Reggeli Újság, 2010. szeptember (7. évfolyam, 1969-1994. szám)

2010-09-16 / 1982. szám

REGGELI ÚJSÁG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. szeptember 16., csütörtök, VII. évfolyam, 1982. szám­ára: 1 lej Sajnos csupán gyér számú érdeklődő jött el arra a jótékonysági aukcióra kedden délután, amelyet a nagyváradi Tibor Ernő Galéria, a Pro Universitate Partium Alapítvány, a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Magyarországi Pasztellfestők Társasága szervezett az árvízkárosultak javára. A nagy mecénások, az igazán jómódú emberek, nagyvállalkozók, politikusok szégyenszemre mind távol maradtak... A képzőművészek mindent megtettek, amit lehetett, nem rajtuk múlt, hogy az aukció nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Mintegy negyven alkotás gyűlt össze a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában. Bihar megyei és magyarországi, főleg debrece­ni művészek ajánlották föl a ne­mes célra egy vagy több munká­jukat. Változatos volt a kínálat: Tóth Hajnal (folytatása a 6. oldalon) Jótékonysági aukció - tehetős jótevők nélkül Bányai Szabados Katalin, Cs. Tóth János és Barabás Zoltán I EGY ÚJABB KORSZAK KEZDŐDIK AZ EGYHÁZI OKTATÁSBAN ÉRMIHÁLYFALVÁN Mert ami Istentől született, legyőzi a világot” János evangélista első leveléből származó idézettel kezdte Érmihályfalván a vasárnapi tanévnyitó istentiszteletet Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepi igehirdetés nagy eseményt előzött meg, hisz a Bernáth József nevét viselő egyházi iskolával ismét lerakták a református oktatás alapjait az érmelléki kisvárosban. Mint arról hétfői lapszá­munkban röviden már beszá­moltunk, vasárnap délelőtt a tanévnyitó ünnepség az igehir­detést megelőzően zászlófelvo­nással kezdődött a templom­kertben. Az istentisztelet kere­tén belül megemlékeztek az 1948-ban egyéb egyházi javak mellett elkobzott és beszünte­tett református iskola történeté­ről és viszontagságairól. Csűry István püspök igehirdetésében hangsúlyozta: „Olyan kaotikus időket élünk, amikor az egy­háznak vissza kell állítania év­százados funkcióit. Ha kell, óvodát, iskolát, egyetemet, kór­házat működtet.” Mert ami Is­tentől született, legyőzi a vilá­got - idézte János apostol első leveléből az egyházi elöljáró. Igazi kihívás a mai nehéz gaz­dasági helyzetben oktatási in­tézményt létrehozni, amikor ál­lami iskolákat zárnak be, von­nak össze, és pedagógusok szá­zai maradnak állás nélkül. A hatvankét évvel ezelőtti eseményekről Kovács Zoltán polgármester, egyházkerületi fő­gondnok beszélt. Az 1937-ben megnyílt Református Leány Gimnázium csak tizenegy évig működhetett, ugyanis a kommu­nista rendszer betiltott minden egyház által működtetett oktatá­si és egyéb intézményt. Ezt kö­vetően Pető Csilla tanítónő, Sütő Éva (folytatása az 5. oldalon) A Bernáth József Református Iskola Csűry István igét hirdet Pető Csilla beszél a „lépésről lépés­re" alternatív oktatás lényegéről 21 tévécsatorna egyheti programjával, filmajánlókkal, érdekességekkel, keresztrejtvén­nyel. Holnapi lapszámunkhoz 20 oldalas műsormelléklet is tartozik, benne Fizessen elő már most! A postán, a szerkesztőségben, a kiadóban, illetve lapterjesztőinknél szeptember 25-ig fizethet elő lapunkra. Ha októberben, illetve az év hátralévő negyedében is biztosan hozzá akar jutni a Reggeli Újsághoz, ne hagyja az utolsó pillanatra a megrendelését! Kérjük, hívja fel barátai, ismerősei, munkatársai figyelmét is erre a lehetőségre, ugyanis szabadárusításban nem mindig és nem mindenütt kapható Bihar megye legolvasmányosabb napilapja. Nagyváradon előfizetés­szervezőink felkeresik azokat, akik idejében bejelentik ezen igényüket a terjesztési osztály 0771/721-891-es telefonszámán. ! Bezárt a városi strand a megyeszékhelyen. Lehet, hogy jövőre már nem ez a kép fogadja a látogatókat. Élményfürdőt, üdülőközpontot ígér a zónába az önkormányzat. * De egyelőre csak tervezgetnek, pályázgatnak...

Next