját, amennyiben a jövő tanévtől kezdődően beindítja a közgazdászképzést. A hír lényegében ennyi, de aki valami mögöttesre is kíváncsi, az rögvest kitalálja, felteszi a régi kérdést: miből? Mert manapság mindennek ára van, ennek a profilbővítésnek is. Mint dr. Bérczi Imre, a Jogtudományi Kar dékánja elmondta, a minisztérium sok sikert kívánt vállalkozásukhoz, a közgazdászképzést illetően, de semmi többet nem ígért. Ezért fogadták olyan nagy örömmel az Ökonómia Alapítványt, melyet a Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád Megyei Szervezete létesített s most további azaz egymillió Ft-tal megtámogatott. A támogatást dr. Tráser Ferenc, az MKT megyei szervezetének alelnöke nyújtotta át dr. Farkas László államtitkárnak, az Ökonómia Alapítvány kuratóriuma elnökének. Történt mindez azzal a céllal, hogy a holnap közgazdászait kiképezzék, a már korábban végzettek ismereteit bővítsék. Az egyébként szokásos ünnepélyességet most mellőzték a tanácskozás résztvevői, amennyiben minden különösebb ceremónia nélkül került át a pénz az MKT megyei szervezetének alelnökétől az Alapítvány elnökéhez. Annyit azonban megtudtunk, hogy az 1 millió forint bevételből származó pénz az idei tavaszon szervezett közgazdász-vándorgyűlés nyereségéből származik. Dr. Tráser Ferenc hangsúlyozta, hogy ez a pénz is jelzi az MKT megyei szervezetének törekvését: korszerű, vállalkozó szemléletű közgazdászképzést kell szervezni, a modernizáció követelményeinek megfelelőt Ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövőre a JATE egy új szakkal bővülhet - amennyiben a hallgatók jelentkezése ezt a lehetőséget valósággá teszi. T.L. Az új tanév első növendékhangversenyét rendezték meg a vásárhelyi zeneiskolában. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a „szerkezetváltás”, a könnyűzene „honfoglalása” utáni első ilyen rendezvényt Voltaképpen mégsem az első esetről van szó, hiszen a szeptember végén rendezett jótékony célú hangverseny fölépítése is ezt a szemléletet tükrözte: a műsor első felében komolyzenei számok hangzottak föl zenetanárok előadásában, a második félidőben pedig a könnyűzene vette birtokba a pódiumot A koncert a hagyományoknak megfelelően indult 7-8 évestől középiskolás komákig léptek fel, és a hagyományos hangszereken (hegedű kivételével!) a zenei magasművészet nagyjait, illetve a kortárs muzsika reprezentánsait szólaltatták meg Händeltől Soproniig, Szőnyi Erzsébetig. Szép tisztán csellózott a másodikos kis Szilágyi Emese (Fülöp Józsefné növendéke). Talpraesett trombitásként mutatkozott be az elsős Kis Tamás (Krupiczer Ferenc növ.). „Üzembiztosan”, formájan szólaltatta meg Gurlitt zongoraszonatináját a másodikos Hódi Annuska (Borsos Annamária növ.). A nagyobbak közül Bálint Ilona Handel-szvit-tétele és Szél Erzsébet Beethoven kontratánca tetszett legjobban. Tanár-diák rokonszenves és gyümölcsöző együttmuzsikálására láthattunk-hallhattunk ritka példát a két Ids klarinétos, Varga Dorina és Karasz Adrienn, valamint a továbbképzős oboás Tóth Anita esetében (Felletár Béla, ill. Krupiczerné Bánii Zsuzsa). Szünet után a könnyű, nem kevésbé vonzó múzsa vette át a terepet Gitár, szintetizátor és szólóénekes produkciókat hallhattunk hangerősítőn keresztül, némileg megfogyatkozott közönség előtt A tanszak fiatal, egykét hónapnyi munkára tekinthet csak vissza - ehhez képest dicséretre méltó a teljesítménye. Ki kell emelnünk Imre Zsuzsannát, aki a Jézus Krisztus szupersztárból Mária Magdaléna dalát énekelte, és Lucza Erikát, aki a Flashdance-ből mutatott be részletet. Mindkettőjük föllépésén, hangképzésén és dalamformálásán érezhető volt, hogy már régebb óta foglalkoznak ezzel a műfajjal. De reményekre jogosít fel - Vári Lajos, valamint Váriné Horány Zsuzsa tanárok lelkes munkáját dicséri - Veszelovszki Anita, Balázs Mária, Kun Violetta és a hangszeresek teljesítménye is. A vásárhelyi zeneoktatásban mérföldkövet jelentő koncert elgondolkozásra késztet Tudomásunk szerint a megyében egyetlen (vagy első) intézet a vásárhelyi, ahová a könnyűzene ilyen súllyal bevonult Ha a régi igazgatók nem lennének az élők sorában, azt mondanám: forognak a sírjukban. Ha viszont azt nézem, hogy a komolyzenei oktatásunk, jóllehet „termelt” néhány kitűnő előadót, művészt, szélesebb tömegekre nem tudott igazán hatással lenni, koncertközönséget nem volt képes nevelni, akkor azt kell mondanom, helyt kell adni az új műfajnak, hátha ennek nagyobb keletje lesz, több emberhez jut el. A zeneművészet célja végül is a lelkek gazdagítása, pallérozása . Vásárhelyi koncertkísérlet Merész dallamok 1993. nov. 1., hétfő Gazdára találtak az adományozott székek a Madách Kamara Színházban. A vendégek az 1993/94-es évadban már új, szecessziós zsöllyékből nézhetik meg az előadásokat a színházbarátok pénzadományainak segítségével. A közjegyző jelenlétében tartott vasárnapi nyilvános sorsoláson párosították össze az adományozók névsorát és a zsöllyeszámokat. A 321 „elkelt” szék jobboldali karfájában kis réztábla örökíti meg az adakozó nevét, illetve az a szöveg olvasható rajta, amelyet a mecénás kért. Az adományozók között a színésztársadalom reprezentánsai, a társművészetek kiválóságai mellett, közéleti személyiségek, írók, filmrende Zsöllyék a Madáchban zők, az egyházak képviselői, üzletemberek, vállalatok, bankok, szerkesztőségek, a színházat szerető polgárok, és a kilétüket felfedni nem szándékozó mecénások egyaránt szerepelnek. A Madách Kamara Színház üléseinek cseréjét Götz Béla, a társulat díszlettervezője kezdeményezte. A szcenikus szakember fizette be az első szék árát — 23 ezer forintot - az általa e céllal életre hívott Madách Színházért Alapítvány javára. A Madách társulatának tagjai műsort adtak az adományozók tiszteletére. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság immár harmadik alkalommal rendezte meg a magyartanárok országos konferenciáját. A kétévenként sorra kerülő tanácskozásnak - Nagykőrös és Esztergom után — Csongrád város adott helyet. Az eseményt összekapcsolták Milos Cmjanski, Csongrádon született szerb író cenntenáriumi ünnepségsorozatával . Halaja ismét az volt, hogy mi magunk tudunk egymásnak segíteni. Kellene egy olyan szervezet, most mindegy, hogy minek nevezzük, amely összefogja az egyes tantárgyak gondjait. Nagyon hiányoznak a továbbképzések, az utóbbi két évben nem volt ilyen alkalom. Ezt pótolhatta tulajdonképpen a rendezvény. Országos konferencia után Csongrádon Ki válaszol a magyartanároknak? - A tanácskozás közel négyszáz résztvevője hét szekcióban vitatta meg a magyar nyelv és irodalom tanításának módszereit, gondjait. Milyen tapasztalatokkal, ajánlásokkal zárult a konferencia? - kérdeztük Fábián Györgynét, a megyei tagozat titkárát. — Az utóbbi három évben a pedagógiai intézetek nem, vagy alig működnek már, a helyükbe lépő regionális oktatási központok pedig még nem. Átmeneti állapotban vagyunk, amelyben nemcsak a magyartanárok, hanem egyáltalán a pedagógusok sem találnak olyan szakmai fórumot, ahol elmondhatják gondjaikat, bajaikat, vagy bárkitől választ kaphatnának erre a kérdésre. A tanácskozás keretében fórumot rendeztünk, melyen a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a különböző oktatási szervezetek válaszolhattak volna a kérdéseinkre. Ez igazán nem volt eredményes, mivel nem volt, aki válaszolni tudott volna a felvetett problémákra. Nem kaptunk megnyugtató választ a kérdésekre. Tehát a konferencia tapasz--Arra kérdésre, hogy hol tart ma a magyar irodalom tanítása, és hogy milyen lesz a jövője, adott-e választ a konferencia? - Ott tartunk, hogy a legfontosabb tényezője a magyartanár. Tehát központi útmutatást ma már nem kapunk, rá kellett jönnünk a tanácskozás alapján is, hogy nincs is honnan várni. Pillanatnyilag csak ez az a fórum, ahol egymáson tudunk segíteni. Olyan gondok merültek fel, például, hogy a magyar nyelv és irodalmat szeretnénk ha az érettségi vizsgán két jeggyel osztályoznák. Szeretnénk elérni, hogy a Kazinczy-versenyek, Édes Anyanyelvünk-versenyek díjazottai felvételi pontkedvezményben részesülnének. Sok ilyen ajánlásunk van, melyeket a miniszter úrnak fogunk eljuttatni. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyébként támogatta a tanácskozást, oly módon, hogy a határainkon túl élő kollégák, mintegy negyvenöt ember, részvételét biztosította a rendezvényen. LOVAS J. JÓZSEF