Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1880

I. Adatok az év történetéhez. Még alig fejeztük be az 1879/80_­k tanévet, még arczunkon de­rengett az öröm­pírja, hogy iskolánk legnagyobb túltevőinek egyikét, ms. Dapsy Vilmos, legfőbb itélőszéki biró urat elnökké megnyer­hettük; — midőn véletlen csapás érte városunkat s ennek minden­nemű közintézeteit, s ezek között iskolánkat is, — igazgató-választ­mányunk egyik legrégibb és legbuzgóbb tagjának, id Lengyel Sá­muel urnak halála által (jul. 13.) — Hiszen oly kevesen vannak már, kik ez intézetet jelen alakjában bölcsőjéből kikelni látták, — kik éber figyelemmel kisérték fejlődését, — szóval és tettel segél­­tett előre, — hogy minden egyes támaszának kidőlte veszteségnek mondható. Ezen oszlopok egyike lévén a megboldogult, méltó arra, hogy mi is sirhalmára tegyük a hála és elismerés koszorúját. Le­gyen nyugalma csendes! Legyen áldott emléke ! Igazgató-választmányunk ez elhunyt tagjának helyére, a­ki isko­lánk egyik alapítóját, s fenállása óta legnagyobb pártfogóját, Rima­­szo­m­bat városát képviselte, Lőrinczy Endre ügyvéd uz igaz­gató választmányunknak helyettes tagja választatott el, minek követ­keztében Csider László törvényszéki biró úrral,­­ majd ennek el­távozása után dr. Szabó Sámuel úrral egészíté ki magát az igaz­gató-választmány. Még a tanév megkezdése előtt élénk eszmecsere indult meg a tanári kar kebelében a felett, mikép lehetne az I. és H-ik osztály növendékeinek, — kiknek nagyobb része a magyar nyelv nehézsé­geivel küzd, — némely tantárgyakból, különösen pedig a magyar nyelv és mathesisből több órát szentelni, hogy a felsőbb osztályokra nagyobb mérvben kiképeztethessenek ? Ezen reményünkkel, — a mennyiben a tanári kar egyes tagjai úgyis túl voltak terhelve tan­órákkal,— már-már fel kelle hagynunk; — midőn a tanügynek buzgó és lelkes támogatói, a rimaszombati helv. hitv. egyház derék lelki­­pásztorai: tiszt. Terhes Pál és Szalóczy Dániel urak segélyünkre jöttek, s a vallástan előadását a 111—VI-ik osztályokban e tanévre is elvállalták. Fogadják szívélyes közreműködésükért forró köszönetünket! Így a tanévet 1880. szept. hó 1-ső napján minden nehézség nélkül megkezdettük. Az első 5 nap beírások, pót-, javító- és felvé­teli vizsgákkal telt el, s 6-án a tanítást megkezdvén, 16-án a szép számmal beíratott növendékek előtt az iskolai törvényeket ünnepé­lyesen felolvastuk. A tanév első fele minden nevezetes mozzanat nélkül telt el.

Next