Repülés, 1966 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

A FRANCIA SIREN „EDEL­WEISS” vitorlázórepülőgép hiva­talosan is megkapta az USA lég­ügyi hatóságaitól az Észak-ameri­kai Egyesült Államok­ területére vonatkozó repülési engedélyt. Ér­dekes megjegyezni, hogy amíg a SIREN gyárban ez év végéig havonta 1 darab ilyen gépet gyár­tottak, most, a South Carney­­ben elért győzelmek után havi két darabra akarják felemelni az „Edelweiss” gyártását. * OKTÓBER 29-én és 30-án tanács­kozott Párizsban a FAI vitor­­lázórepü­lő bizottsága. A tanács­kozás fő témája a legközelebbi vitorlázó világbajnokság szín­helyének és időpontjának meg­határozása volt, továbbá a sport­ág bekapcsolódása az olimpiai játékokba az 1968. évben. UGRÁS 7100 MÉTER MAGAS­SÁGBÓL. Egy kilenc főből álló bolgár katonai ejtőernyős cso­port 7100 méter magasságból ug­rott le és ezzel megdöntötte a bolgár országos rekordot. Az ug­rást erős szélben, —30° C hőmér­séklet mellett végezték. A cso­port tagjai kiváló ejtőernyősök és világrekorderek voltak. Köz­tük Krumov, Ublikov és Ilijev bolgár tisztek. A MADARAK REPÜLÉSE — kü­lönösen az óceánok felett — szolgál témául sok olyan tanul­mányhoz, amelyek igen nagy se­gítséget adnak, vagy majd a jövőben adnak a vitorlázórepü­lésnek. Az OSTIV legutóbbi kongresszusán Raymond Sirretta, a francia „Aviasport” főszer­kesztője érdekes előadást tartott a madarak tenger feletti ván­dorlásáról, összekapcsolva a té­mát a nagy kiterjedésű vizek fe­lett végzett vitorlázórepülések problémájával. LAKÁSKERESÉS REPÜLŐGÉP­RŐL. Eredeti ötlettel szerzett magának lakást egy svéd férfi Stockholmban. Sportrepülőgépet bérelt, amelyre hatalmas transz­parensét szerelt a következő fel­irattal: „Alfred Friman lakást keres. Telefonszáma: 38-42-05”. Ezzel a felirattal körözött a fő­város fölött. Az eredeti ötletet számos lakásajánlat jutalmazta. ÉLŐLÉNYEK A MARSON. Dr. Sanford Siegel, amerikai kutató egy New York-i laboratórium vezetője kísérletei során arra a megállapításra jutott, hogy a Marson esetleg létező élőlények legfeljebb 2,5—5 cm nagyságúra nőhetnek. Sanford a legkülön­bözőbb állatokat és növényeket tartotta egy kamrában, amely­ben mesterséges, a Marsnak megfelelő atmoszférát létesített. A kutató a Marson a felszín alatt élő gilisztaszerű állatok létezését is lehetségesnek tartja. AUGUSZTUS 17-én a texasi El Pasoban 63 éves korában elhunyt Albert Hastings, az USA első vi­torlázórepülő bajnoka. Az első bajnoki címet 1930-ban Elmirá­­ban szerezte meg, de a követ­kező évek is sok sikert hoztak neki. Hastings a háború idején a hadi vitorlázórepülés terüle­tén működött. Élete végéig lel­kes híve volt a vitorlázórepülő sportnak.* ÚJ GÉPEK AZ AU­A RÉSZÉRE. Az AU­A osztrák légiforgalmi társaság két AVRO—748 típusú gépet rendelt, elsősorban a bel­földi légiforgalom számára. Ezek a kéthajtóműves lgt-gépek 48 utast fogadnak be, túlnyomású utastérrel is rendelkeznek, és repülési tulajdonságaik következ­tében különösen alkalmasak az alpesi légikikötők részére. A két gépet 1966 tavaszán állítják for­galomba. A belföldi utas- és te­herszállító forgalomban eddig használt Douglas DC—3 gépeket kivonják a forgalomból. Az AUA újabb — immár az ötödik Corn­­vellet vásárolja meg. A jövő év májusától kezdve a társaság ösz­­szes külföldi vonalain ezek a gé­pek bonyolítják le a forgalmat, a szocialista országokba vezető vonalakon is, amelyek az AUA legfrekventáltabb vonalai közé tartoznak.* AZ NSZK HADÜGYMINISZTÉ­RIUMA az amerikai Northrop gyártól 47 darab Cessna T—37B és 46 darab Cessna T—37A „Ta­lon” repülőgépet rendelt. Tárgya­lások folynak 6 darab Lockheed D—141 „Starfighter” szállítógép megvásárlásáról is, amelyeket a légierő a LUFTHANSA légitársa­sággal közösen használna. BONNI VADÁSZGÉPEK: Nyugat- Németország hadügyminiszté­riuma a légierő 656 „Starfighter F 104 G Super” típusú gépe ré­szére start-tilalmat rendelt el, miután a múlt év első tíz hónap­jában 24 ilyen vadászgép zuhant le. Hasonló intézkedésre került sor majdnem egyidőben Hollan­diában és Belgiumban is. Az USA légierejénél ezt a géptípust már 1960-ban üzemen kívül he­lyezték. Strauss akkori nyugat­német hadügyminiszter mindezek dacára vásárolt ilyen gépeket és tárgyalásokat kezdett a Lock­heed üzemekkel a gépnek licencé­­ben való gyártására. A hadügy­miniszter a gépeket darabonként 70 millió magyar forintnak meg­felelő áron rendelte, dacára an­nak, hogy más amerikai, angol és francia cégek 20—30 millió fo­rinttal olcsóbb ajánlatot tettek. Az F—104 annak idején az F—84-et váltotta fel, amellyel több mint ötven pilóta zuhant le. (Der Morgen)* EGY HÉT LEFORGÁSA ALATT két országos rekordot állított fel Ursula Heinecke, keletnémet vi­torlázórepülő nő. Schönhagen— Halle—Schönhagen útvonalon 232 kilométeres hurokrepülést, 100 km-es háromszögrepülésben 55,2 km/óra átlagsebességet ért el. Hernecke az előző évi 300 km-es háromszög repüléssel együtt már három NDK vitorlázórepülő re­kord tulajdonosa. ALBATROSZOK: Az USA Mid­­way-Atollon fekvő légikikötőjé­ben az albatroszok 300 000 dollár kárt okoznak. A gépek állandó harcban állnak az ott fészkelő 252 000 madárral. Egyetlen albat­rosz sem kerüli ki a feléje szálló gépeket. 1000 repülőgép közül 10-nek a légcsavarjai ütnek le egy madarat. Az albatroszok szárnyainak fesztáva 2 méter. A légikikötő személyzete egyenlőre tehetetlen az óriásmadarakkal szemben.* OLASZ ŰRHAJÓZÁSI KÖZPONT. Az olasz légierő Róma légikikö­tőjében saját rakéta és űrhajó­zási központot rendezett be. Az új űrhajózási bázis az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) anyagi támogatásával létesült. JÉGPÁNCÉL MÉRÉSE A LEVE­GŐBŐL. Szovjet kutatók repülő­gépről végzett radarmérésekkel most első ízben állapították meg az Antarktiszon, a Mirnij állo­mástól 100 km-re fekvő jégtakaró vastagságát. A jég vastagsága e területen 1800 méter. A radar­­eljárás lehetővé teszi gleccserek vastagságának, a jéggel borított kontinens domborzatának és a jégtömegek terjedelmének folya­matos megállapítását repülőgép­ről. A FAI HITELESÍTETTE azt a nemzetközi rekordot, amelyet az amerikai Jerrie Mock pilótanő 200 lóerős „Aero-Commander 200" géppel állított fel. Mock a repülés során 328 tan/óra átla­gos sebességet ért el. MIRAGE-HÍREK. Az ausztráliai légierő állományában jelenleg 20 darab francia „Mirage III.” re­pülőgép van. Svájc hitelt nyúj­tott a „Mirage III.” gépek to­vábbi gyártásához. A hitel ösz­­szege 150 millió svájci frank. AZ NDK KARL-MARX-STADT­­BAN rendezett ejtőernyős baj­nokságán H. Sehaal új nemzet­közi rekordot állított be a 600 méter magasból végrehajtott kombinált ugrásban. Kétszer egymás után pontosan a kör kö­zéppontjában ért földet. A Dy­namo-Berlin csapata ugyancsak nemzetközi rekordot ért el (Sehaal, Gerhardt, Schmelzer és Greshner) az 1000 méter magas­ságból végrehajtott csoportos ug­rásban. Eredményük 0,38 méter. AZ ÉSZAK-AMERIKAI TERRE HAUTE-ben 60 éves korában meghalt E. Ch. Marshal asszony, a polgári repülés történetének első hivatásos utasszállító pilóta­nője. Repü­lőszolgálatát pilótaként 1930. május 15-én kezdte meg. A TWA LÉGITÁRSASÁG által rendelt 23 BOEING géppel a gyár jubileumához érkezett el. E gé­pek között lesz ugyanis az ezre­dik gép, amely a seatt­ei Boeing gyár szerelőcsarnokát elhagyja. ELHALASZTOTT MARS-PROG­RAM. A NASA közölte, hogy a Marssal kapcsolatos­ kutató­programját elhalasztotta. Azt a tervet, hogy a „Voyager” soro­zat keretén belül 1969-ben egy űrhajót a Marshoz küldjenek, és két évvel később — életnyo­mok felkutatására — egy szon­dát a Marsra juttassanak, felad­ták. Helyette két mesterséges ku­tatóholdat juttatnak a Mars kö­rüli pályára, az elsőt 1971-ben. 1973-ra tervezik egy kutató­szonda első leszállási kísérletét. Mindezek a kísérletek a „Voya­ger” program részei, amelyre az USA közel kétmilliárd dollárt költ.* AZ „L—29 DELPHIN” iskolagép piótáinak földi kiképzésére a csehszlovák konstruktőrök gya­korló készüléket szerkesztettek. A növendék „élethű” kabinban gyakorolhatja a képernyőn elébe vetített repülési helyzetnek megfelelő mozdulatokat, mialatt a kiképző az irányítópultnál el­lenőrzi tevékenységét. A készü­léket sugárhajtású utasszállítógé­pek pilótáinak kiképzésénél is felhasználják.­ A SVÁJCI OERLIKON cég 80 mm-es űrméretű, nem irányít­ható lövedékek kilövésére alkal­mas rakéta-sorozatvető gyártását kezdte meg. A sorozatvető egy sorozattal 18 lövedéket indít. Legnagyobb hatósugara 10 km. NYUGAT-NÉMETORSZÁG LEG­UTÓBB 406 darab UH—1 D tí­pusú helikoptert vásárolt az Egyesült Államoktól a száraz­földi erők, a haditengerészet és a légierők számára. Ezzel a gép­pel váltják fel az időközben korszerűtlenné vált Sycaemie H—21 és H—34 típusú helikop­tert. A gyártó cég által szállí­tott komplett alkatrészcsomago­kat a Dornier műveknél szere­lik össze. AMERIKAI HOLDMEGKERÜ­LÉS. A Titán-rakétát és a Ge­­mini-űrfülkét gyártó cégek nem­rég azt javasolták, hogy a Ge­­mini-sorozat még 1966 vége előtt tervezett utolsó startját a Hold megkerülésére használják fel. Ez az 1970-re tervezett Holdon való leszállás előkészítését szol­gálná. A NASA ezt a javaslatot most elvetette. VILLANÓFÉNY — SZPUTNYI­­KON: A jövőben a szovjet föld­körüli mesterséges holdakat vil­lanófényekkel szerelik fel. Ez azoknak is lehetővé teszi majd a szputnyikok követését, akik nem rendelkeznek a költséges műszerekkel. A villanófények olyan erősek lesznek, hogy azo­kat felhőtlen ég esetében sza­bad szemmel is meg lehet majd figyelni. A rendszeres időközök­ben felvillanó fények rövidebb gyújtótávolságú kamerákkal, utánállító mechanizmus nélkül is fényképezhetők lesznek. A fényvillanásokkal egyidőben a szputnyikok rádiójelzéseket is sugároznak majd, ami a tudo­mányos intézeteknek meg fogja könnyíteni a pálya követését és pontosabb pozíciómegállapítást is lehetővé tesz majd. ZUHANÁS 800 MÉTER MAGAS­SÁGBÓL. Nagy szerencséje volt egy fiatal argentin női ejtőer­nyősnek. Egy bemutató alkal­mával 800 m magasságból kiug­rott, de ejtőernyője nem nyílt ki. A fiatal nő egy mocsár kö­zepébe esett és csupán kar- és lábtöréseket szenvedett. SZÓFIA—ZÜRICH LÉGIVONAL. Szófia és Züricsz között nemzet­közi légivonalat nyitottak meg. A gépek minden pénteken köz­lekednek. Ezzel a bolgár pol­gári légivonalak száma 18-ra emelkedett. A forgalmat a TARSO légiforgalmi társaság gé­pei bonyolítják le. MARLENE DIETRICH LÁBAI. Ismét izgalom keletkezett Mar­lene lábai körül. A BOAC ame­rikai légiforgalmi társaság a művésznő egyik képét, mely ke­resztbevetett lábakkal egy repü­lőgép­ ülésében ábrázolja, rek­lámcélokra használta fel és Nyu­­gat-Németországban is közzé akart tenni megfelelő hirdeté­seket. A társaság nyugat-német­országi reklámmenedzsere azon­ban óvást emelt. Marlene Diet­richt, mondta, reklámcélokra nem jön tekintetbe, mert német­ellenes beállítottságú, ezért Bonnban és környékén senkit sem buzdítana egy BOAC-repü­­lésre. A művésznőnek az NSZK- ban már ismételten szemére ve­tették a második világháború alatti antifasiszta magatartását. Egy 1960-as évi turnéján pl. fa­siszta körök nyíltan szidalmaz­ták és fenyegették. * AZ IÁT­A ÉVI GYŰLÉSE. Az IÁT­A Bécsben megtartott évi gyűlésén hozzájárult a tarifa­csökkentéshez az interkontinen­tális légiforgalomban. Európán belül egyelőre nem kerül sor a tarifák leszállítására. Az IAT­A a nyugati utasszállító forgalom­ban 1971-re várja a szuperszo­nikus gépek megjelenését (Con­corde). Az AEROFLOT-nak a IATA-ba való belépéséről tár­gyalások folynak. ŰRHAJÓSOK FERTŐTLENÍTŐ FÜRDŐJE. Cooper és Conrad amerikai űrhajósokat űz útjuk előtt tetőtől talpig hexakloro­­fén-fürdőbe merítették. Ezt a fürdőt néhány éve a gyermek­­gyógyászatban használják mik­­róbafertőzések elkerülésére. HÍREK 4

Next