Révai Nagy Lexikona, 5. kötet: Csata-Duc (1912)
C, Cs - Csata - Csata - Csata - Csata-árbóc - Csatabárd
C. Cs. Csata. Régi magyar személynév, s alighanem egy eredetű a Csató nével. Csata (Csatta), kisk. Borsvm.lévai j.-ban, (1910) 1773 magyar lakossal, vasúti állomással, posta-és táviróhivatallal; hitelegylet, fogyasztási és értékesítő szövetkezet; a m. k. államvasutak lévai vonalából itt ágazik ki a balassagyarmati vonal. Csata (franc, bataille, ném. Schlacht), a hadseregek döntő mérkőzése. A háború katonai célja az ellenség ellenálló erejének megsemmisítéséből áll. Az ellenséget az ellenállásra a hadierők és hadieszközök képesítik, ennélfogva mindenekelőtt ezek letörésére kell a főtörekvésnek irányulnia, ami legtökéletesebben a C. és az ezt követő üldözés (1. 0.) által érhető el. A C. ezek szerint a megelőző hadműveletek (1. 0.) legtermészetesebb záróköve és az ebben mutatkozó győzelem v. balsiker döntő befolyást gyakorol néha az egész hadjáratra, mint pl. a königgrätzi C. (1.0.), v. legalább is annak egy jelentékeny részére, mint pl. a gravelottei és sedani C. a németfrancia v. a kiaojani és sahómenti C. az oroszjapán háborúban. Jelenleg különbséget teszünk találkozó (rencontre) és tervszerű (bataille rangée) C. között. Előbbiben az ellenfelek előnyomulás közben előre pontosan meg nem határozható területen, gyakran váratlanul csapnak össze, utóbbiban az egyik fél, rendszerint gyengesége érzetében, már kezdettől fogva bizonyos előnyöket nyújtó terepszakaszban helyezkedik el és rendezkedik be, s ott bevárja az ellenfél támadását, aki viszont erre a maga részéről is tervszerűen, minden elhamarkodás nélkül teheti meg előkészületeit. Az orosz-japán háborúban majdnem kivétel nélkül ilyen előre átgondolt, tervszerű C.-kra került a sor, miután az oroszok minden alkalommal már a priori lemondtak minden támadólagos eljárásról. Ilyen tervszerű támadólagos eljárással kapcsolatos volt a németek részén a königgrätzi C. is, míg a vionville-marsla-touri C. 1870., melyben eleinte mindkét fél támadólag lépett fel, a találkozó C. képét tárja elénk. A C. lefolyásában a következő fázisok különböztethetők meg: a bevezetés, a döntő küzdelem és maga a döntés (1. 0.), mely után a visszavonulás (1. o.) v. üldözés (1. 0.) következik. A küzdelem oroszlánrésze a mai C.-ban a gyalogságon nyugszik, mely ennélfogva a főfegyvernemek (1. o.) között is első helyen áll. A lovasságnak és tüzérségnek, valamint a segédfegyvernemeknek (1. 0.) is természetesen szintén tőlük telhetőleg közre kell működniök a végleges siker kivívása érdekében, mert csak valamennyi fegyvernemnek és erőnek harmonikus együttműködése biztosíthatja a küzdelem végcélját, a győzelmet. A döntésre hivatott erők irányítása szerint megkülönböztetünk arcvonal- (párhuzamos) és átkaroló (szárny-) C.-át, mely utóbbi esetleg teljes körülkerítéssel is végződhetik, mint pl. Sedannál. (V. O. Breit, Az 1870/71. évi német-francia háború tört.) Csata-árboc, 1. Árboc, Csatabárd, a régi germánok általánosan használt fegyvere, melyet nemcsak közelről ütésre és vágásra, hanem igen nagy ügyességgel és biztossággal dobálásra is használtak. C.-szerű szerszámokat egyébként már a történelem előtti korban is használtak. A rómaiak C.-ja a securis volt, a frankoké a franca v. francisca (1. az 1. és 2. ábrát). Hasonló C.-ot használtak a gótok, angolok és a normannok is, akik «hache»-nak nevezték. A szlávok a XV. sz -ban a C.-ot kizárólag hajításra használták (securis missalis). A középkorban a C.-nak egyik oldalán szekerce-, másik oldalán kalapácsalakja volt. A szekerce-alakú rész előrefelé, a nyél meghosszabbításának irányában mindinkább kicsúcsosodván, ezáltal a C. lassan alabárddá változott át. A C.-ok rendszerint rövidnyelűek voltak s a XVI. sz.-ig majdnem mindenütt, a kaukázusi népeknél még a legújabb időkig is általánosan használtattak. A 3. ábra egy gyémánthegyű velencei C.-ot, a 4. ábra a sztrelicek (1. o.) C.-ját tünteti fel Révai Nagy Lexikona, V. köt