Rendszerváltó archívum, 2018. szeptember (3. évfolyam, 3. szám)
VEZÉRFONAL - Lóránt Károly: Mi volt az alternatíva? A privatizációhoz vezető közgazdasági gondolkodás és annak hatása a tényleges eredményekre
Vezérfonal szerkezetében általában a korábbi üzletvezetők kezébe� Emellett az önprivatizációs program keretében mintegy 700 vállalat átalakítását és privatizációját az ÁVÜ által megbízott tanácsadó cégek végezték� Ezt követte több ütemben a nagyvállalatok privatizációja, amelynek során az Antall-kormány kijelölte a tartósan állami tulajdonban maradó vállalatok körét� A gazdasági reformkoncepció kialakulása Az 1968-as gazdaságirányítási reform szellemi előkészítése 1963-ban Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekért felelős titkára egy 12 főből álló közgazdasági tanácsadó testületet hozott létre azzal a céllal, hogy egy új gazdaságirányítási mechanizmus kialakítása érdekében „intézményesen újszerű kapcsolatot teremtsen az elméleti és gyakorlati közgazdászok, valamint a gazdaság párt- és kormányzati irányítása között”�. A munka során különböző koncepciók merültek fel, amelyeket Vigvári András tanulmányában részletesen elemez� A tanulmány szerint a munka szakértői tanulmányok készítésével kezdődött� Egyes felkért szakértők – Bognár József, Erdei Ferenc, Hont János, Kopátsy Sándor, Péter György, Turánszky Miklós, Vajda Imre és Wilcsek Jenő – a gazdaságirányítás átalakításával kapcsolatos elképzeléseikről egy-egy tanulmányt állítottak össze, amelyek alapján a Nyers Rezső elnökletével működő Államgazdasági Bizottság (ÁGB) 1964� július 21-i ülésén határozatot hozott a működő irányítási rendszer felülvizsgálatáról és egy új, átfogó, a gazdasági mechanizmust korszerűsítő javaslat kidolgozásáról� A bizottsági munka során eltérő álláspontok alakultak ki, amelyek végül egy „A” és egy „B” variánsban öltöttek testet� A Nagy Tamás nevével fémjelzett „A” variáns gyökeres fordulatot kívánt elérni, hangsúlyozva, hogy az utasításokat a gazdaságirányítás rendszeréből ki kell iktatni, és a vállalatok működését döntően a vállalati önállóságára kell építeni (ez egyenértékű volt azzal, hogy a vállalatok működését végső soron a piaci hatások irányítsák)� A „B” variáns is, amely Morva Tamáshoz kötődik, abból a feltevésből indult ki, hogy ahol ez lehetséges, közvetett eszközökkel, az áruviszonyok felhasználásán keresztül kell érvényesíteni a központi akaratot� Felfogása szerint azonban az adott viszonyok között lényegesen szűkebb volt az a kör, ahol a központi irányítástól el lehetett térni, a versenyhelyzet hiánya miatt a központi irányítás szükségképpen indokolt az infrastrukturális ellátásban és az egy-egy ágazatot majdnem teljes mértékben átfogó nagyvállalatok esetében� Az 1968-as mechanizmusreform végül is az „A” variáns feltételezéseit figyelembe véve indult meg� A mechanizmusreform értékelése Utólagos értékelés szerint a gazdasági mechanizmus reformja kétségtelenül rugalmasabbá tette a gazdaságot, az áruellátás javult, a gazdasági növekedés felgyorsult� A reform ugyanakkor nagymértékű jövedelemdifferenciálódást indított el, ami jelentős társadalmi feszültségekhez vezetett� A mezőgazdaság és az ipar eltérő bérszabályozása következtében például ugyanazzal a munkával a tsz-melléküzemágban dolgozva akár két-háromszor is annyit lehetett keresni, mint egy nagyüzemben� Az 1968-as gazdasági reform által gerjesztett társadalmi feszültségekre a választ az MSZMP KB 1972� november 14–15-én tartott ülésének határozatai adták meg� A döntéseket összefoglaló határozat az új gazdasági mechanizmus bevezetésének első tapasztalatait értékelte� A közgazdászok egy része, amely később „reformközgazdásznak” nevezte magát, majd a nyolcvanas években a radikális reformok híve és a rendszerváltáskor az SZDSZ szakértője lett, az 1972-es KB-határozattól számítja a reformfolyamat megtorpanását� 1 Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956‒ 1965. Budapest, Magvető, 1983, 452–453. 2 Vngvári András: Az 1968-as mechanizmusreform előkészítésekor felmerült két koncepcióról. A mechanizmusreform előkészítése. Fordulat (MKKE Társadalomelméleti Kollégium) 5 (1989): 1–27.