Reggeli Ujság, 1937. június (7. évfolyam, 107-130. szám)

1937-06-01 / 107. szám

2. OLDAL P­anas­zt emel a v­alenciai k­ormány­ ­JUNIÁLIS .JÚNIUS 6-án _____rendezésében_______ Röviddel ezután befutott a hír, a valenciai kormány genfi küldöttsé­géhez is, hogy egy német cirkáló s két torpedóromboló bombázta és ágyutűz alá vette Almeria kikötőjét, amelyben nagy károkat okozott. A támadásnak sok áldozata van. Kérik a népszövetségi tanács azonnali ösz­­szehívását. G­lass védelmi intézkedés Római jelentés szerint, Olaszor­szág is erélyes lépésre határozta el magát. Utasította haditengerészetét, hogy ha a láthatáron vörös gép tűnne fel, anélkül, hogy bebizonyo­sodnának támadó szándékairól, ve­gyék tűz alá. F­ranca rész­­véte Franco tábornok az incidens után táviratot intézett Hitler kancellárhoz, melyben részvétét nyilvánítja s fel­háborodását fejezte ki a támadás miatt. O­roszország folytatja Badi­­siállításait A francia lapok szerint, a szovjet­kormány elhatározta, hogy változtat eddigi semleges magatartásán s újra megkezdi a fegyverszállítást a spa­nyol kormány számára. A Matin szerint, Odesszából már el is indult három hajó hadianyaggal Megálla­pítják a lapok, hogy a vörös kor­mánynak vesztenivalója nincsen, így érthető, hogy nem riad vissza sem­miféle lépéstől, amely a békét ve­szélyeztetné. J­apán-plasz e­gyüttműkö­d­és A politika egyéb eseményei egy­előre háttérbe szorulnak a spanyol incidens mögött. Mégis általános figyelmet kelt az a nyilatkozat, ame­lyet Sugimura római japán követ tett. Bejelenti, hogy Olaszország és Japán közt egyezmények jönnek létre. A két ország jóviszonyát dom­borítja ki, Csicsibu herceg római látogatása is. A 1 bombásás fikjének hatása L­ondonban Londoni jelentés szerint, ott mély hatást váltott ki a hír, hogy német hadihajók bombázták Almeria ki­kötőjét. A hirt azonnal közölték Neville Chamberlain miniszterelnök­­kel, aki továbbította azt az összes Friss fotó cikkek Pr. Erdélyi Paff. Ideal. fotóosztályában. „AGFA“ lerakat Miért fegyverkezik Magyarország? — taglalja tovább a kérdést az Universul Bucurest, máj. 31. A kisantant sajtó, amely eddig Kánya Kálmán magyar külügyminiszter beszédének csak a hármasszövetséget érintő ré­szét vette át, visszatér a külpoliti­kai expozéra. Ezeknek sorába tar­tozik az a cikk, melyet R Sei­sanu írt „Miért fegyver­kezik Magyarország“ cí­men az Universulban. Idézi a cikkíró a magyar külügy­miniszter megállapítását, hogy min­denki fegyverkezik, csupán Magyar­­ország van eltiltva ettől a lehető­ségtől. Nincs támadó szándéka s hajlandó becsületes kompromisszum­ról tárgyalni szomszédaival a kap­csolatok normalizálására. — Felvetődik a logikus kérdés, — mondja az Universul — ha Ma­gyarországnak nincs támadó szán­déka, amint Kánya Kálmán mon­dotta és őszintén óhajtja a megér­tést szomszédaival, minek fegyver­kezik és minek akar jogegyenlőséget a fegyverkezés terén. — A kisantant politikája békés, szövetségi rendszere védelmi jellegű. Célja a jelenlegi középeurópai hely­zet, így a trianoni szerződés által teremtett határok megvédése. Ma­gyarország határa tehát Cseh­szlová­kia Románia és Jugo­szlávia részéről, a kis antant védelmi szövetség által nincsen fenyegetve — Magyarország azonban fegyve­res erejét erősítette, a trianoni szer­ződés korlátozásaival szemben. Ma­gyarország ma nem 35.000 főnyi — Kisebbségi jelen és n­ívó címen irt bevezető cikket Tóth Sándor, lapjának az „Ellenőr­nek most megjelent számában. Az új szám megszokottan nívós, tartalmas, mindenkit érdekel. Cikkeiből ki­emeljük elsősorban Dózsa Endre kedves megemlékezését „A régi jó időkből“, Endrédi János budapesti levelét, a „Senki fiáról“. Megrázó cikket közöl Ady Endre édesanyjá­nak tragédiájáról A lap közgazda­­sági rovata megszokottan jólinfor­mált összefoglalót ad az elmúlt ese­ményekről. Révész Béla rt. uta­zási irodájának telefonszáma 61. katonasággal, ha nem jóval nagyobb hadsereggel rendelkezik. Nagy meny­nyiségű gépfegyvere van, vadász - felderítő gépei, katonai repülőtere Pécsen, Szombathelyen, Kapos­váron és másutt. Hadiipara Buda­pest és a Balaton környékén és olyan külügyi költségvetése, mely túlszárnyalja a lakossághoz viszo­­­nyitott 1914 — 15 ös arányt. A Révész Beti Utazási irodájának ft’WWWtfififflWWil fiWl­iái M fill I­fHHdM&MBMK közleményei: A párisi világkiállításra a legközelebbi csoportok júnis 9- én és június 20-án indulnak. Hasonlítsa össze progra­munkat másokéval és meggyőződik: milyen nagy elő­nyöket nyújtunk bárkivel szemben ! Prospektus és információ díjmentes Telefonszámunk 61. tárcák vezetőihez, Eden k­ülügymi­niszter tárgyalásokat folytatott a francia és német nagykövettel. B­erlin elégté­telt követel A semlegességi bizottság ülésének megkezdése előtt, a német delegá­ció újabb utasításokat kapott Ber­linből. Ennek nyomán közölték, hogy a német kormány mindaddig nem vesz részt a be nem avatkozási bizottság ülésén, amíg biztosítékot nem kap, hogy hasonló incidensek többé nem fordulnak elő. Addig Berlin saját belátása szerint fog el­járni. Egyúttal parancsot adott a hadiflottának, hogy vegyenek tűz alá minden vörös repülőt és kor­mányhajót, amely közelükben fel - tűnik. C­áfolják a spa­nyol kormány lépését Későbbi hírek korainak mondják a jelentéseket, hogy a valenciai kormány hivatalos lépéseket tett volna a népszövetségi tanács össze­hívására. Amennyiben ez mégis megtörténik, a tanács leghamarabb szerdán ülhet össze. Hire jár poli­tikai körökben, hogy az ülést nem Genfben, hanem valamely más vá­rosban tartják meg. Erre meghívják Olasz és Németországot is. Nem valószínű­, hogy ezek részt vegyenek a tanácskozáson. Vegyen osztott sorsjegyet 250 Fejéri Főhúzás: Június 15-én DACIA Révész Ernő sorsjegy főelárusító REGGELI ÚJSÁG e­­gy év erőszakért. Macarie Petru teleki telenci gazda, feljelen­tést tett Nadasan Ivon 67 éves falubeli ellen, hogy az erkölcstelen merényletet követett el 14 éves lánya ellen, aki mint cseléd szol­gált nála. A törvényszék egy évre ítélte a gazdát. Elveszett egy rövid arany­­ férfi óralánc csöngőjén egy brilliánsból álló csillag alatt „Er sei dein Glückstern“ felirattal. — Megtaláló jutalom­ban részesül Nussbaum Józsefnél, Str. Calaratilor 36 szám. VEGYEN MINDENNAP „UE.GGE.Ll UJSAG"-at

Next