Rendszerváltó archívum, 2019. március (4. évfolyam, 1. szám)

Vezérfonal - Földesi Margit - Szerencsés Károly: Elátkozott szabadság? Fogalmak, szimbólumok és társadalmi közérzet az 1988–90-es változások tükrében

Rendszerváltó Archívum 2019/1 Földesi Margit –Szerencsés Károly Elátkozott szabadság? Fogalmak, szimbólumok és társadalmi közérzet az 1988‒ 90-es változások tükrében E sorok írói történészként az Echo TV Elátkozott szabadság és Az áruló kacsintott című műsorának szerkesztői voltak 2006 és 2008 között. A műsorok a rend­szerváltoztatás legfontosabb szereplőit szólaltatták meg, gyakran ütköztetve a véleményeket. Az adásokat Földesi Margit vezette. A bő tizenöt éves távlat lehetővé tett bizonyos távolságtartást, objektivitást az eseményektől, habár a résztvevők véleménye erősen szubjektív volt. Éppen úgy, mint ahogy a műso­rokhoz érkezett levelek is, amelyek a nézők véleményét, kételyeit, félelmeit, javaslatait tartalmazták. E levelek tartalmát összegezték a szerzők egy 2014-ben készült tanulmányukban. A következtetések természetesen nem mindig egyeznek meg a „hivatásos elemzők”, történészek vagy politológusok, még kevésbé politikusok értékelésével. A levelekből ugyanakkor jól látszik, hogy a nézők véleményében éppen olyan sok eltérő – sokszor szélsőséges – álláspont rajzolódik ki, mint ami a szakirodalmat, a visszaemlékezéseket is jellemzi. A most következő írás első két fejezete egy hosszabb, a RETÖRKI számára készí­tett tanulmány bevezetője. (A tanulmány teljes egészében megjelent: Földesi Margit–Szerencsés Károly: Egy nemzet kétségek között. Adalékok Magyarország 20. századi történetéhez. Budapest, Kairosz, 2015.) A harmadik, társadalmi kö­zérzetről szóló rész egy szintén hosszabb tanulmány részlete, amelyben a szer­zők az 1945-ös és 1990-es rendszerváltás lefolyását vetették össze a különbö­ző részterületeken zajló változások összehasonlításával. (A teljes tanulmány a közeljövőben a RETÖRKI kiadásában Két rendszerváltás Magyarországon címen jelenik meg.) Rendszerváltás – levelek és szimbólumok tükrében Rendszerváltás – leginkább ezzel a szóval szokták jelölni a 20� század legnagyobb horderejű politikai, gazdasági, társa­dalmi sorsfordulóját, amelyre 1989–90-ben került sor Magyarországon� Sokan értekeznek úgy az eseményről, mintha ez csak egy lenne a 20� századi rendszervál­tások sorában� Mások – elkerülendő ezt a csapdát – inkább rendszerváltoztatásnak titulálják az eseményt, hangsúlyozva ezzel egyediségét, illetve a nemzet aktív részvé­telét a történésekben� Mind a közbeszéd­ben, mind a szakirodalomban a mai napig igen különbözőek az elnevezések� E sokfé­leség oka az lehet, hogy mindegyikben van valami igazság� Akik az esemény fogyaté­kosságait hangsúlyozzák, gyakran nevezik módszerváltásnak, mások, akik támad­ják az eseményt, gengszterváltásnak� A visszaemlékezésekben, szakirodalom­ban szerepel elhervadt forradalomként,­ máshol rosszkedvű rendszerváltásként� Sajátos hangulata van a langyos rend­szerváltás kifejezésnek�. A két rendszer közti kontinuitást is magában hordozza a békés átmenet minősítés� 1 Bíró Zoltán: Elhervadt forradalom. Budapest, Püski, 1993. 2 Horváth Béla: Levettük a vörös csillagot. Budapest, Papirusz Book, 2008. 1989 ————

Next