Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1892

. A halotthamvasztás, mely az ember kettős alkatrészére irányza a figyelmet, némi változást hozott a kezdetleges néphitbe, a meny­nyiben az életnek kü­lön-kü­lön sírban való individuális folytatása he­lyett a lelkeknek egy közös gyű­lhelyét teremtette meg, melyet a föld közepében képzeltek. — így a zsidók a Seóst, az indusok a Nirvánát, a finnek a Manalát, a görögök az Erebeilst és a rómaiak az O­reust. — Ott voltak a jóknak és rosszaknak lelkei egyaránt, habár elkülönítve. Egyes kiválóbb nemzeti hősök, és az emberiség jóltevői tettek kivételt egyedül, kiket a néphit félisteni ranggal, örök ifjúsággal ajándékozott meg, s az istenek lakóhelyét jelölte ki szá­mukra, mint pl a görögök az Olympust, a germánok a Valhallát. A nép képzelete aztán kiszélesítette a halottak birodalmát, be­népesítette azt számtalan regés alakkal, úgy azonban, hogy annak praecisitása még mindig sok kívánni valót hagyott fenn. Az egészen valami átdatlan homály borongott, s az elhunyt lelkek téveteg hazá­jának athmosphérája teljesen szétfolyó volt. Ezt látjuk a görögök al­világánál, melynek mindenben hű másolata a római. A latin, mint józan, reális gondolkozást­ nép, mely a hiú ábrándozást eleve kizárta, nem sokat törődött a mythológia szabatosabb kifejtésével Mi más pedig a túl­világi hit is, mint egy vigasztaló, szép mythos! Megelé­gedett homályos képzetekkel, s később a görög behatás alatt elfo­gadta annak rendszerét. A­mit Varró, mint római néphitet említ­­ az alvilágról, az vajmi kevés és bizonytalan. A révedező sejtelembe némileg bizonyosabb képzeteket a görög néphit hozott úgy, a­mint azt Hesiodosnál (Theogonia) és Homé­­rosnál (Odysszeia) találjuk. Főleg az Odysszeia XI-ik éneke (Nekyla) az, mely nemcsak megérinti e tárgyat, hanem igyekszik az alvilági sötétségbe akkora derengő világosságot vinni, mekkora elégséges a helynek4), főként pedig a kimúlt lelkek substantiájának5) és állapo­tának0) hozzá­vetőleges tisztázására. Ara itt még minden nagy ál­talánosságban, felületesen mondatik, mégis kétségtelenül az itt nagy vonásokban rajzolt topograph­iai viszonyok és spirituális képzetek voltak irányadói Vergilius költői phantásiájának. Homéros homályba vesző, népies hiedelmen alapuló legendái, bár sovány, száraz képze­tek, de mégsem oly terméketlenek, hogy különböző színekkel ne szolgálnának Dis birodalma és lakóinak markánsabb megfestésére. Az alvilág költői megrajzolásához egyes vonásokat vett még 3) Antiquitatum libri ALI. *) Odys. XI. 157-160. X. 510-515. v. 6) Odys. XI. 216-221. v. “) Odys. XI. 490. s. k

Next