Romániai Magyar Szó, 1950. február (4. évfolyam, 730-753. szám)

1950-02-01 / 730. szám

u*50, feoruar­­, szetu. A békéért folytatott harc jegyében zajlottak le a kulturotthonok országos versenyének megyei döntői A versengés szelleme az ori­szág kulturotthonait is nemes küzdelemre sarkalta. Az ország összes kulurotthonai — amint is­meretes — versenyben állnak e­gymással, hogy­­ bebizonyítsák melyik végzett jobb munkát a falusi dolgozók között, melyik vitte jobban előre a művelődés ügyét a falun. A kulturotthonok országos versenyének megyei dö­ntőire vasárnap került sor. A megyei döntők az egész országban a békéért folyó harc jegyében zajlottak le nagy­szab­ású béketüntetésekké változtak át, jeléül annak, hogy országunkban a művelődés mozgalmának is a béke megvédése a legfőbb célja. A falusi dolgozók érdek­lődésének központjában már na­pok óta a v­árnépi verseny állt. Erre készültek a dolgozó földmű­vesek, néhány napja népi dalla­moktól hangos a kulturott­ horvok terme, napok óta a verseny lázá­ban égnek a népi dal, tánc és színjátszó csoportok tagjai. A megyei döntők országsze­rte megmozgatták a falusi dolgo­zók tömegeit, a kulturális versenyek ünnepélyes hangulatban, ünnepi külsőségek között zajlot­tak le mivel a megyei döntők napja a tömegek művelődési é­letének különleges eseménye. CSÍK MEGYE kult­ai otthonai versenyének megyei döntői Csík­szeredán zajlottak le. A Csíksze­redai versenyen 21 tánc, ének és színjátszó csoport 700 szereplővel és 2000 nézővel vett részt. A Csíkszeredai megyei döntő akár­csak a többi megyei döntő a bé­ke jegyében zajlott le és nagysza­bású béketüntetéssé alakult át. A táncos csoportok versenyé­ben az első díjat Gyimesközéplok népi tánc-együttese nyerte el, második helyezett Ménaság népi tánc-csoportja lett a harmadik díj birtokora Lövész népi tánc együt­­tese lett. A népi énekkarok versenyében a ditrói népi énekkar győzött, a második helyen a bekamt. Dsl, a harmadik helye­n az új,asnádi népi dalcsoport végzett. .A szín­­j­átszó csoportok versenyében As­­nád sznjátszócsoportja győzött, második helyen Csikszentdomokos, harmad­ik helyen Hágót Halja (Töl­gyes) színjátszó csoportjai végez­tek. AZ UDVARHELY MEGYEI dön­tő színhelye Székelyudvarhely volt. A versenyen 700 szereplő vett részt. A közeli flírákból sok dolgozó paraszt érkezett Udvar­helyre, hogy tanúja legyen a me­gyei döntőnek. 135 udvarhelyme­gyei községből béke­váltó indult a járási székhelyekre, onnan pe­­d­g Székelyudvarhelyre, ahol dísz­kapu fogadta a minden irányból Székelyudvarhelyre érkező kultu­­rális csoportokat és érdeklődőket. A táncos csoportok versenyében Homoródalmásé lett az elsőség második helyen Kecsedkisfalu, harmadik helyen Kányád népi tánc­csoportjai végeztek. A népi énekkarok versenyében Homoród­­ujfalu együttese bizonyult a leg­erősebbnek, a második díjat Al­­sóboldogfalva a harmadikat Tár­cád énekkarai érdemelték ki.­­ HÁROMSZÉK MEGYÉBEN 29 kiti­nről hon vott részt a kultur­­olihor.dk megyei döntőjén. A hiá-­­romszék megyei eredmények még nem ismeretesek JASIBAN vasárnap reggel ér­keztek meg a megye vezető kul­­turotthonainak népi tánc- és ének csoportjai, hogy résztvegyenek a kulturotthonok versenyének me­gyei döntőjén. A verseny színhe­lye a nemzeti színház volt, ame­lyet Zsúfolásig megtölöttek az érdeklődök. A tánc- és énekcsoportok 5 óráig tartó versenyében Osoi, Galata, Coa­rneie Caprea, Aronea­­nu, Niroslana Podul Iloaiei, Tg. Frumos, Poerii Balcesti, Hemne- Z­u Topiicani, Pop­esti, Teplinita, Vladem, Sipote Tansc és Sarca községek kulturot­honainak tánc- és énekcsoportjai vettek részt. Az első díjakban Coarnele Caprei, Osoi és Popesti kulturott­­honának tánc- és énekcsoportjai, a m­ásodik díjban Ceplenita, Aro­­neanu, Galata és Poeni községek kulturotthonainak tánc- és ének­csoportjai részesültek. ARADON a „December 30 T" textilgyár kultúrtermében került sor az arad megyei kulturotthonok tánc- és énekegyütteseinek megyei döntőjére. A megyei döntőn 29 község kulturotthonának tánc- és ének­­együttese vett részt. A változatos, gazdag műsoron román, magyar és német népi táncok és dalaik szerepeltek. A legfelkészültebb népi énekkarnak a körösbökényi kultúrotthon énekkara bizonyult. A román népi táncok tolmácsolá­sában az erdőhegyi és a szentan­­nai kultúrotthonok­­ dacosa­portjai tűntek ki. Eredménnyel folyik a szocialista verseny Resicán Január 23-én megjelent a resicai Sovrommetal-ü­zem újságja, a „Flamura Rosie“ legújabb száma, amely a resicai kohászok és henger­­ők újabb nagyszerű termelési si­kereiről számol be. A lap jelentéséből megtudjuk, hogy a kohászok jól megszervezték munkájukat és különösen a közép­fokú progresszív normák teljesíté­sében értek el nagyszerű eredmé­nyeket. Az első számú kohónál az űrtar­talom kihasználásának kulcsszámát 0,8 százalékra javították, a második kohónál pedig már majdnem elér­ték az előírt normát. A kohók szünetelésének és mű­­ködéscsökkenésének idejét az első kohónál 2,45 százalékra, a második kohónál pedig 1,45 százalékra szál­lították le és ezzel túlszárnyalták a normát. Az acélöntők szintén nagyszerű eredményeket értek el. Az új ál­lami terv teljesítéséért és t­ki­szára­yadásáért megindult szocialista versenyben az 5-ös számú kemen­cénél dolgozó Ivanovici Die cso­portja 22 százalékkal, Bucates Ale­xandra csoportja 21 százalékkal, a les százon kemencénél dolgozó Caputan Ion csoportja 17 százalék­kal, Barbu Gheorghe csoportja pe­dig 15 százalékkal haladta meg a normát. A többi csoport szintén normán felöl dolgozik. A Siemens Martin acélosztály a napi termelési tervet 8 százalékkal eképpen túlszárnyalhatta. Az év eleje óta az acéltermelés Resicán állandóan emelkedik. Az ötös számú kemencénél már 24 ki­lóval túlszárnyalták a normát. A hengerosztály dolgozói szintén fokozódó lendülettel teljesítik a szocialista verseny feladatait. Az egyes gépeknél elért normatúl­­szárnyalások következtében a hen­gerosztály már egy százalékkal túlhaladta a tervelőirányzatot. 3 Romániai Magyar SzA Célunk és törekvésünk a békéért és az építő munkáért folytatott küzdelem támogatása Elismeréssel tekintünk arra a hatalmas építő mun­kára, amelyet a Román Népköztársaságban min­den vonalon láthatunk. A dolgozó néptömegek erő­kifejtései kifejezően szem­léltetik azt a törhetetlen békevágyat, amely elitéli az imperialista háborús ta­szítást és szembeszáll ve­le. Ez a hatalmas munka és erőfeszítés megnyug­vást kelt s együttműködés­re ösztökél minden becsü­letes embert. Ennek a megnyugvást, újjáépítést és egy jobb jö­vő megteremtését szolgáló törekvésnek szellemével mindenben egyetértünk és a munkából minket megil­lető részt ki akarjuk ven­ni. Ez a katolikus töme­gek érzésének iránya is, ennél az iránynál törhetet­lenül ki kell tartani. Ép­pen ezért hívei vagyunk a békés építő munkának és elítélendőnek tartjuk azt a REAKCIÓS magatar­tást, amely a népi demo­krácia építő munkáját an­ aknázó szellem formájá­ban egyes egyházi sze­mélyeknél megnyilvánul. Célunk és törekvésünk a békéért és az építő mun­káért folytatott küzdelem támogatása ama feladatkö­rön belül, amely hivatás­á­aikhoz tartozik. Nagyvárad. Dr. GERENCZY PÁL perjel volt premontrei rendfőnök . HORVÁTH SILVESTER kapucinus rendház főnöke HUTÁS PONGRÁC premontrei kanonok és szentmártoni plébános TELEPY M. SÁNDOR premontrei kanonok, tanár Újtípusú munkaverseny megindításával költségmegtakarítással küzd az UNIÓ munkássága a terv sikeréért A szatmári Unió vagon- és gépgyárban nemrégiben indultak meg a munkaver­senyek. Jelenleg 152 egyéni és 82 csoport v­rsél­y folyik az Unióban. A műhe­lyekben látható helyen ki­függesztett grafikonokat szorgalmasan vezetik nap­­ról-napra és ötnaponként üzemi viszonylatban össze­sítik az eredményeket. A versenybizottság tagjai, a grafikonok helyes és azon­nali vezetése érdekében egymás között versenyez­nek. A verseny minden osz­tályon jó eredményeket ho­zott. A január 25-i összesí­tés szerint Ratis Ioan 179, Ardelean Vasile 173, Zsé­­der László és Daraban Va­sile 170, Teleki Imre 152, Zsiga József 140, Tarr Jó­zsef 105 százalékkal halad­ták túl a normát. „Az új munkavereny a munkafegyelmet is erősítette“ — mondja Teleki Imre a szerelőműhely egyik dolgo­zója. A régi versenyfeltéte­lekben nem nagyon törőd­tek a hiányzásokkal. Kevés rossz pontot jelentett egy­­egy napi igazolatlan hiány­zás. Ha szorgalmas, ügyes­­kezű munkás volt a hiány­zó, a hiányzásért kapott rossz pontokat normatül­­szárnyalással könnyen el­lensúlyozhatta. Az új versenyszabályok­ban a legtöbb rossz pontot az igazolatlan hiányzásért írják a grafikonba. (Egyet­len óráért 8 pontot írnak be.) Tehát egyetlen nap alatt 64 rossz pontot lehet kapni a hiányzással, míg A versenymozgalom ered­ményein kívül szép ered­ményt ért el az öntöde a rezsiköltség csökkentése te­rén. Az elmúlt héten terme­lésbe állítottak egy saját­­készítményü Kollergang­­malmot. Az uj gép kőszenet őröl. Az őrleményt homok­kal keverik és így jóminősé­­gü formázó­ homokot nyer­nek. Az uj, sajátkészítményü formázó homok tobb mint egynapi normatülszárnya-­­­ással csak 3 jó pontot. — Most mindenki na­gyon ügyel arra, nehogy hiányozzék — mondja Te­leki elvtárs —, mert egyet­len napi igazolatlan hiány­zás nagyon visszaveti a gra­fikont. Nehezebb élmunkás­­sá válni ebben az új ver­senyben, de aki eléri, az megérdemli, mert nemcsak a munkában kell előljár­nia, hanem a munkaidő helyes kihasználásában is. A gyár minden osztályán csökkent a hiányzás az új­­t­ipusú munkaverseny meg­kezdése óta, az eddig használt Kolozs­várról kapott formázó­ ho­­mok. Az öntvényekről ke­vés fáradsággal és gyorsan lehet eltávolítani, úgyhogy most már öten elvégezhe­tik azt a munkát, amelyet az öntödében eddig 11-en végeztek. Az öntöde jobb minőségű homokkal dolgozik Vegyiparunk hatalmas feladatokat teljesít 1950-ben Az aradi „Petőfi“ kötszövő gyár dolgozói túlszár­nyalták az elő­irányzatot Az aradi „Petőfi“ kötszö­­vő-üzem dolgozói január el­ső felében a napi munkater­vet 5,02 százalékkal halad­ták túl. Többek között Mus­­ca Aurel és Horváth György a napi normájukat 33 szá­zalékkal, Filimon Ion, Kar­­dos László és Müller Fe­renc pedig 16 százalékkal termelték túl. Ugyanakkor a Kerl-osz­tály szemfelszedő- és varró­osztályán dolgozó munká­sok 2 százalékos túlterme­lést értek el ,ami lehetővé tette, hogy a gyár átlagos napi túlteljesítménye ja­nuár hónap első felében 3,4 százalékra emelkedjék.

Next