Rendszerváltó archívum, 2017. december (Különszám)

ELŐSZÓ - Kiadói előszó

Kiadói előszó A Rendszerváltó Archívum második évfolyamának végére értünk. Most, negyedéves folyóiratunk ez évi utolsó számával együtt megjelentetünk egy különszámot is. Még­pedig egy „nemzetközi különszámot”, amelynek segítségével érdeklődő kutatók szá­mára kívánunk ízelítőt adni intézetünk és archívumunk tevékenységének eddig be nem mutatott szeletéről. Sem tudományos kutatómunkánknak, sem levéltári gyűjtőmunkánknak nem tarto­zik fő vonulatához a nemzetközi tevékenység. Azt azonban könnyű belátni, hogy a rendszerváltás történetének feltárásához nélkülözhetetlen a nemzetközi körülmények vizsgálata, a térség országaiban végbement változások áttekintése és még inkább azoknak a dokumentumoknak a megismerése, amelyek minket közvetlenül érinte­nek, de külföldi levéltárakban találhatók. Ez utóbbi szempontból kiváltképpen fonto­sak az egykori Szovjetunió utódállamaiban - elsősorban Oroszországban és Ukrajná­ban - lévő magyar vonatkozású levéltári dokumentumok. Mindenekelőtt ezért, de a kölcsönös szellemi eredményekkel kecsegtető jó tudományos együttműködés kialakí­tása céljából is igyekeztünk a magunk lehetőségei szerint építeni ezeket a kapcsola­tokat. E szándékunk jegyében kötöttünk együttműködési megállapodást a moszkvai Európa Intézettel, ezért igyekszünk kapcsolatokat építeni oroszországi kutatókkal, és tájékozódunk kijevi levéltárakban. Tájékozódásunk természetesen kiterjed a szomszédos országokra, valamint többek között Lengyelországra, Németországra és amennyire erőnkből telik, vizsgáljuk - el­sősorban a nyugati sajtó révén -, hogyan látták angolszász nyelvterületen a magyar rendszerváltást. A kutatásnak voltaképpen még csak az elején tartunk, egyelőre sze­rény eredményekről adhatunk számot. Abból azonban, amire eddig jutottunk, e kü­­lönszámmal átnyújtunk valamennyit az érdeklődő olvasónak. Bízunk benne, hogy a jövőben is módunk lesz nemzetközi munkánk révén fontos dokumentumokkal gazda­gítani archívumunkat, kutatómunkánkat pedig minél szélesebb körű tájékozódással bővíteni. Mindezt nem öncélúan, hanem hivatásunknak megfelelve, a rendszerváltó folyamatok minél mélyebb, teljesebb megismerése és megismertetése érdekében. Köszönet munkatársainknak, szerzőinknek, nemcsak a nemzetközi különszámért, hanem az ezzel egy időben megjelenő „rendes”, Kárpátalja mai gondjait is taglaló ez évi utolsó szám létrehozásáért is. Budapest, 2017. december 4. / / Előszó

Next