Repülés, 1986 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
A LÉGICSATÁK HŐSE Emlékezés A. I. Pokriskin repülőmarsallra ■ A Nagy Honvédő Háború idején a vadászrepülőt, ha három-négy nap elteltével nem tért vissza bevetésről, eltűntnek nyilvánították; ha társai látták, hogy az ellenség lövedékei eltalálták repülőgépét, megjelölték lezuhanásának helyét, akkor fájó szívvel végső búcsút vettek hősi halált szenvedett bajtársuktól. Pokriskin vadászrepülőt többször nyilvánították eltűntnek, s még hírügynökségek is továbbították halálhírét. Egyszer — a pilótahagyományok alapján — személyes tárgyai közül már emléket is választottak maguknak társai, hogy az mindig emlékeztesse őket a nagyszerű harcirepülőre, katonatársra, s elvesztését sokszorosan megtorolják a fasisztákon. Ám, a hírneves vadászrepülő a háború első órájától a végső győzelemig csatázott a légi frontutakon. Több mint 600 harci bevetésben, 156 légiharcban vett részt és lelőtt 59 ellenséges repülőgépet. Különböző típusú repült gépeit sok találat érte, kényszerleszállt, megsebesült, de mindig visszatért övéihez. Öccse, Pjotr halála utáni szabadsága alkalmával mondta édesanyjának: „Én . . . szerencsés csillagzat alatt születtem . . . okvetlenül viszszajövök.” S megérte a fasizmus fölötti végső győzelmet és azt követően felelős beosztásokban dolgozott a szovjet haza védelmi erejének szilárdításáért. Alekszandr Ivanovics Pokriskin, a világhírű egykori vadászrepülő, a szovjet légierő kiemelkedő katonai vezetője 72 éves korában, 1985. november 13-án hunyt el. Lezárult egy nagyszerű ember életpályája, amely azon az úton haladt, amelyet gyermekkorában választott. POKRISKIN: „Váratlanul repülőgép jelent meg Novoszibirszk fölött, majd leszállt a katonai gyakorlótéren ... A repülőgép szédítő reményeket ébresztett bennem .. A gép Junkers volt, a szibériaiak gyűjtötte pénzből Németországban vásárolták, és agitációs feladattal járta a városokat. „Utasai” a megteremtendő szovjet légierő jövendő pilótáit toborozták. Pokriskin ott született Novoszibirszkben, 1913. március 6-án — a Kamenka partján nevelkedett öt testvérével —, s gyerektársaival szaladt a repülőtérre. A Junkers láttán már akkor rabul ejtette a repülés romantikája. Attól kezdve rendszeresen sportolt, szorgalmasan tanult, hogy repülőiskolára jelentkezhessen. Pilóta akart lenni, de repülőtechnikusi iskolára vették fel. Harci repülőgépet legelőször Krasznodarban készített elő felszállásra. Ott belépett a helyi sportrepülőklubba, oktatott aerodinamikát, ismertette a repülőmotorokat, maga pedig elvégezte a sportrepülők tanfolyamát. 1938. szeptember 3-án ült először pilótaként motorosgép kabinjában, és két hónap múlva útba indult a kacsinszki repülőiskolára. Onnan került 1939 őszén vadászrepülő ezredhez pilótának. ■ POKRISKIN: „A hőstetthez nemcsak bátorság, hanem ész is kell.... ahhoz, hogy a levegőben a helyén legyen az eszünk, már a földön fel kell készülnünk ...” 1941 májusában több társával rajparancsnoki tanfolyamról tért vissza ezredéhez Beleibe, s a viszontlátás és annak öröme töltötte el a pilótákat, hogy az I—16- osok helyett MiG—3-as vadászrepülőgépeket kapott egységük. Június 22-én, amikor a fasiszta Németország hadereje orvul rátört a szovjet népre és hazájára, már ezekkel fogadták a feketekeresztes támadó kötelékeket. Megkezdődött az élethalál harc a levegőben is. A határhoz közeli repülőtérről Pokriskin az elsők között szállt fel harci bevetésre. Már korábban is kitűnt, hogy Pokrisin nemcsak vezette a gépét, hanem kutatta annak képességét, a gyakorló légiharcok során a legeredményesebb megoldásokra törekedett. A háború felerősítette ezt a tulajdonságát. A visszavonulás keserves harcai, számos bajtársának elvesztése, majd a győzelemhez vezető út sikerei állandóan arra ösztönözték, hogy gyűjtse és elemezze tapasztalataikat, kidolgozza a fasisztákkal vívandó légiharc elméleti alapjait és gyakorlatát. Arra törekedett, hogy mindig az erőviszonyoknak, a harcfeladatoknak és a szembenálló repülőgépek képességeinek megfelelő harceljárással ütközzenek meg a fasisztákkal. Másképp kellett harcolniuk a háború kezdetén repülőgép számbeli és minőségi hátránnyal, tapasztalatlanul és másként harcolhattak, amikor már minden tekintetben uralták a légteret. Pokriskin repült először „trojka” helyett géppárban, alkalmazta harcászati újításként az „ollót”, s több új harceljárásukat. Az „olló” alkalmazásakor egy körzet fölött géppárban járőröztek, védték a földi csapatokat. Később az lett a feladatuk, hogy az ellenséges gépeket váratlan támadással, pontos tűzzel semmisítsék meg. Az „olló” erre nem volt alkalmas. Ekkor dolgozták ki és alkalmazták sikerrel a győztes légiharc képletét: magasság — sebesség — manőver — tűz! Ez azt jelentette: több géppár repült nagy magasságban, a magasságot sebességnyerésre használták fel, ez biztosította váratlan megjelenésüket, a manőverező képességet, a tűzcsapást, majd ismét a magasba emelkedést. Az ezred repülői a függőleges légiharc-eljárás és a „szabad vadászat” harcmód mesterei voltak, eljárásaikat más ezredek is átvették. Az ész és a bátorság volt az alapja a hőstetteknek, annak, hogy ez a 16. vadászrepülő ezred érdemelte ki elsőnek a gárdaezred címet, kiváló pilótákat nevelt a légierőnek, akiket rettegett az ellenség. Ha az ezred 13-as számú gépe a magasba emelkedett, hamarosan betöltötte a légteret a hitlerista pilóták rádióvész jele: „Achtung’ Achtung! Pokriskin a levegőben!” A POKRISKIN: „...nekünk, az idősebbeknek kellett gondoskodnunk arról, hogy a fiatalok mihamarabb elsajátítsák a vérünk hullatásával szerzett tapasztalatokat ...” Gárdaezredéhez is iskolákból vagy tartalékezredekből érkezett az utánpótlás. Pokriskin vadászrepülőként, század- és ezredparancsnokként is készséggel és gonddal tanította a fiatal pilótákat, adta át harcban szerzett tapasztalatait. Valahányszor új géptípust kapott ezredük, ő is az elsők között repült rajtuk, aztán ismereteikre, tapasztalataikra építve elvégezték fiatalabb társaik átképzését és nevelését repülési fegyelemre, okos cselekvésre. 1942 tavaszán egy ME— 109-es leszállt hadosztályuk területén. Pokriskin kapta feladatul, hogy repüljön a Messer-rel, fürkéssze ki titkait. Műrepülés közben „vizsgáztatta” a gépet, megismerte erényeit és fogyatékosságait, s összemérte a Jak—1-gyel. Azután ezredében, a légihadsereg más egységeinél is elmondott mindent a pilótáknak, amit tudniuk kellett a ME—109-esről, azt megtoldotta légiharcokban szerzett jó és rossz tapasztalataival, hogy minél kevesebb kudarcuk legyen. Pokriskin féltette a repülőket, oktatta, tanította, nevelte őket, hogy a harci bevetésből sikerrel viszszatérjenek . . . Neveltjei kő-