Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1891

I HALOTTAINK. DAI’S V \ 11, M O S __________1810-1892.___________ A társadalmi békés életnek, miként a véres harczmezőnek, meg vannak a maga diadalkoszoruzta vezérei, mellőzött bajnokai, félre­ismert tehetségei és névtelen félistenei. Csakhogy mig a csatatéren működők mindenikének egyenként és összesen, minden tettén egy kimagasló lángész nyomai látszanak, addig a társadalmi életnek ezer meg ezerfelé ágazó szövevényei között, mindenütt és mindenkor az egyéni jellemvonások lépnek előtérbe, párviadalra kelve a létért való küzdelemben. És e küzdelmek örökös zajában — valljuk meg őszin­tén — a tényezők rugóit nem mindig a legtisztább szándék hozza mozgásba; a czél felé, melyet — ha a kor szellemétől elmaradni nem akarunk, — meg kell közelítenünk, nem mindig törekszünk nemes eszközökkel; sőt sokszor, tapasztalhatjuk azt is, hogy míg a méltatlant vállára emeli a közvélemény, addig a hiv munkás nem ritkán a sok csalódás és még több csalatástól leveretve, tört remény­nyel hanyatlik sírjába. Igen, mert legtöbb emberben hiányzik azon fárasztó, de éppen ezért a legbecsesebb jutalommal kecsegtető buzgalom, melylyel a tár­sadalmi élet szövevényeibe betekinteni, az emberi szíveket beható ta­nulmányozás után megismerni, egyesek működésének okát és követ­kezményeit megítélnünk kell. A legtöbb megelégszik a látszattal, így nem lehet csodálkoznunk azon, ha az ingatag közvélemény gyakran oly egyéneket állít társadalmi életünk hajójának kormányához, kik oda nem méltók, mig sok olyat mellőz, kiben a valódi képességet és hivatást — a szerénység leple mellett — a közönyösség jellege borítja. Éppen ezért könnyű kitűnni a társadalmi téren, azonban nehéz az elfoglalt helyet megtartani, még nehezebb fokról-fokra emelkedve

Next