Reggeli Újság, 2009. január (6. évfolyam, 1469-1492. szám)
2009-01-13 / 1476. szám
• Áprilisig felújítják a városi ravatalozót Tavaly augusztusban fogtak hozzá a nagyváradi Rulikovszki temető városi kápolnájának teljes felújításához. A munkálatokat az elhanyagolt alagsorra is kiterjesztették. Remélhetőleg tavaszra elkészülnek, ugyanis oda költöztetik majd át a hűtőkamrát. Tegnap délben helyszíni szemlét tartottunk. A tetőt még 2007-ben befedték, már csak az alagsor és a ravatalozó rendbelié maradt, valamint néhány nő- és hangszigetelő ajtó, ablak vár még cserére. Ezzel 2008 végéig szerettek volna elkészülni, mint augusztusi látogatásunkkor Molnár Mihály, a sírkert gondozásáért felelős Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat (RAPAS) műszaki igazgatója mondta. Sükösd T. Krisztina (folytatása a 3. oldalon) Új lendülettel vágnak neki az új esztendőnek Mint minden évben, idén is megtartották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újévköszöntő fogadását. Vasárnap este a nagyváradi református püspöki palota előcsarnokában Cs. Erdős Tibor festőművész tárlatának megnyitójával kezdődött az ünnepség. A tárlatnyitón Barabás Zoltán, a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) vezetője köszöntötte a megjelenteket. A bemutatott képekről hangulatos és érdekes ismertetőt tartott Ujvárossy László festőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakának vezető tanára. A most 95 esztendős Cs. Erdős festményeiben majd egy évszázad szín- és formamágiája mutatkozik meg, az álmodni merő s az álmait megmutatni tudó művész magabiztosságával. A kiállítás-megnyitó kapcsán felszólalt Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő is, aki a fogadás házigazdájaként köszöntötte a vendégsereget és a művészt, hangsúlyozva, hogy magyar közösségeinkben összetartó és erőt adó bizonyíték lehet egy-egy ilyen, az évtizedek történéseit elénk táró művészi életút. Cs. Erdős Tibor kiállítása január huszadikáig tekinthető meg a püspöki palota emeleti aulájában. A tárlatnyitót követően a díszterembe vonultak a meghívottak. Tolnay István, az egyházkerület világi főjegyzője vette át a moderátor szerepét. A Szózat eléneklését követően Csűry István helyettes püspök tartott rövid ünnepi áhítatot. Köszöntőt mondott Kovács Zoltán főgondnok is, lendületesen és lelkesen kívánva a tavalyinál még jobb esztendőt magyar közösségünknek. Az egyházkerület egy szép könyvajándékkal is kedveskedett a testvéregyházak képviselőinek Szőke Mária (folytatása a 6. oldalon) Jókívánságok kíséretében csendültek össze a pezsgőspoharak - középen Cs. Erdős Tibor DIVAT I 8. oldal Lapkihordókat, kézbesítőket keresünk! A Reggeli Újság kiadója lapkihordókat keres Várad egyes körzetei számára, legsürgősebben a Decebal és Dacia sugárutak környékére, illetve Szőllősre (Nufárul). Érdeklődni kiadónk terjesztési osztályán lehet Nagyváradon, a Menumorul (Széles) utca 20-22. szám alatt Korda Árpádnál vagy Drahos Sándor Csabánál, személyesen vagy telefonon (0259/474-757, 0745/310-273). Folyamatos kereseti lehetőség, pár órás munka heti hat alkalommal. Továbbra is várunk lapkihordásra jelentkezőket Érsemjén, Biharvajda, Szalárd, Biharszentjános, Rév, Örvénd és más olyan magyarlakta településekről, ahol még nincs megoldva az újság kézbesítése. ÖKO 7. oldal Nem féltik az életüket? Szinte hetente közlünk híreket olyan közlekedési balesetekről, amelyeknek gyalogosok is részesei. Csaknem naponta történnek gázolások Nagyváradon, ám a szerencsétlenségek többsége viszonylag nem súlyos. A legnagyobb veszélyben mindig az idősek és a gyermekek vannak, mert előbbiek már nem tudnak elég gyorsan reagálni a vészhelyzetekben, a gyermekek pedig szórakozottak, figyelmetlenek, illetve sokuk még az alapvető közlekedési szabályokat sem tartja be. A gyalogosok folyton gyalázzák az autóval közlekedőket a szabályok semmibe vétele miatt, a sofőrök viszont a gyalogosokat szidják, mert azok még a legközelebbi, tízhúsz méterre lévő zebráig sem hajlandók elgyalogolni, ott kelnek át az úton, ahol csak tudnak, illetve akarnak. A másik állandó panasz az, hogy hiába állnak már csoportostól a gyalogátkelőhelyeknél, ha a sofőrök nem állnak meg. Borsi Balázs (folytatása a 4. oldalon)