Reggeli Újság, 2011. február (8. évfolyam, 2097-2120. szám)
2011-02-14 / 2108. szám
BÚCSÚ MEDGYESFALVY SÁNDOR SZÍNMŰVÉSZ TŐL • Mint arról szombaton hírt adtunk, életének 51. évében, február 11-én hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja. Tisztelői, kollégái, barátai, a nagyváradi közönség ma, február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetése holnap lesz szülővárosában, Marosvásárhelyen. Fizessen elő lapunkra! A postán, a szerkesztőségben, illetve lapterjesztőinknél február 25-ig fizethet elő lapunkra. Kérjük, hívja fel barátai, ismerősei, munkatársai figyelmét is erre a lehetőségre, ugyanis szabadárusításban a konkurencia mesterkedései miatt nem mindig és nem mindenütt kapható Bihar megye legolvasmányosabb, politikailag elkötelezetlen, hazai tulajdonú napilapja. Nagyváradon előfizetéstervezőink felkeresik azokat, akik idejében bejelentik ezen igényüket a terjesztési osztály 0771/721-891-es telefonszámán. Lapkihordókat, kézbesítőket keresünk Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Menumorul (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetőségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti hat alkalommal. Korda Árpádot vagy Drahos Sándor Csabát keressék a megadott címen vagy a 0771/721-891-es telefonszámon. Várunk jelentkezőket elsősorban Nagyváradról, ezen kívül Érsemjén, Paptamási, Magyarkéc és Örvénd településekről is. Készülnek a tavaszi nagytakarításra Március elsején elkezdik Nagyváradon az egész várost érintő tavaszi nagytakarítást, tudtuk meg a RER Ökológiai Szolgáltató Rt. közleményéből. A takarítóvállalat március folyamán szeretné rendbe tenni a város zöldövezeteit, köztereit, valamint a folyópartot. Két részre - délire és északira -, azokon belül pedig hét övezetre osztották a várost. Március 1-15. között az északi részben dolgoznak, ide tartozik az 1. körzet - a Sebes-Körös jobb partja (az Őssi és a Széles utcai hidak közötti szakasz), a Téglavető út (Decebal), a Temető (Ereul Necunoscut), a Vitéz János (Corneliu Coposu) utca, a Püspöki út és Hegyalja által határolt rész, a 2. körzet a Körös jobb partja (a Széles utcai híd és a Szent László téri Kishíd közötti szakasz), (folytatása a 3. oldalon) I Különleges élelmek boltja Egyre több ember allergiás valamilyen táplálékra a mai felgyorsult, stresszes világban. Egészségük megőrzéséhez speciális élelmiszerekre, diétára van szükségük. Ebben óhajt a segítségükre lenni a hamarosan megnyíló Diafitt bolt, amelyet két vállalkozó kedvű fiatal fog működtetni. Először arról beszélgettünk Egri Istvánnal és Lantos Enikővel, miként is jött az ötlet, hogy ilyen jellegű boltot nyissanak Váradon. Van néhány ismerősük, aki lisztérzékenységben szenved. Mivel szűkebb pátriánkban nincs olyan jellegű üzlet, amelyikben speciális élelmiszerekhez juthatnak az érintettek, lelkesen vágtak bele az előmunkálatokba. Majdnem egyéves kutatás után reményeik szerint még ebben a hónapban megnyithatják az érdeklődők előtt a Diafitt boltot a Körös (mai nevén Tudor Vladimirescu) utca 72. szám alatt. Többnyire Magyarországról szerzik be a termékeket, megkeresték az ottani előállítókat, forgalmazókat. Romániában ugyanis nem nagyon léteznek gyártók. Sikerült jó, segítőkész üzleti partnereket találni. A gyártók sokat kísérleteznek, fáradoznak azért, hogy egy-egy termék jól sikerüljön, ízletes legyen. Arra is törekednek, hogy az árucikkek szavatossága hosszú időre szóljon. Általános árupalettával várják majd a vásárlókat, aztán az igények szerint állítják össze a készletet. Elsősorban gluténmentes termékeket kínálnak majd az érdeklődőknek: speciális lisztet, amelyből lehet sütni kenyeret, süteményt, lehet belőle száraztésztát készíteni. Kész termékekből - különleges lisztből készült makaróni, sütemény (keksz, nápolyi stb.) - is válogathatnak az érdeklődők. Pudingporokat, levesporokat is beszerezhetnek azok, akiknek speciális diétára van szükségük. Gyorsfagyasztott, félkész termékek (például pizzalap) is szerepelnek majd a kínálatban. Laktózérzékenyeknek ajánlhatnak speciális tejport, emellett cukor- és tojásmentes készítményeket is beszereznek. Sajnos e termékek viszonylag drágák, ám szükség van ezekre, hiszen van, akinek az élete, az egészsége függ attól, milyen az étrendje. A Diafitt megálmodói személyes kapcsolatot óhajtanak kiépíteni a hozzájuk fordulókkal. Ha valaki kér valami terméket, ami nem kapható náluk, igyekeznek arra is szert tenni. Tanácsokkal is szeretnének szolgálni, továbbá biztatni, bátorítani az embereket, ne keseredjen el senki, akinek diétáznia kell, mert így is változatos étrend állítható össze, lehet jóízű ételeket készíteni. Vevőcentrikus boltot akarnak létrehozni. Tisztában vannak azzal, hogy ezzel az üzlettel nem lehet meggazdagodni, nem is ez a céljuk. Terv és segítő szándék van bőven, s ez a lényeg. Tóth Hajnal % ar fte ®