Reggeli Újság, 2010. november (7. évfolyam, 2021-2046. szám)
2010-11-08 / 2027. szám
■EGGEU lista Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. november 8., hétfő, VII. évfolyam, 2027. szám Ára: 1 lej Gálamérkőzés lesz a NAC tiszteletére November 13-án, szombaton 14 órától, Nagy idők focija címmel futballgálát rendeznek a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. A Nagyváradi Atlétikai Club, a híres NAC megalakulásának századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepség első félidejében a magyarországi és az erdélyi öregfiúk válogatottja lép pályára, majd a Parim FC és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia csapata méri össze tudását. Egy belépő 7 lejbe vagy 500 forintba kerül, és a Széles (ma Memmorul) utcán található Sky-bet fogadóirodában lehet hozzájutni. A jegyeladásból befolyt összeget a szervezők a magyarországi vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére fordítják. További információkat a 0743/ 388-186-os telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. . A hétvégén táncparketté alakult a nagyváradi sportcsarnok játéktere. A helyi Stephany Sporttáncklub (edzők Tóth István és Tóth Noémi) ötödik alkalommal szervezte meg a Varadinum Dance Festival elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyen közel félezer páros vett részt köztük a világ élvonalába tartozó táncosok is. Huszonhárom ország párosai latin és sztenderd táncokban mérték össze tudásukat 15 ország pontozóbírói előtt, hogy eldöntsék, kik a legjobbak a különböző korosztályokban. A színvonalra nem lehetett panasz, s ezúttal a lelátókról is többen követték figyelemmel az eseményeket, ugyanis idén a nagyváradi helyi önkormányzat támogatása révén a megmérettetést ingyen tekinthetik meg a váradi személyi igazolvánnyal rendelkezők, és a városban tanuló egyetemisták is díjmentesen mehettek be a versenyre. B. P. I folytatása a 3. oldalon) Váradi siker a nemzetközi táncfesztiválon Stafétaátadás, eskü, tervek BEIKTATTÁK AZ ÉRMELLÉKI REFORMÁTUSOK ÚJ VEZETŐSÉGÉT A parókia udvarán a takarosan nyírt füves rész között eltévedt szellő cicázott a torony magasából alábukó bimm-bamokkal. Eközben tavaszt idéző napsugarakat szórtak az égi konfettikészítők az ünneplőkre. Hisz ünnepnappá nemesült az elmúlt hét szombat délelőttje Szentjobbon, ahol az Érmelléki Református Egyházmegye új vezetőségének eskütétellel egybekötött beiktatására került sor. A település mostani neve Mercurius apát cselekedetéhez fűződik, aki egyesek szerint ellopta, majd a faluban rejtette el a szent jobbot, míg az időbeni távolság megszépítő volta sokkal inkább arra hajlik, hogy oda menekítette megóvás céljából a szent ereklyét. Tény, hogy László király kiemelten támogatta Szentjobbot a korabeli apát ténykedéséért. A reformátusok története is dicséretes, hogy a nap eseményénél maradjunk: amint az Oroszi Kálmán kutakodásából kiderült, négyszáz éve már adott a helyi közösség esperest az egyházmegyének. A Szilágy megyei Selymesilosván született frissen esperessé választott Rákosi Jenő 2001-ben segédlelkészként került a gyülekezetbe. Pályája sikeresen ívelt, hisz már az előző ciklusban egyházmegyei főjegyzőként szolgált. A padsorokon nem maradt por az esemény után, hisz minden ülőhely „elkelt”, a hívek mellett palástos szolgatársak sokasága volt jelen. Többen a bejárati boltív alatt állva követték nyomon a történéseket, amely a kezdő ének és a közös ima után Csűry István püspök igehirdetésével vette kezdetét. Pál rómabeliekhez írt leveléből vett alapigét mának szóló üzenetként fonta csokorrá a püspök. Isten világot és embert megigazító szándékát ecsetelve a felgyorsult világunkban is ható régi üzenetről, mint a holnap reménységéről szólt. A megigazulás vágya lélekbe rejtett kincs, felülről jövő ajándék - mondta. Kiemelte, hogy nem gyávaságra vagy vakmerőségre, hanem a hit bátor józanságára van szükség céljaink eléréséhez. Bara László nagybágyai lelkipásztor, újsütetű főjegyző a beiktató közgyűlés résztvevőinek üdvözlése után Gellért Gyula leköszönő esperest kérte fel igei vértezetű beszédének megtartására, aki Pálnak a thessalonikabeliekhez írt első leveléből idézett: „Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt”. Tizenhat évnyi esperesi szolgálat tapasztalatának, bölcsességének hozadékát testálta az utána jövőkre: „A világot Isten kozmikus rendre teremtette, de az ember kilépett ebből a szándékból. Aki nem tartja be a menetelés ritmusát, az zavarja az előtte és a mögötte lépdelőket. Nekünk Krisztusra kell figyelni, mert ő ismeri Isten »ritmusát«. Gyakran legelöl szeretnénk menetelni Krisztus elébe lépve, de ne feledjük, hogy az ige Jézus nyomdokain való járásra int, ami a megtérés és megújulás záloga, ami nélkül kozmikus káoszba jutunk és maradunk” - fogalmazott Gellért. Rákosi méltatta a volt esperes példamutató szolgálatát, akinek ajándékként egy Gavrucza Tibor alkotta festményt nyújtott át, míg Csűry püspök egy bibliai idézetet tartalmazó, az egyházkerületi címert ábrázoló faragott táblával gazdagodott. Az esperest beiktató eskütételt követően a püspök hitet és helytállást erősítő igeversekkel mondott áldást Rákosi szolgálatára. Azt követően az egyházmegye új tisztségviselőinek eskütételére került sor, majd szívhez szóló édesanyai köszöntő címzettjévé vált az egyházmegye első embere, aki személyes hangvételű székfoglaló beszéde során határozott üzenetet is megfogalmazott: „Az eke szarvára tettük a kezünket, így nem tekinthetünk se balra, se jobbra, csak Jézus Krisztusra. Legyünk erősek, éberek, szilárdak és rendíthetetlenek”. Az új borhoz új tömlő jár elv alapján a helyi gyülekezet nevében Lakatos Bálint főgondnok meleg szavak kíséretében lelkészi palásttal lepte meg Rákosit, amit megelőzött a berettyószéplaki kórus szolgálata. D. Mészáros Elek (folytatása a 7. oldalon) Rákosi eskütétele Püspöki áldás