Romániai Magyar Szó, 1951. január (5. évfolyam, 1009-1033. szám)

1951-01-01 / 1009. szám

1951. január 1., hétfő -3 — ÖT ESZTENDŐ ALATT % Ötéves tervünk szeretett hazánk dolgozói előtt nagy­­szerű távlatokat nyi meg. Országunkban erős gazdasági alapot teremtünk. Népköz­társaságunka­t ipari országgá változtatjuk és olyan mezőgazdaságot létesítünk, amely­ben a szocialista szektor túlsúlyban van. • 1951-1955 között az iparban teljesen felszámoljuk a mezőgazdaságban és kereskedelemben pedig nagymérték­ben korlátozzuk a kizsákmányolást. • A nemzeti jövedelem a terv utolsó évé­ben változatlan árakon számítva 1.200 mil­­liár­d lej lesz. Az ötéves terv folyamán a dol­gozó tömegek életszínvonala majdnem két­szeresére javul és 1955-ben 80 százalékkal ha­ladja túl az 1950. évit . A népgazdaságban foglalkoztatott munkások, tech­nikusok és tisztviselők száma 1955-ben eléri a hárommil­liót, ami az 1950 évhez viszonyítva 38 százalékos emelke­­dést jelent.­­ Iparunk és gépesített mezőgazdaságunk káder­szük­ségleteinek biztosítására közel 1.200.000 új szakembert képezünk ki. • Öt év alatt 1.330 milliárd lej összegű beruházási mun­kál­atot végzünk. Ebből 520 milliárd lejt fordítunk építke­zésekre. • Az ötéves terv utolsó évében az ipari termelés értéke 1950-hez viszonyítva 244 százalék lesz. • 4.700.000.000 kkora villamosenergiát termelünk évenként. • A kőolaj­iparunk a tőkés-földesúri kormányok idején tel­jesen a külföldi olajmágnások kényére kedvére volt hagyva. Öt év alatt hatalmas gépipart létesítünk, amely teljes egé­szében ellátja kőolajiparunk szükségleteit is, így például 1955-ben már 90 fúrótornyot és fúróberendezést fogunk gyártani . A mezőgazdaság szocialista átalakítása egyik fontos fel­adata a tervnek. Megerősödnek az állami gazdaságaink, új gép- és traktorállomások születnek az ország különböző részén, a kezdetleges eszközö­kkel dolgozó egyéni gazdaságok helyett túlsúlyba jutnak a fejl­ett technikát alkalmazó kollektív gazdaságok. Ez a fejlődés lehetetlen a mezőgazdasági gé­pek és szerszámok termelésének nagymérvű fejlesztése nél­kül Az ötéves terv végén mezőgazdasági gépiparunk éven­ként 5.000 traktort, 6250 traktorokét, 420 arató-cséplőgépet 2.500 aratógépet fog gyártani. • Nagymértékben növeljük a szántóföldek termésterületét, amely 1955-ben meghaladja a 10.000.000 hektárt • 1955-ig az ötéves terv folyamán 290 új gép- és traktor­állomás, valamint 6 új gépjavító központ üzembe állításával a gép- és traktorállomások számát 428-ra, a gépjavító köz­pontok számát pedig 25-re emeljük. • 1955-ben 2.855.000 tonna cement gyártásával biztosítjuk a szocializmus építésének egyre nagyobb szükségleteit • Faiparunk 3.500.000 köbméter fűrészárut fog termelni. • 1955-ben egyetlen év alatt JOO.QOO rádiófelvevő készüléket gyártunk. • Az ötéves terv előirányozza, hogy a tervidőszak első szakaszában fokozatosan felszámoljuk a ruházati és élelmi­szer jegyeket . A dolgozók bőségesebb ellátására készítünk: 266.500.000 négyzetméter pamut és vigonyszőttest, 40.300.000 négyzetmé­­ter len és kenderárut , 39.400.000 négyzetméter gyapjúszö­vetet, 41.800.000 négyzetméter selyemárut, 8.810 tonna köt­­szövött árut. Százhetvenöt százalékkal több pamutárut, 198 százalékkal több gigaipjuterm­éket 358 százalék­kal több selyemárut hozunk forgalomba, mint 1950-ben.­­ 1955-ben a meglévő cipőgyáraink bővítésével és egy új ha­talmas cipőipari kombinát létesítésével 20.700.000 pár lábbe­lit gyártunk, vagyis 68 százalékkal többet, mint 1950-ben. • 1955-ben, pékségeink 1.240.000 tonna kenyeret hoznak for­­galomba, vagyis 87 százalékkal többet mint ma. • Évi cukortermelésünk 278 ezer tonnára emelkedik. 39.500 tonna édesipari terméket gyártunk. • A növényi olajok termelését 72.200 tonnára emeljük. • 30.500 tonna hentesárut és 6.000 tonna húskonzervet ké­szítünk. 1955-ben 260.000 tonnára, az 1950-es termelés 361 százalékára emelkedik a húsfogyasztás. Romániai Magyart* Szél

Next