Jazzhiradó, 1972 (1-8. szám)
1972 / 1. szám
Jazz Romániában Ha betekintést akarunk nyerni a romániai jazzéletbe, elengedhetetlenül szükséges, hogy a különböző tevékenységeket áganként elemezzük. A jazz első képviselői a két világháború közötti időszakban tűnnek fel, de a tulajdonképpeni fellendülés az ötvenes évek után következik be. Az eltelt húsz év alatt ez a művészet mély gyökeret eresztett és széles tábort gyűjtött magának. A rádió rendszeresen sugároz jazzműsorokat. Az I-es műsor már évekkel ezelőtt közvetített jazztörténeti sorozatot. A Kolozsvári Rádió "Ismerkedjünk a jazzzénével" c. műsorait egyik legkiválóbb szakemberünk, György Zsolt vezeti. A "Radiorecording" című műsorban a jazz rovatot Stefan Berindei szerkeszti. A TV adásaiban is helyet kapnak a jazz művelői. Kül- és belföldi művészekkel ismerkedhettünk meg a képernyőn. A vendégművészekkel készült filmeket rendszeresen közvetítik. Így Benny Goodman, Gerry Mulligan, Dave Brubeck, Lionel Hampton koncertjeit hallgattuk és láttuk a TV-ben. A TV kettes műsorán a Newport! Jazzfesztiválról adtak részleteket. A "Music of ama" című műsorban rövidfilmeket láttunk Mahalia Jacksor-ról, Louis Armstrongról, Ray Charlesról A ploesti jazzklub két fesztivált rendezett eddig, melyeken hazai és külföldi együttesek léptek fel. Ha már a fesztiváloknál tartunk, szólnunk kell arról is, hogy Románia rendszeresen képviseltette magát külföldön. Az 1971-es Prágai Jazzfesztiválon például Dan Mindrila kvartettje képviselte a román jazzéletet. Az " Electrecord” hanglemezgyár több jazzlemezt jelentetett meg. Újabb kiadványai közül kétségtelenül a "Séria Jazz" kilenc lemeze a legértékesebb. A Zeneműkiadó 1968-ban jelentette meg André Hodek "Jazz" c. könyvét. Ebben az évben P. Ténot jazzlexikona kerül kiadásra. Végül külön kiemelem néhány kulturház tevékenységét, ahol jazzkör működik, illetve néhány jazzklub munkáját. Bukarestben az "Eminescu" Klubban Mihai Berindei, a Petőfi Sándor Kultúrotthonban Bányai Péter vezet jazzkört és tart audiciókat. Temesváron, Aradon, Ploiestiben önálló jazzklubok működnek. Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Klubban Farkas Sándor tart jazztörténeti előadásokat és audiciókat. Farkas Sándor ( Székelyudvarhely) A rádióban hallottuk. hopf... .................. a Székesfehérvár városa 1000 éves fennállása alkalmából sorra kerülő ALBA REGIA NAPOK nemzetközi jazzfesztiválját 1971. június 2-3-4-én a MAGYAR RÁDIÓ szervezi meg. Az előkészületekről híradónkban rendszeresen beszámolunk. .................... Alexej Batasov rövidesen megjelenő "A szovjet jazz története" című könyvének alapján a Magyar Rádió rövidesen sorozatot indít. Négy-öt adásban mutatják be a szovjet jazz legrégibb archív felvételeit, melyek főként a 20-as, 30-as évekből származnak.