Repülés, 1989 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Az elmúlt évben Angliában rendezték meg az ultrakönnyű repülőgépek harmadik Európa-bajnokságát. Vég Pál nem versenyzőként utazott ki a csapattal. Mivel a rendezők ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar versenyző is induljon a szabad kategóriában, így ő is „rajthoz állt”. Kapott kölcsön egy motoros sárkányt és ezzel, a számára eddig ismeretlen géppel az előkelő hetedik helyezést érte el. Az alábbiakban közöljük élménybeszámolóját. „Dower fehér sziklái” - erre a filmcímre gondoltam, amikor szeptember 3-án az Anglia felé közeledő kompról megláttam a sziklákat. Valamikor 30 éve nagyanyám mesélt erről a filmről — romantikus szerelmi történet. Úgy éreztem, különleges jelentősége van meglátni a fehér sziklákat, miután — ki tudja miért — 30 évig őriztem magamban a régi filmcímet. Hosszú volt az út, néhány kisebb érdekes epizóddal — a tengeri mentőszolgálat segítségét is igénybe kellett vennünk —, de vasárnap estére elértük Wales egyik szép kisvárosát, célunkat. Haverfordwest repülőterén rendezték a Microlight Európa-bajnokságot. Csodálatos és szinte hihetetlen volt, hogy az ócska sárkányos Latvia mikrobusszal, terhelt utánfutóval 47 óra alatt meg tudtuk tenni a több mint 2000 kilométeres utat. Amikor Dr. Ordódy Márton először megemlítette, hogy Ann Welch asszony, a FAI CIMA (ultrakönnyű repülők bizottsága) elnöke meghívta a magyar csapatot az őcsényi nemzeti bajnokságunkon tapasztaltak alapján az Európa-bajnokságra, magam sem hittem, hogy kijuthatunk. A sárkányrepülés azonban többek között kitartásra, kockázatvállalásra is nevel, így nekivágtunk. Na nem mindjárt az útnak, az első akadály a hivatalok útvesztője volt. Végül is összejött minden és elindulhattunk. A nemzeti bajnokság két kategória győztese: Kehrer Béla és Szabados Zoltán, valamint a következő legeredményesebb versenyző, Kincses Ferenc jöttek mint versenyzők, dr. Ordódy Márton, Pincz Józsefit, jómagam , összesen hatan alkottuk a csapatot. Az Európa-bajnokság szervezői a városka kis repülőterét — három beton felszálló pályával — bérelték a verseny időtartamára. Odaérkeztünkkor már szinte mindenki ott volt és nagy örömmel A Chasel majdnem 200 km/óra sebességgel repül fogadtak bennünket. A szabályok szerint legalább négy nemzetnek kell indulni és Anglia, Franciaország, NSZK után mi voltunk a negyedikek. Nélkülünk nem lett volna Európa-bajnokság. Ez jellemző az ultralight versenyek iránti érdeklődésre, pedig csak Európa-szerte is több mint 1000 ultrakönnyű gép repül. Megérkezésünk után első dolgom az volt, hogy megnézzem a felvonult technikát. A gépek nagy része prospektusokból, folyóiratokból ismerős volt, hisz’ a Vector A 610 hazai üzemi és ellenőrző repülését én csináltam. A botkormányosok teljesen megfeleltek elképzeléseimnek, de a sárkányok között várt a meglepetés: Flotter Knirps (gyors vakarcs) — így nevezi ezt a gépet az egyik Drachenflieger magazinban megjelent cikk, de nekem gyönyörűnek tűnt. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, így aztán a fehér sziklákhoz számomra is egy szerelmi történet fűződik. Több mint 100 fotót készítettem róla, megfigyeltem minden apró részletét, csodáltam repülését. Egy szerencsés véletlen folytán - tulajdonképpen szükségből, hogy mindkét osztályban versenyezzen magyar - magam is repülhettem, versenyezhettem, de bevallom, számomra a versenyzés nem is volt túl érdekes. Szép volt Anglia nyugati csücske, az Atlanti-óceán, a hegyek, a folyótorkolatok, a parti sziklák, a bekerített farmok, a csodálatos kék ég, a haragoszöld fű és mindez a levegőből, 10 négyzetméter szárnyfelületű csöppséggel — a Chaser egyik prototípusával — szágul- Nem ultrakönnyű a választás A száguldó csöppség Az EB a precíziós versenyekre emlékeztetett: célleszállás az egyik botkormányossal