Repülés, 1988 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

.A Magyar Honvé­delmi Szövetség ez év februárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Ez alka­lomból induló soroza­tunkban a repülők és ejtőernyősök közül mutatunk be néhányat, akik ott voltak a négy évtized előtti zászlóbontásnál. .. Hatvanadik születésnapján, 1976- ban ugrott utoljára. Amikor kinyílt fölötte a kupola, felnézett rá, s kissé hitetlenkedve mormolta: — Hát befe­jeztem! Rónai Mihály, az ejtőernyő­sök Misi bácsija — ezt a „misibácsi” címet már igen fiatalon kiérdemelte — azóta is töretlen egészségben, derűsen tölti nyugdíjas hétköznapjait. Hogyan lesz valaki az ejtőernyősök „nagy öregje”? Egyáltalán, hogyan lesz valaki ejtőernyős? 1940-ben bevonult katonának. Ki­képzés után éli a király nélküli „királyi hadsereg” bakáinak mindennapjait. Ezek a mindennapok egy budapesti laktanyában telnek, ahol sűrűn jár őrségbe. Jóakaratú öregkatonák figyel­meztetik: van egy vaddisznó század­parancsnok, aki „utazik” a felállított őrökre, éjféltájt a kerítésről leugrik, elveszi a fegyvert — és jöhet a fogda. Szórakozásnak elég silány, de Rónai Mihály honvéd felkészülten várja. A tréfás kedvű tiszt fennmarad a kerí­tésen, nem jószántából persze, hanem Misi szuronyának beszédes bökdösé­­sére. Kicsit sokáig marad ott. Hideg is van, és az őrség rémének csendben megfagynak a kezei. Miután Misit leváltják, az érthetően borongós hangulatú tiszt elviteti. A Mária Terézia laktanyába kerül, fogdába a politi­kai foglyok közé. Telnek a hetek, aztán bekukkant a cellába egy érdek­lődő alezredes: — Ki miért van itt? ő persze „nem tudja”. Visszarendelik kihallgatásra. A századparancsnok dör­zsölné a kezeit — ha tudná. Attól kezdve Rónai Misi mindennap teljes menetfelszereléssel tizenöt kilométere­ket kocog. Már éppen kezdi unni, amikor ejtőernyősöket toboroznak Pá­pára. Jelentkezik, mert tudj’ isten, szeretne inkább máshol lenni. Az első ejtőernyős élmény: a jelent­kezőket felsorakoztatják, és a szemük láttára kidobnak egy bábut a gépből, ami annak rendje és módja szerint szétkenődik a földön. Majd kedvesen megkérdezik: — Ki akar maradni ? Ő marad. Marad, de ez a háború nem az ő háborúja. Rajparancsnok­helyettesként harci bevetésre megy, az ő rajának kéne feltartóztatnia a szov­jet harcosokat. Ehhez nincs kedvük, és szépen egyenként hazaszállingóznak. Rónai Mihály is hazatér, a család szétszórva, csak a húgát találja. Beáll a kőművesekhez dolgozni, ez akkori­ban — a szétlőtt, szétbombázott fővá­rosban — kurrens szakma. Megalakul az OMRE és rögtön je­lentkezik, úgy érzi, neki már van köze a repüléshez. Vitorlázógéppel is pró­bálkozik. 1948-ban részt vesz az első repülőnapon, pilótaernyővel ugrik. Behívatják a pártirodába: — Menj az OMRE-hoz, te ahhoz értesz! Akkoriban ez ilyen gyorsan ment. Otthagyja mozdony­­vezetői állását — időközben átpártolt a kőművesektől a MÁV-hoz —, és ejtőernyős oktató lesz. Igen nagy szükség van a fiatalok nevelésére, annak megértetésére, hogy ehhez a hazához már mindenkinek köze van, és szaporodnak a kötelessé­gek. Először egy iskolát szerveznek Far­kashegyen, majd folyamatosan a me­gyékben is. Kiképzési eszközöket, tor­naszereket csináltatnak, fölveszik a kapcsolatot az iskolákkal. A feladat rengeteg, és az MSZHSZ mindehhez megadja a szervezeti kereteket. 1949- től ejtőernyős alosztályvezető. Meg­kezdődik a tömeges szervezés, gyorsan növekszik a létszám. Bár ahogy mond­ja, akkor könnyebb volt jelentkezőket találni. A fiataloknak nem volt annyi lehetőségük, mint most, lelkesebbek, edzettebbek voltak. Ejtőernyős sok van, ejtőernyő pedig kevés. Kényszerűségből a régieket hasz­nálják. Végre a Szovjetunióból meg­kapják az első PD 6-os szállítmányt. Ezek katonai célú ernyők, kiképzésre szolgálnak, nem sportcélokra. Létrehozzák Mátyásföldön az ejtő­ernyőműhelyt. Terveiket, munkájukat a Honvédelmi Minisztérium nagyra Az elsők között voltak... Misi bácsi

Next