Reggeli Újság, 2010. október (7. évfolyam, 1995-2020. szám)

2010-10-09 / 2002. szám

NAGYVÁRADI LÁNY A DÖNTŐBEN • Tolvai Renátá­ról, a Megasztár (a TV2 műso­­r futó tehetségkutató dalver­seny) nagyváradi versenyzőjé­ről már írtunk lapunk hasábjain. A múlt héten sikerült bent ma­radnia a versenyben, a döntősök közül ugyanis minden szomba­ton kiesik egy versenyző, aki a legkevesebb szavazatot kapja. A váradi lányra az 1288 telefon­számra elküldött RENATA szö­veges üzenettel - azaz sms-sel - lehet szavazni. ■EGGED iJSAG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. október 9., szombat, VII. évfolyam, 2002. szám­ára: 1 lej A vízminőség és -hálózat javítása a cél I A Nagyváradi Vízművek vezetősége tegnap sajtótájékoztatón összegezte az idei, szeptember végéig teljesített feladatait, valamint az év végéig tervezett, illetve a 2011-re átcsúszó munkálatokról is beszámoltak. Ovidiu Gavra vezérigazgató tömören vázolta az eddigi mun­kálatok eredményeit, azok ös­­­szegeit, kitérve arra is, hogy az idén több, az ivóvíz rossz minő­ségére vonatkozó lakossági pa­naszt is orvosoltak, mégpedig oly módon, hogy szeptember 20. és 23. között nagyobb víznyomás­sal kimosták az ivóvízhálózatot a problémás szakaszokon.­­A leg­több panasz a Sebes-Körös bal partjáról futott be hozzánk. Saj­nos az ivóvizet vezető csövek húsz-harminc éve nem voltak ki­takarítva, és a sok szennyeződés lerakodott a belső falakra. Amió­ta megoldottuk a problémát, még Sükösd T. Krisztina (folytatása a 3. oldalon) VÍZELVEZETŐK ÉS VIZES ÁRKOK KÖZÉ ÉKELŐDÖTT BELTELKEK ÉRMIHÁLYFALVÁN Kik térítik meg Réderék kárát? ! Mióta útépítés folyik Mi­­hez. A Réder család a Tarcs Mi­hályfalván, számos, a műút úton (Hunyadi Mátyás utca) fa­­mentén lakó család tarthatatlan kik. Hónapok óta képtelenek állapotban leledzik. Az kivitel járműveikkel beállni saját üd­­letőt, az osztrák Strabag céget varukra. Gazdálkodó család lé­nem érdekli túlságosan a dolog, vén, mezőgazdasági gépeiket a vízelvezetőt építő kolozsvári nem tudhatják biztonságban a vállalat ugyanígy áll a kérdés- mellékutcákban. És mintha már többször is cikkeztünk a Nagyvárad-Szatmárnémeti műút szélesítéséről, valamint az azt szegélyező vízelvezetők kiépítéséről. Megírtuk azt is, hogy némelyik lakott területen néha indokolatlanul elhúzódnak a munkálatok, vagy időnként el-eltünedeznek az útépítők. A maguk után hagyott bosszúsággal mit sem törődve, nem lenne elég Réderéknek a betakarítással járó, hónapok óta tartó nyűg, a napokban még rá­tett a sors egy lapáttal. BELTELKEK A KÖRTVÉLYESI ÚTON Az elmúlt évtizedben sokáig tartott a hajcihő a földes gaz­dák, valamint az úgymond tűz­höz közel ülők között. Az Ér­­körtvélyes felé (Szatmárnémeti irányában) vezető műút két ol­dalán jó minőségű, magántulaj­donban lévő szántóföldek, gyü­mölcsöskertek húzódnak. Mie­lőtt beltelkekké nyilvánították volna ezeket a földterületeket, sokan megpróbálták bagó pén­zen felvásárolni a gazdáktól, némelyikükre akár nyomást is gyakorolva, ha a tulajdonosok nem voltak hajlandók kötélnek állni, és eladni az egzisztenciá­jukat biztosító földterületeket. Akik kitartóan ellenálltak, azok most megnézhetik magukat. Mert hogy, hogy nem, a műút mellett elvezető kibetonozott árkokon csak ott építenek befe­lé vezető kőhidakat, ahol „terv­ben van véve”. Ahol nincs, ott a nyers-nyakas gazdák vessenek magukra. TAVASZ ÓTA TART A KÁLVÁRIA Réderék - apa és fiai - föld­műves emberek, a föld jelenti a család megélhetését generációk óta. Nem hátrálnak meg az em­bert próbáló idők viszontagsága­itól sem, ha keményebben kell dolgozni, hát vállalják. Van úgy, hogy csak azért művelik meg a földet, hogy ne maradjon parla­gon, ugyanis a kenyéradó hu­muszt évszázadok óta a magyar ember véres verítéke szenteli meg. A körtvélyesi úton lévő szántóterület beltelekké van nyil­vánítva, így az évi adója is jóval magasabb, mint más termőterü­leteké. Réder János tavaly há­romezer lejt fizetett a házáért s a földterületekért adó gyanánt. Sütő Éva (folytatása a 4. oldalon) Réderék ideiglenes hídja Traktor a vízelvezetőben Réder János

Next