Reggeli Újság, 2006. szeptember (3. évfolyam, 763-786. szám)
2006-09-16 / 775. szám
PROTESTÁLÁS ORSZÁGSZERTE A TANÉV KEZDETÉN Váradon kevés pedagógus tüntetett Ne alázzatok meg minket! Ne felejtsétek el, hogy mi tanítottunk írni, olvasni benneteket! Mi is olyan szegények akarunk lenni, mint ti!, Miénk a könyv, tiétek a haszon! feliratú transzparensekkel vonultak a pedagógusok a tanévnyitó napján a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Háza elé. A délelőtt 10 órára szervezett megmozdulásra azonban a vártnál jóval kevesebben érkeztek. Ezt Alexandru Sanislav, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének Bihar megyei alelnöke jóbeszédében meg is jegyezte. Az érdektelenséget a szakszervezeti vezetőkben és a kormányban csalódott, reményt vesztett pedagógusok számlájára írta. „Sok kolléga azt várta az érdekképviselőktől, hogy végigviszik majd a tiltakozást, pontosabban a nyári képesség- és érettségi vizsgák leállítására számítottak, ami nem történt meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy visszakozni fogunk, és alávetjük magunkat a sorozatos megaláztatásoknak. Ki fogjuk harcolni azt, ami nekünk jár” - állította az alelnök. A megye iskoláiból érkezett és képviselők is szót kaptak. Mindannyian a kormányt okolták a történtekért, hiszen nem tartotta be a tavalyi év végi sztrájkot követően a november 28-án aláírt egyezményben foglaltakat, és a tanügyiek bérére vonatkozóan máig nem született meg a bérezési határozat. Ennek még az idén május 31-ig meg kellett volna lennie. „Az eddigi béremeléseket is csak tüntetés és sztrájk révén kaptuk meg” - hangzott el. A mintegy hatszáz fős tömeg fütyölt és hurrogott. Legtöbben vidékről érkeztek: az Érmellékről, Margitta és Élesd környékéről, a Fekete-Körös völgyéből stb. Néhány ötödik és kilencedik osztályt indító vidéki tanár is részt vett a megmozduláson. Elmondásuk szerint felhívták távollétükre a szülők figyelmét, és hétfőn tartják meg az első osztályfőnöki órát, így a Sükösd T. Krisztina (folytatása a 3. oldalon) Lapterjesztőket, kézbesítőket keresünk Keresünk szerződéses, fő- vagy mellékállású lapterjesztőket, kézbesítőket Nagyváradon és a magyarlakta vidéki településeken egyaránt. Érdeklődni a Reggeli Újság kiadójának terjesztési osztályán lehet, a Menumorut (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen, vagy telefonon a 464-616-os számon, Chi§ Adriannál vagy Prabos Sándor Csabánál. A legsürgősebben Nagyvárad egyes negyedei (Rogériusz, Észak-Őssi, Csillagváros, Újváros, Szőllős - Nufárus, Biharpüspüki), illetve Margitta, Tenke, Szalárd, Bors, Biharszentjános, Biharvajda, Nügypuszta, Siter, Érkeserű, Hegyközszentimre számára várunk jelentkezőket. Folyamatos kereseti lehetőség, pár órás munka heti hat alkalommal! Külföldre is átutalható lesz a nyugdíj Elvileg bármelyik banknál nyitott folyószámláról vagy bankkártyáról felvehetik a nyugdíjasok járadékukat, legalábbis erről szól egy új sürgősségi kormányrendelet, amelyet szerdai ülésén fogadott el a román kabinet. Hogy gyakorlatilag melyek lesznek azok a pénzintézetek, amelyek szerződést kötnek az országos nyugdíjpénztárral az említett járadékok kifizetésére, az ezután derül ki. Az új rendelet azt is előírja, hogy azok a személyek, akik nyugdíjra vagy más, a nyugdíjpénztár által folyósított járadékra jogosultak, ám külföldön van a lakhelyük, az EU- csatlakozást követően kérhetik annak átutalását abba az országba, amelyben tartózkodnak. Tanévnyitó a Csendkirállyal A várad-velencei Lucresia Luciu Nyolcosztályos Iskolában (a volt 7-esben) tegnap már reggel nyolc órakor zajlott az élet, az iskola apraja-nagyja készült a tanévnyitó ünnepségre. Az idén hat magyar tagozatos elsőse van az iskolának. A városnegyed lakossága elöregedőben, kevés a gyermek. Ennek annyi haszna van, hogy az oktatók többet tudnak foglalkozni tanítványaikkal. „Nálunk szeptember 20-ig még be lehet iratkozni” - magyarázta kedvesen Maria Letea, az iskola igazgatója. Azért alakult ez így ki az elmúlt években, mert a roma családok közül többen később íratják be csemetéjüket az iskolába. Jelen pillanatban, vagyis tegnapig 93 gyermek volt bejegyezve a magyar tagozaton. Az igazgatónő hozzáfűzte: kevesen vannak, hiszen a városnegyed elöregedőben van. A tanintézet környékén kevés tömbház található, inkább régi magánházak vannak, melyeket többnyire idősebb emberek laknak. Annak, hogy kevesebb a diákság létszáma, az a haszna, hogy többet tudnak foglalatoskodni velük. Minden gyereket fölvesznek, aki náluk jelentkezik. Van, akinek lemaradása, pótolnivalója van, ezért mindenik tagozaton működik speciális osztály is, ahol gyógypedagógusok is segítik a tanulók tevékenységét. Tóth Hajnal (folytatása a 7. oldalon) Az igazgatónő a rendszerváltás óta áll az iskola élén