Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1892
. A halotthamvasztás, mely az ember kettős alkatrészére irányza a figyelmet, némi változást hozott a kezdetleges néphitbe, a menynyiben az életnek külön-külön sírban való individuális folytatása helyett a lelkeknek egy közös gyűlhelyét teremtette meg, melyet a föld közepében képzeltek. — így a zsidók a Seóst, az indusok a Nirvánát, a finnek a Manalát, a görögök az Erebeilst és a rómaiak az Oreust. — Ott voltak a jóknak és rosszaknak lelkei egyaránt, habár elkülönítve. Egyes kiválóbb nemzeti hősök, és az emberiség jóltevői tettek kivételt egyedül, kiket a néphit félisteni ranggal, örök ifjúsággal ajándékozott meg, s az istenek lakóhelyét jelölte ki számukra, mint pl a görögök az Olympust, a germánok a Valhallát. A nép képzelete aztán kiszélesítette a halottak birodalmát, benépesítette azt számtalan regés alakkal, úgy azonban, hogy annak praecisitása még mindig sok kívánni valót hagyott fenn. Az egészen valami átdatlan homály borongott, s az elhunyt lelkek téveteg hazájának athmosphérája teljesen szétfolyó volt. Ezt látjuk a görögök alvilágánál, melynek mindenben hű másolata a római. A latin, mint józan, reális gondolkozást nép, mely a hiú ábrándozást eleve kizárta, nem sokat törődött a mythológia szabatosabb kifejtésével Mi más pedig a túlvilági hit is, mint egy vigasztaló, szép mythos! Megelégedett homályos képzetekkel, s később a görög behatás alatt elfogadta annak rendszerét. Amit Varró, mint római néphitet említ az alvilágról, az vajmi kevés és bizonytalan. A révedező sejtelembe némileg bizonyosabb képzeteket a görög néphit hozott úgy, amint azt Hesiodosnál (Theogonia) és Homérosnál (Odysszeia) találjuk. Főleg az Odysszeia XI-ik éneke (Nekyla) az, mely nemcsak megérinti e tárgyat, hanem igyekszik az alvilági sötétségbe akkora derengő világosságot vinni, mekkora elégséges a helynek4), főként pedig a kimúlt lelkek substantiájának5) és állapotának0) hozzávetőleges tisztázására. Ara itt még minden nagy általánosságban, felületesen mondatik, mégis kétségtelenül az itt nagy vonásokban rajzolt topographiai viszonyok és spirituális képzetek voltak irányadói Vergilius költői phantásiájának. Homéros homályba vesző, népies hiedelmen alapuló legendái, bár sovány, száraz képzetek, de mégsem oly terméketlenek, hogy különböző színekkel ne szolgálnának Dis birodalma és lakóinak markánsabb megfestésére. Az alvilág költői megrajzolásához egyes vonásokat vett még 3) Antiquitatum libri ALI. *) Odys. XI. 157-160. X. 510-515. v. 6) Odys. XI. 216-221. v. “) Odys. XI. 490. s. k