Egyesült protestáns gimnázium, Rimaszombat, 1915

, az a szent fájdalom, hogy a kardot soha le ne tegyük kezünkből. Mert egyedül álló, rokontalan nép vagyunk, beékelve a nyelvi és faji rokonság alapján testvéri érte­lemben összeölelkező népek gyűrűjébe s ezeknek csak kezet kell nyújtani egymásnak a fejünk felett, hogy belénk fojtsák a lélekzetet. Ezért kellett küzdenie őseinknek a honfoglalás pil­lanatától kezdve máig, hogy a minket körülövező népek­nek ez az összeölelkezése meg ne történhessék, vagy legalább is ne úgy történjék, hogy minket összeroppant­­sanak. Mert bármily magasztos gondolatnak látszik is világpolgári szempontból az összes népek testvéri egye­sülése, ha ez az eszme csak egyes nemzetek megsemmi­sülésével valósulhat meg, akkor inkább soha se emel­kedjünk föl arra a magaslatra, melyen a világpolgárok állanak,­­ akkor inkább soha se álmodozzunk az egész mindenséget átölelő egységes kultúráról, ha abba bele­­vész az az ezer éves küzdelem, mellyel a magyar nemzet megszerezte a jogot arra, hogy a műveltség széles ország­­útján együtt haladhasson a többi nagy nemzetekkel, s egyúttal a Kárpátoktól Adriáig, vagy Dévénytől Bras­sóig saját akaratából éljen s ura legyen önmagának. A magyar nemzetnek történeti joga van arra, hogy ezt a földet az egész világ az ő kizárólagos birtokának tekintse s e jog alapján megkövetelheti, hogy az idegen népek aspirációi ezt a vérrel szerzett tulajdont érintet­lenül hagyják. Nincs oly magyar ember, nincs oly egy­szerű elemi iskolás tanuló, a­kinek lelkébe bele ne volna oltva az a tudat, hogy ezt a földet, a honfoglalás idején a férfias erők bátor összemérkőzését követő győzelem adta apáink kezébe, ki ne tudná, hogy az ősöket méltó utódok követték, kik utolsó csepp vérekig ragaszkodtak azokhoz a hagyományok által megszentelt rögökhöz.

Next