Repülés, 1989 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

A­z elmúlt évben Angliában rendezték meg az ultra­könnyű repülőgépek har­madik Európa-bajnokságát. Vég Pál nem versenyzőként uta­zott ki a csapattal. Mivel a rende­zők ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar versenyző is induljon a szabad kategóriában, így ő is „rajthoz állt”. Kapott kölcsön egy motoros sárkányt és ezzel, a számára eddig ismeretlen géppel az előkelő hetedik helyezést érte el. Az alábbiakban közöljük él­ménybeszámolóját. „Dower fehér sziklái” - erre a filmcímre gondoltam, amikor szeptember 3-án az Anglia felé közeledő kompról megláttam a sziklákat. Valamikor 30 éve nagy­anyám mesélt erről a filmről — romantikus szerelmi történet. Úgy éreztem, különleges jelentő­sége van meglátni a fehér sziklá­kat, miután — ki tudja miért — 30 évig őriztem magamban a régi filmcímet. Hosszú volt az út, néhány ki­sebb érdekes epizóddal — a ten­geri mentőszolgálat segítségét is igénybe kellett vennünk —, de va­sárnap estére elértük Wales egyik szép kisvárosát, célunkat. Haver­fordwest repülőterén rendezték a Microlight Európa-bajnokságot. Csodálatos és szinte hihetetlen volt, hogy az ócska sárkányos Latvia mikrobusszal, terhelt utánfutóval 47 óra alatt meg tud­tuk tenni a több mint 2000 kilo­méteres utat. Amikor Dr. Ordódy Márton először megemlítette, hogy Ann Welch asszony, a FAI CIMA (ult­rakönnyű repülők bizottsága) el­nöke meghívta a magyar csapatot az őcsényi nemzeti bajnokságun­kon tapasztaltak alapján az Euró­­pa-bajnokságra, magam sem hit­tem, hogy kijuthatunk. A sár­kányrepülés azonban többek kö­zött kitartásra, kockázatvállalás­ra is nevel, így nekivágtunk. Na nem mindjárt az útnak, az első akadály a hivatalok útvesztője volt. Végül is összejött minden és elindulhattunk. A nemzeti bajnokság két kate­gória győztese: Kehrer Béla és Szabados Zoltán, valamint a kö­vetkező legeredményesebb ver­senyző, Kincses Ferenc jöttek mint versenyzők, dr. Ordódy Márton, Pincz Józsefit, jómagam , összesen hatan alkottuk a csa­patot. Az Európa-bajnokság szerve­zői a városka kis repülőterét — három beton felszálló pályával — bérelték a verseny időtartamára. Odaérkeztünkkor már szinte min­denki ott volt és nagy örömmel A Chasel majdnem 200 km/óra sebességgel repül fogadtak bennünket. A szabályok szerint legalább négy nemzetnek kell indulni és Anglia, Franciaor­szág, NSZK után mi voltunk a negyedikek. Nélkülünk nem lett volna Európa-bajnokság. Ez jel­lemző az ultralight versenyek iránti érdeklődésre, pedig csak Európa-szerte is több mint 1000 ultrakönnyű gép repül. Megérkezésünk után első dol­gom az volt, hogy megnézzem a felvonult technikát. A gépek nagy része prospektusokból, folyóira­tokból ismerős volt, hisz’ a Vec­tor A 610 hazai üzemi és ellenőrző repülését én csináltam. A botkor­mányosok teljesen megfeleltek el­képzeléseimnek, de a sárkányok között várt a meglepetés: Flotter Knirps (gyors vakarcs) — így ne­vezi ezt a gépet az egyik Dra­chenflieger magazinban megjelent cikk, de nekem gyönyörűnek tűnt. Meglátni és megszeretni­­ egy pillanat műve volt, így aztán a fehér sziklákhoz számomra is egy szerelmi történet fűződik. Több mint 100 fotót készítettem róla, megfigyeltem minden apró részletét, csodáltam repülését. Egy szerencsés véletlen folytán - tulajdonképpen szükségből, hogy mindkét osztályban verse­nyezzen magyar - magam is re­pülhettem, versenyezhettem, de bevallom, számomra a versenyzés nem is volt túl érdekes. Szép volt Anglia nyugati csücske, az Atlan­ti-óceán, a hegyek, a folyótorko­latok, a parti sziklák, a bekerített farmok, a csodálatos kék ég, a haragoszöld fű és mindez a leve­gőből, 10 négyzetméter szárnyfe­lületű csöppséggel — a Chaser egyik prototípusával — szágul- Nem ultrakönnyű a választás A száguldó csöppség Az EB a precíziós versenyekre emlékeztetett: célleszállás az egyik botkormányossal

Next