Romániai Magyar Szó, 1952. március (6. évfolyam, 1368-1393. szám)

1952-03-02 / 1369. szám

­ Romániai Magyar Szó Gogoly emlékünnepélyre készülnek a Szovjetunióban Gogoly műveit életében alig 1200—1500 példányszámban jelentették meg Pétervárott. Az Állami Irodalmi Kiadó leningrádi osztálya legutóbb 250.000 példányban adta ki Gogoly válogatott elbeszéléseit. A könyvek alig né­hány nap alatt elfogytak. Most másodszor is kiadják, ugyancsak negyedmillió példány­­számban. Elbeszéléseinek „Mirgorod” című kötetét 200 ezer, válogatott műveit pedig 300 ezer példányszámban készülnek kiadni. A le­ningrádi egyetem tudományos tanácsa —, ahol Gogoly 1834—35-ben történelmi előadá­sait tartotta — ünnepi ülésen hódol az író emlékének. A nyelvészeti és keleti karok együttes tudományos ülésén a tanárok és hall­gatók beszámoltak a szláv, arab, perzsa és más nyelveken megjelent Gogoly-mű­vekről A Gogoly-centenárium alkalmával több kiállítást rendeznek. Egyik ilyen kiállítást az Orosz Állami Múzeum és Irodalmi Intézet készíti elő. A már közismert Gogoly illusztrá­ciókon kívül, a múzeum művészi alapjától kölcsönzött kevésbbé ismert illusztrációk is szerepelnek majd a kiállításon. Ezenkívül az író eddig alig ismert arcképei, kéziratai, sze­mélyes használati tárgyai, valamint még éle­­tében kiadott műveinek eredeti példányai is szerepelnek majd ezen a kiállításon. „Revizor” című vígjátékát első ízben 1836- ban hozták színre az Alexandrinszki színház­ban (a színházat ma Puskinról nevezték el). A színház most újból a „Revizor" bemutatá­sára készül s ezen kívül az ,,Ifjúsági Szín­ház” is műsorra tűzte a darabot. Az S. M. Kirov Opera és Balettszínház Rimszkij-Korszakov „Karácsonyéi” című ope­rájának bemutatását készítette elő, az Akadé­miai Opera pedig Mussorgszkij Szorocsin­ci vásárát. Az Új Színház a „Házasságot’, a Vígszínház pedig a „Holt lelkek"-et készül színtehozni a Gogoly-centenárium alkalmá­ból. Moszkvában megnyílt a Gogoly tudományos ülésszak A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának világirodalmi intézetében tudományos ülés­szak nyílt meg Nyikolaj Gogoly, a nagy orosz író halálának 100. évfordulója alkal­mából. Alekszandr­­Jegolin professzor, a világiro­dalmi intézet igazgatója bevezető beszédé­ben rámutatott arra, miyen nagyjelentőségű Gogoly művészete a világ kultúrájának fej­­lesztése szempontjából. — Gogoly szépirodalmi művei — mondotta Jegolin professzor — már több mint 100 éve tanítják és nevelik az orosz népet, az egész haladó emberiséget. Gogoly Puskinnal együtt új irányzatot alapozott meg a XIX. század orosz irodalmában: a kritikai realizmust. — Gogoly művei nagy hatással voltak az orosz társadalom forradalmi öntudatának fej­lődésére. Ezeknek a műveknek nagy, haza­fias jelentőségük van, mert kifejezői az Oroszország nagy jövőjébe vetett hitnek és elítélik azokat, akik gátolják az ország fej­lődését. Gogoly szociális motívumokkal teli sza­tírája — mondotta befejezésül Jegolin pro­fesszor — nagy segítséget nyújt napjainkban a haladó emberiségnek a háborús gyújtoga­tók leleplezésében, mint ahogyan Oroszor­szág élenjáróinak is segítséget nyújtott az önkényuralom és a jobbágyrendszer elleni harcban. A hétnapos tudományos ülésszakon több előadást tartanak, amelyek megvilágítják Gogoly szerepét Oroszország forradalmi mozgalmában, rámutatnak művészetének je­lentőségére az orosz és ukrán irodalom fej­lesztésében, megmutatják, milyen hatással vannak a nagyorosz író művei a világiroda­lomra. Gogoly kéziratai Gogoly számos megmaradt kéziratát őrzik a V.­I. Lenin Állami Könyvtár kézirati osztá­lyán. Itt találjuk az író sajátkezű írásait, amit drámai műveivel kapcsolatban jegyzett fel. Különösen nagy érdeklődést kelt a „Revi­zor” első kiadásának példánya. Az oldalak szélén a szerző sajátkezű javításai láthatók. A további kiadások már e helyesbbítések te­kintetbevételével jelentek meg. A „Lakodalom” című vígjátéknak hat válto­zatát őrzik a könyvtár kézirati osztályán. RA­GADOZÓK Magnéziumfény lobban, tucatnyi fényké­­pező­gép kattog, Mister Jessup, az Egyesült Államok távolkeleti ügyeinek intézője kiszáll a San­ Francisco—Tokió vonalon közlekedő repülőgépből. Miután megfelelő pózba vág­ja magát, nyilatkozatot olvas fel: „Mi ellen­szegülünk annak az imperializmusnak, a­­melyet mások gyakorolnak” — mondja és szavai elhangzanak a tengerek felett egészen Kolombóig, a távoli Ceylon szigetére, ahol a brit világbirodalom konferenciája ülésezik. Jessup úr siet és Bangkogban ellengyülést rendez az „új világrend” nevében. Itt is, ott is ugyanaz a tárgysorozat: „A kommunizmus terjedésének megakadályozása“ — károgják kórusban az angolszász diplomaták és tá­volkeleti cinkosaik. Jessup úr utazgat, hol itt bukkan fel, hol ott, aztán kiköt Vietnámban és igen kellemetlen dolgokat mond. Fel­szisszen az egész kólómból gyülekezet, ami­kor a Jessup féle nyilatkozatokat tudomásul veszi. Jessup valamiféle „kivénhedt imperia­lizmusról“ meg „kiöregedett gyarmatosító rendszerről“ beszél, amely szerinte át kell adja helyét a friss, fiatal amerikai imperializ­musnak. ★ „Kiöregedett imperializmus” — nem új ki­fejezés. Egyenesen Göbbels szótárából vándo­rolt át az amerikai imperialisták szóhasz­nálatába. Nem az első, de nem is az utolsó szólam ez, amelyet a világ új fasisztái ka­partak elő arról a szemétdombról, amelyre az a bizonyos „megújhódott világ” került 1945 nyarán. Churchill, a szovjetellenes há­borúk örök prófétája rikácsolta 1945 novem­berében a belga parlament előtt: „Nem lá­tom, miért ne születhetnének meg az Euró­pai Egyesült Államok, amelyek erős, nemzet­közi szervezet védelme alatt egyesítenék a kontinenst. . . ” Azután 1940 májusában ugyanaz a Churchill hadonászik idegesen a belga országgyűlés előtt: „Ébredj Európa!” —ordítja és mintha abból a pincéből kongtak volna elő ezek a rothadást árasztó szavak, amelyben az u.n. „új rend” első számú pró­fétáját, Hitler Adolfot öntötték le benzinnel és égették el alig egy évvel a Churchill-i ki­nyilatkoztatás előtt. „Deutschland erwache!” — Ébredj Németország! — üvöltötte Hitler és Horthyék igen büszkék voltak rá, hogy a fasiszták vezére tőlük, „ébredő magyarok­tól” vette kölcsön ezt a jelszót. Ébredj Eu­rópa, Anglia majd védőszárnyai alá veszi­­— mondotta Churchill, a vén háborús bűnös és azt hitte, újra ragyogni fog a nap a fél­­világot kirabló brit impérium fölött, jómaga SZÖVETSÉGE pedig máris az imperializmust építő Disraelik és Chamberlainek álmait szőtte tovább az egymilliárd alattvaló felett lengő soksávos brit lobogóról. Ehelyett azonban Angliát egyik vereség a másik után érte, recseg-ropog az egész bi­rodalom. Churchill és társai, beleértve a népáruló angol jobboldali szociáldemokra­tákat­ is, az angolszász sógor elébe akartak vágni. Meg akarták előzni a második világ­háborúból a brit impérium rovására megerő­­södötten kikerült Egyesült Államokat. A nagyszabású terv csőd­öt mondott. Rövid né­hány év alatt a brit impérium az Egyesült Államok uszályhordozójává vált. A londoni City helyét átvette a Wall­ Street és az ame­rikai sajtó kárörvendve ir a Churchillékre váró eredménytelen foltozó munkáról. ★ Még 1942-ben történt, hogy az „Institute for Pacific relations” elnevezésű amerikai in­tézmény kiadta a „Háború utáni világ” című könyvet. Ebben mindenféle zavaros, egymás­sal egyáltalában össze nem függő gondola­tok mögé rejtve ott acsarkodóit az amerikai imperializmus tantétele a kivénhedt Európá­ról, elvetni való gyarmatosító rendszerekről Ezt a könyvet hamarosan elfelejtették, de feltűnés nélkül jelent meg egy második, ha­sonló förmedvény is 1945-ben, Emery Reves: „A béke bonctana”. A kötetet kis példány­számban nyomták és az egykori sajtó arról is beszámolt, hogy érdeklődés hiányában igen lassan fogyott. A háború befejeződött, az amerikai trösz­tök vezetőit a tartós béke gondolata rettentő érzésekkel töltötte el. A „Federal Union”, amely a háború előtt alakult meg és azt hir­dette, az Egyesült Államok egyesüljenek a nyugati, hasonszőrű „demokrácia” néhányá­­val, hirtelen feloszlott. Trumanék nyíltan kezdték hirdetni a „Világállam” gondolatát és a „Federal Union” célkitűzései egyszeribe tülszűkké váltak a Wall­ Street szemében. A régi ruha szűk lett, az amerikai monopolisták tervei új köntöst követeltek, így fedezték fel, Emery Reves könyvét. A nagyipar lapjaiban nyílt levél jelent meg, amelyet húsz élenjáró amerikai politi­kus írt al­á. Reves könyvét olvasni és terjesz­teni kell, hirdette a nyílt levél. A „New­ York Times" azt írta a könyvről­ „az új világ érdekei kívánják, hogy ezt a művet tíz-húsz millió ember olvassa el és vitassa meg”, míg az „Associated Press” 1600 újságnak küldte szét a következő tar­talmú körlevelet: „Kevés olyan könyv van, amely a háború veszélyéről olyan maian, ér­dekesen és drámaian beszél, mint a béke el­veivel foglalkozó eme tanulmány.” Röviden szólva, Emery Reves könyve rövi­desen az amerikai imperializmus bibliájává vált. Ebben a ferem­ben összezsúfoltan ékte­lenkednek az amerikai finánctőke összes em­berfaló elvei, határtalan profitvágyában ter­jeszkedni akaró amerikai imperializmusnak a Szovjetunió ellen már akkor készülő hábo­rúja erkölcsi „magyarázata”. „Szabad kereskedelem nem létezhet nem­zeti függetlenséggel bíró egységek között. Ah­hoz, hogy szabad forgalomnak szabad u­­tat nyissunk, le kell rombolni a politikai ha­tárokat, amelyek a népeket elválasztják" — mondja a könyv. íme az „ifjú amerikai impe­rializmus“ első számú tantétele. A nemzeti függetlenség megszüntetésének hirdetése, a népek nemzeti érdekei iránt tanúsított gaz közömbösség egyértelműek azzal, hogy iga­zolják a kis és gyenge nemzeteknek az im­perialisták által való elnyomását és leigá­zását. Mindezt Reves könyve igazolja egy másik mondatával is: „A nemzeti független­ség eltörlése és a „Világállam” megalakítá­sa, csak ezek szolgálhatnak a béke alap­jául“— mondja az imperialista biblia és hozzáteszi: „Ha valamely állam ellenáll a világ egyesítésének, minden tétovázás félre­dobásával hadat kell üzenni neki... Ha az „univerzalizmus“ összekovácsolása nem fog sikerülni demokratikus módszerekkel­, ak­kor ... siettessük az egyesítést a hódítás esz­közével... ” Az imperialista terjeszkedés védőügyvéd­­jei és közöttük Reves, a népek nemzeti füg­getlenségét, állami szuverenitását, „csöke­­vénynek”, idejétmúlt, elavult „eszméknek” minősí­tik. A kozmopoliták a „határok felszá­molását”, a „népek világegyesülését”, a „vi­lágkormány” megalakítását követelik. A koz­­mopolitizmus e ködfüggönye­­mögé a hábo­rús gyújtogatók már a második világháború végén ama törekvésüket rejtették, hogy az USA védnöksége alatt megteremtsék a bur­­zsoá államoknak a Szovjetunió­­ ellen irá­nyuló katonai-politikai-gazdasági tömbjét. Churchill és társai, az angol monopolisták fővezérei, sem akartak egyebet. De hol vanak azok az idők, amikor a Churchillt buktató la­­burista kormány 1946-ban a világ újrafelosz­tását ajánlotta Washingtonnak? Amerikai uralom Ázsiában, angol domináció Európá­ban, Közelkeleten és Afrikában. Cserébe dol­­lár-kölcsönök és nyersanyag-felosztás. A brit oroszlán a másik ragadozó, az amerikai tigris kárára akarta a világháború okozta veszteségeit kireparálni, megtartani a régi zsákmányt és új rablásokra felkészülni. Az Európai Egyesült Államok megalakításán lá­zasan dolgozott a City, Montgomery tábor­nagy megrendelte új egyenruháját, hogy miént az egyesült európai haderők parancsnoka vo­nuljon be valamelyik fővárosba. Az amerikai trösztök azonban még egy jelszót örököltek fasiszta elődjeiktől: „Expor­tálni vagy meghalni!”. Ez a jelmondat is, akár a többi, a tőkés gazdálkodás ellentmon­dásait takarja. Akárcsak a nácik harmadik bi­rodalmában, amely születésétől fogva a há­borút készítette elő. Exportálni, exportálni, de a hadikiadások nőnek, azokat valahonnan fedezni kell. Emellett a profit sem lehet ke­vesebb, mint a háború alatt volt. Hozzászo­kott az egyre éhesebb kapitalista fenevad. A Wall­ Street kiadta hát a jelszót, a Marshal­l­­terv nevében, de az angol piacokra is. A brit cinkosok jó képet vágtak a rossz tréfá­hoz. Bevin maga jelentette ki, hogy a népek­nek „fel kell áldozniiok szűk nemzeti­ érde­keiket a közjó érdekében”. Bevin és az angol jobboldali szociáldemokraták, no meg kon­zervatív társaik mindent megtettek, hogy a nyúl szerepére előkészítsék az európai népe­ket. A nyulak az amerikai imperialista óriás­kígyó étvágyát tartoztak volna csillapítani. Csakhogy az odaáti óriáskígyó már ala­posan belemart a brit oroszlán tépett bundá­jába is. A genfi egyezmény eltörölte vagy csökkentette az angol áruk kedvezményes beviteli vámját magukon az angol gyarmato­kon. A brit gyártmányok kirekedtek, nyomuk­ba ömlött az amerikai áruk tömege. A Mar­­shall-terv Angliából vakon engedelmeskedő hadnagyocskát csinált, aki a tengerentúli tá­bornok parancsára hallgat. Mindenben. Az új háború előkészítésében is. Hadikiadásait csillagászati számok jelzik az egyre nagyobb hiányokat eláruló költségvetésében. A brit haditengerészet, a tengerek egykori imperia­lista ura, flottáinak nagy részét máris ameri­kai admirális vezényli, a Földközi-tengeren nem a brit, de az amerikai hajóhad az úr. Amíg Bevin és Churchill azaz a laburisták és a konzervatívok azon vitatkoztak, hogy ki a La Manche-tól az Elbáig terjedő európai föderáció angol gondolatának szülőapja, az amerikai trösztök Schuman szájába rágták azt a hírhedt tervet, amely egyszeriben el fog­ja szigetelni az angol ipart. A Wall­ Street a német lovat választotta az angol gebe elle­nében. Az amerikai sógor máris a zsebében érzi a brit rokon örökségét. Az atlanti szö­vetség alapja már nem Washington és Lon­don szövetsége, hanem az amerikai háborús uszítók összesk­ivése a népek élete ellen a nyugatnémet militarizmussal. Közbe nő a fegyverkezés üteme. Milliár­­dok gyűlnek az angol trösztök páncélszek­rényeibe is. Az angol nép újra hallja Goring sírból visszakongó jelszavát: ágyú kell vaj helyett. Évek óta egyre kevesebbet eszik az angol munkás és Buttler, Churchill pénzügy­minisztere máris kijelentette : legyünk elké­szülve­ sok mindenre. Kiszámították azt is, hogy 1914-ben Angliának annyi követelése volt, mintha mindegyik lakosának 500 dollár­ral tartoznának. Manapság a Marshall-terv olyan sok hűhóval beharangozott jótékony voltának következtében, annyi az adósága, hogy minden brit állampolgár 500 dollárral tartozik az amerikai „jótevőknek. Növelni a kivitelt, minden áron. Több árut gyártani, de nincs nyersanyag. Az amerikai monopolisták rátették a kezüket a kapitalista világ legfontosabb nyersanyagaira, ők dik­tálják az árakat, ők osztják el a készleteket Mégis fokozni kell a kivitelt, mert kilenc hó­napon belül elolvad az utolsó aranyrúd is és az angol kenyér árát a new-yorki, párizsi és zürichi tőzsdén fogják megszabni. Exportál­ni vagy meghalni — mondják a trösztök urai, de a népek sem Angliában, sem egyebütt nem akarnak meghalni. Így történt azután, hogy a dolgozó tömegek nyomására Churchill át­­rándult Amerikába. Úgy fogadták, mint a pumpolni akaró sze­gény rokont. Miért jön ide ez a Churchill, — kérdezte Acheson — amikor a londoni amerikai nagykövettel éppen olyan jól meg tudná beszélni a dolgokat ? A Trumannal folytatott négynapos tárgyalásokról siránkoz­va állapította meg az angol sajtó, hogy eza­latt a négy nap alatt egyebet sem csináltak, mint az ellentétek listáját állították össze. Hosszú lajstrom ez. Az Atlanti tömb prob­lémáival kezdődik és az acél kérdésével ér vé­get. Vagy éppen fordítva. Egyre megy. Churchill a nyugateurópai szovjetellenes blokk élére Angliát akarja. Az amerikai nagy­iparosok és bankárok Nyugat-Németországot. Anglia önálló légierő után óhajtozik és hal­lani sem akar arról, hogy az Atlanti-óceán hajóhadait amerikai tengernagy vezesse Hosszú lajstrom az imperialisták ellentétei­nek listája. Rajta van például a nyersanya­gok kérdése is. Churchill egymillió tonna acélt akar és fenyegetőzik, csökkenti a fegy­verkezés ütemét. Merő zsarolás az imperialis­ta békebontók alkudozása. Truman nem akar acélt adni, jómagának sincs elég. Chur­chill kilátásba helyezte, hogy nem ad önt, vagy másfelé adja el, dollárt akar érte. A trösztöt­ hajszolják a fegyverkezési terv végrehajtá­­sát, a népek szenvedik az egyre feljebb szö­kő árakat, a napról-napra életbelépő meg­szorítások irtózatos terheit. Az angol trösztök a japán ipar feltámadá­sától is félnek és a „Manchester Guardian“ ar­ról ír, a japán áruk máris elözönlik a brit impérium piacait. Az angol nagyiparosok nyitott kapukat akarnak Kína felé. A hong­kongi nagykereskedők panasza is eljutott Curchill füléig. A nagy kikötőt ellepte a rozs­da amióta amerikai nyomásra sorompókat emeltek a Kínai Népköztársaság felé. Le kell rombolni a sorompókat, exportálni kell, ex­portálni. Churchill azt is követelte, vegyen Amerika angol árukat. Truman nem tudja elhelyezni saját gyártmányait sem. Ennek ellenére az angol lapok azon siránkoznak, hogy a találkozón szó sem esett Anglia nagy­méretű arany és dollárveszteségeiről, „már pedig ezek a legfontosabb kérdések“. Persze akadt egész sor olyan kérdés is, amelyekben a két háborús bűnös megtalálta a közös hangot. Churchill a találkozó után azonnal bőbeszédű lett. Szokása szerint majd itt, majd ott nyilatkozott. „Az Atlanti Szövetség mégis csak jó dolog“ — mondotta s aztán gyorsan arról kezdett beszélni, hogy talán mégis amerikai tengernagy fog parancs­nokolni az egyesített flották felett. Amikor az angol alsóház előtt beszélt, kijelentette, Anglia egyetért az Egyesült Államok délkelet­­ázsiai háborús terveivel és segíteni fogja az USA-t a Kínai Népköztársaság elleni rabló­hadjáratban. Viszont az ú. n. „európai had­erők“ által használt gyalogsági fegyver te­­kintetében mégsem tudtak megegyezni Chur­chill és Truman. Mindegyik a maga fegyver­­típusát akarja bevezetni, mert azon a saját monopolistáik jobban keresnek.... „Van egy harmadik szövetségesünk — mondotta Sztálin több, mint negyedszázaddal ezelőtt — amely megfoghatatlanul személy­telen, de a legnagyobb mértékben fontos. Ez azok az összetűzések és ellentmondások a kapitalista országok között, amelyek személy­telenek, de feltétlenül hatalmunk és forradal­munk hatalmas támaszai.... A harcok, az ösz­­szeütközések és a háborúk ellenségeink között — ezek, ismétlem, nagy szövetségeseink.“ A béke és a haladás elleni gyűlölet, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elpusztításának vágya, ez az a kapocs, a­­mely összetartja némiképpen az imperialista tömb országait, ez az egyetlen szempont, a­­mellyel feltétel nélkül egyetértenek. De már e tervek megvalósítására irányuló módszerek körül sem tudnak megegyezni, így hát a béketábor hatalmas erején, a szabadságra vágyó népek egyre nagyobb lendülettel kibontakozó harcán kívül míg egy másik tényező is hozzájárul az imperia­lizmus alapjaiban korhadt építményének ösz­­szeomlásához és ez az imperialista fenevadak egymás közötti marakodása, az imperialista tömbön belüli ellentétek egyre fokozódó ki­éleződése. Nem kétséges, hogy ez a vihar, amely kí­méletlenül tépázza az imperializmus rozoga építményét, a romok alá temeti majd az úgy­nevezett „új rend“ összes apostolait is. ASZODY JÁNOS 2 A nagy orosz író és hazafi életműve képekben Gogoly kiállítás a fővárosban Nyikolaj Vasziljevics Gogoly a nagy orosz r­ealista író, Puskinnal, a nagy orosz költő­el együtt rakta le a XIX. század elején az orosz realista irodalom alapjait. Gogoly lelkes hazafi volt, aki határtalanul­­szerette népét. Műveiben az orosz nép utá­ni ereje jelentkezik. Kíméletlenül leleplezte a nép elnyomóit, ellenségeit, a nemeseket és bürokratákat, a cári önkényuralomra épült jobbágyállam rabtartóit. Március 4-én lesz száz éve, hogy az egye­temes irodalom e nagy klasszikusa meghalt. A dolgozó emberiség szerte a világon meg­emlékezik a nagy orosz realista író centená­riumáról. A Béke Világtanács külön határo­zatban hangsúlyozta az évforduló jelentősé­gét. A határozat kiemeli, hogy a békemozga­lom ápolja a szabad és a szabadságukért küzdő népek hagyományait és mindazokat a nagy kulturális értékeket, amelyek az emberiség közös kincseivé váltak. Ebben az évben az egész világ békeharcosai megemlékeznek Go­goly, Victor Hugo, Leonardo da Vinci és Avicenna évfordulójáról, hogy ezzel is kifeje­zésre juttassák a szabadságért harcoló né­pek kulturális összefogását. Hazánkban javában folynak az előkészüle­tek a Gogoly centenárium tiszteletére. Az író életét és műveit előadásokon ismertetik, szín­műveit újból színházaink műsorára tűzték, megjelentek könyveinek új kiadásai. Mindezek mellett számos kiállítás járul hozzá ahhoz, hogy dolgozó népünk minél jobban megis­merhesse az orosz nép nagy írójának életét és művészetét. így, a fővárosi Román-Szov­jet Barátság Házában gazdag tartalmú Go­goly kiállítás nyílt. A kiállítás a nagy klasszikus orosz és a szovjet festőművészek műveinek másolatain keresztül mutatja be Gogoly életének legje­lentősebb mozzanatait. Volkov és Skurln régi orosz festők mellett ott sorakoznak Ljebe­­gyev, Prucki, Pribalovszki szovjet művészek festményei. Beszédes bizonyítékai ezek a ké­pek, hogy Gogoly munkássága nemcsak az orosz festészet klasszikusait ihlette meg, a­­lakjai életre kelnek a mai szovjet festőművé­szek ecsetvonásai nyomán is. A kiállítás első része azokat a helyeket mu­tatja be, ahol Gogoly élt és alkotott. Egymásu­tán sorakoznak a képek. Látjuk a szorocsinci kis parasztházat, ahol 1809 március 20-án Gogoly született, az ukrajnai Vaszilevszka falu képét, ahol gyermekkorát töltötte, 1 ne­­zsini líceumot, ahol diákoskodott, a leningrá­­di Képzőművészeti Akadémiát, ahol festé­szetet tanult. Barátságosan emelkedik ki a virágos, lombos háttérből a tiraszpoli (ma puskinvárosi) erkélyes ház, ahol 1831 nyarán olyan felejthetetlen napokat töltött Puskin­nal. Közvetlen mellette látjuk a római Vii Six­tina utcai házat, ahol Gogoly 1838—1842-ig lakott és ahol halhatatlan műveit, a „Holt lelkek"-et és „A revizor’’-t alkotta. A kiállítás második részének képei Gogoly műveinek illusztrációival ismertetnek meg. Számos jelenetet láthatunk „A revizor"-ból, abból a jellegzetes gogolyi műből, amely megjelenése idején olyan nagy vihart kavart a cári Oroszország nemesei és bürokratái között s amely olyan nagy elégtételt szolgál­tatott a haladó erők számára. .. képek mellett idézetet láthatunk Gogoly „Egy szerző vallo­másai” című kötetéből: „Elhatároztam, hogy a „Revizor"-ba halomba gyűjtöm mindazt, ami csúf és rossz Oroszországban, mindazt, amit ismerek ebből a világból­, hogy egy­szerre kacaghassak rajta". Gogoly nagyon szerette a festészetet. Maga is festett és alaposan ismerte a festők életét. Egy korabeli festőről szól „Az arckép" című novellája, amelynek illusztrációival megismer­tet a kiállítás. A novella egy tehetséges festő útját mutatja meg, aki a pénz és hírnév utá­ni hajszában eltékozolta tehetségét. Itt sorakoznak a „Májusi éjszaka" és a „Sorocsinci vásár" illusztrációi is. A ro­mantikus képek mögül kivillan a falu dol­gozóinak nyomorúságos, egyáltalában nem idillikus élete. A „Tárász Bulyba” illusztrá­ciói az elnyomott orosz nép hatalmas ere­jéről, szabadságvágyáról és lángoló hazasze­retetéről beszélnek. A szembenlévő falon, kis fehér táblákon, korabeli orosz írók, költők és kritikusok Go­­golyról szóló nyilatkozatai. Csernisevszkij a nagy orosz demokrata forradalm­i gondolko­dó egyik tanulmányának sorait láthatjuk „Nagy íróink egyikénél sem hangsúlyozódott ki olyan elevenen és tisztán hazafias öntuda­­­tának jelentősége, mint Gogolynál. Olyan em­bernek tartotta magát, akinek hivatása nem a művészetet, hanem hazáját szolgálni". Csernisevszkij szavai azt bizonyítják, hogy Gogoly mindennél előbbrevalónak tekintette hazáját, szembefordult az uralkodó idealista világnézettel és olyan művészetet akart te­remteni, amely maradéktalanul a haza szol­gálatában áll. Goncsarov realista orosz író így jellemezte Gogolyt: Kétségenkívül realista. Várjon kinek az alakjaiban találsz több igazságot, mint nála? Gogoly azonban míg egyeseket kacag­tatott és kacagott másokon, zokogott titok­ban, ezért csípős szatírája magába foglalja az egész végtelen Oroszországot... egész tes­tét, vérét, lélekzetét". Itt láthatjuk N­. G. Bjelinszkijnek, a nagy forradalmár kritikusnak, Turgenyevnek és Osztrovszkijnak, az orosz drámairodalom nagy alakjának nyilatkozatait is. Tarász Gri­­gorovics Szevcsenkó, a halhatatlan ukrán költő így szólította a nagy orosz író emlékét: „Ó Gogoly, hallhatatlan Gogolyunk! Milyen öröm töltötte volna el nemes lelkedet, ennyi lángeszű tanítványt látva magad körül". A kiállítás harmadik és leggazdagabb része azt a megbecsülést és szeretetet tükrözi amelyben a szovjet állam és a szovjet dol­gozók Gogoly műveit részesítik. Hosszú sor­ban láthatjuk azokat a kultúrintézményeket, amelyek a nagy író­ hazafi nevét viselik. Fény­képek mutatják be azokat a helyeket, ame­lyekr­ől Gogoly olyan nagy szeretettel írt Lát­hatjuk a szorocsinói Gogoly múzeumot, ahol az életét és munkásságát tükröző emlékeket őrzik. Az a falucska, amelyről a „Falusi esték Dikankában" című novelláját írta, a szovjet rendszerben rajoni kulturközponttá fejlődött A műveiben annyiszor emlegetett mirgorodi tó helyén gyógyvízforrást fedeztek fel nem­régiben és ma ezen a helyen korszerű szana­tórium szolgálja a dolgozók egészségét Külön sorozatban láthatjuk azokat a képe­ket, amelyek Gogoly műveinek színpadi be­mutatóit örökítik meg. A szovjet színházak állandóan műsorukon tartják Gogoly darab­jait. Gogoly számtalan novelláját alkalmaz­ták színpadra. Képeket láthatunk a „Májusi éjszaka" című novellából átdolgozott opera kievi bemutatójáról, a „Holt lelkek" című re­gény nyomán átírt színmű moszkvai előadá­sáról és a leningrádi Kultúrpalotában bemu­tatott „Szorocsinói vásár"-ról. Gogoly neve minden szovjetember számá­ra drága. Emléke mélyen él a hatalmas or­szág dolgozóinak szívében. Ezt a szeretetet bizonyítja, hogy az utóbbi években hatalmas példányszámban adták ki a Szovjetun­óban Gogoly műveit. Könyvborítékokat számokat ábrázoló kép beszél arról, hogy az 1850-es évek óta mi­lyen arányban növekedett a Gogoly kiadvá­nyok száma. Míg a forradalom előtti 65 esz­tendő alatt Gogoly mű­veit csak öt nyelven, összesen hétmillió példány­számban adták ki, addig a Szovjethatalom 31 éve alatt 38 nyel­ven, 19,370,000 példányban jelentek meg a nagy orosz író művei. Gogoly élete és munkássága nagy hatással volt a román irodalom fejlődésére is. Sok realista román írót segítettek Gogoly művei az igazság felismerésében. Gogoly ma is se­gíti népünket és irodalmunkat. A kiállítás főhelyén aranyozott betűs felirat hirdeti „A nagy orosz író művei együtt harcolnak új életet építő dolgozó népünkkel. Segítenek le­leplezni az ellenséget, megmutatják annak undorító és aljas arcát, hogy könnyebben fel­ismerhessük , hogy nagyobb erővel tudjunk harcolni mindazok ellen, akik újabb romlás­ba akarják dönteni az emberiséget". Q. G. SZÜL­ŐFA Meglátogattam szülőfalumat, a zsidórajon! Szilágygörcsönt. Sűrűn hullott a hideg téli eső. Erős szél fújt a hegyek felől s minél kö­zelebb kerültem a faluhoz, annál nagyobb volt a sár. A falu szélén, ahol a szekerek sű­rűbben vágták a talajt, széles sártenger ter­peszkedett s hideg leve felülről folyt be a bakancs szárán. — Hm, hm — motyogtam és erőlködve duz­­gáltam lábamat a kátyúból. — Az utak nin­csenek rendbentartva. Pedig ha jól körülné­zünk, itt is akad helyi erőforrás ... A községi hidak is szomorú látványt nyúj­tottak. — Ejnye, de rozogák — állapítottam meg. — Rakott szekeret nem igen bírnak el... Valahogy azért csak bevergődtem a köz­ség terére, de ott még siralmasabb látvány fogadott. A középúton, két mély sáncban úgy folyt a viz, mint a hegyipatak. Még csörgedezett is. Körülötte traktornyomok vágódtak mé­lyen a földbe. — Traktor... Görcsönben...? — villanyo­­zódtam fel egyszeriben s szétnéztem, hogy várjon most merre, kihez forduljak, hogy mi­nél hamarabb megtudjam, amiért jöttem. Csak pár éve hagytam el szülőfalumat. Uj lakóhelyemen, Sepsiszentgyörgyön tagja let­tem a „Lázár Mihály“ kollektív gazdaságnak A mi szép életünkben nem felejtkeztem el szülőfalumról. S most eljöttem, hogy meg­nézzem: várjon mennyire fejlődött, mióta el­hagytam? Mennyire jutott a békéért vívott harcunkban? Mivel járul hozzá a szocializ­mus építéséhez és saját sorsa irányításához? Nagyon sajnáltam szülőfalumat, amint így megláttam első pillanatban szembeötlő hi­báit. Valamikor, a Wesselényi bárók idején sokat szenvedett ez a község. Eleget nyögött a sárom alatt. Most igen jól esett volna, ha itt is, mint más községekben, nyomban feltűnő változást találok. Nagyon elmaradottak vol­tak a falubeliek s jómagam is, mig itt lak­tam. De már láttam, hogy Szilágygörcsön nem igen változott. Bementem a szövetkezeti boltba. Ott ta­láltam a szövetkezet vezetőjét, Csatlós Zol­tánt, aki igen ügyeskezü a kiszolgálásban. Türelmesen megvártam, míg — percek alatt — többeket is kiszolgált. Áru volt bőven. Mérték a szövetet, vászonfélét, selymeket." Bi­zonyára esküvőre készülődtek valamelyik házban. Amikor elmentek a vidám fiatalok, én sem rejtettem véka alá mi szándék hozott. Megtudtam, hogy az én szülőfalum bizony elég lassan lépeget. A földesurak­ elűzése után ittmaradtak a kulákok- s úgy látszik,­­ ezek még visszahúzzák a községet a fejlődésben. Csatlós Zoltán elmondta, hogy a rajonálás óta a Szilágygörcsönhöz tartozik Cigányi és Harak­ény is. Mindhárom községben külön­­külön 12 tagú állandó bizottság működik és képviselői nagyszámban vannak, de ezek­éiz nem sok segítséget adnak a néptanácsnak. Mindegyikük előbbre helyezi saját érdekeit a közösségi munkánál. Hasonlóképpen gon­dolkodnak a tömegszervezetek tagjai is. — No — állapítottam meg csalódottan — ha így áll a dolog, akkor a traktornyomok­nak semmi köze a község munkájához ... Mindjárt meg is érdeklődtem a dolgot. — Szó sincs róla — tiltakozott Csatlós elvtárs — a község lakói közül 22-en TOZ- tipusú társulásra léptek ötven hektár földön. — A télen? ... — Még az ősszel — nevetett az én felvilá­gosítom.’— összegyűjtöttek húsz mázsa vető­magot s elvetették. — És a tagok bizakodással néznek-e a jövő felé? — kérdeztem örömtől dobogó szívvel. — Remélik, hogy ebben az évben, ha jól dolgoznak, Pártunk és kormányunk megadja az engedélyt a kollektív gazdaság alakításá­ra is. Nem néztem én már akkor sem a rossz hidakat, sem a sáros, gödrös utakat, hanem siettem Amarian Máriához, a társulás szerve­zőjéhez. Alig vártam, hogy elmondja a többit Ha már egyszer közös gazdálkodás lesz a községben, lesz itt híd is nemsokára, meg jó köves út is lesz. Most kezdtem csak igazán érdeklődni szülő­falum sorsa iránt. Marian Mária elmondta, hogy — mint min­­den új társulásnál — itt is megvannak a kezdeti nehézségek itt is akadnak hitetlen­­kedők. Ingadoznak a boldog élet felé vezető út és a reakció suttogásai között. Az új élet útját tisztán, világosan többen is felismerték, de még várnak, halogatják a beiratkozást. Társas gazdálkodásra eddig Áb­­rahám György, Gyurka György, Marosán Pé­ter és János, Csatlós Zoltán, Csatlós Albert, Kacán György, Rusu Vasile, Papp Viktorné, Fazekas Gergely, Kozma György, Bács Já­nos, Papp György, Major Andrásné, Siliciac Vasile, Magyar György, Papp Vasile, Szőri János Kuber György, Stavár György és Star­vár János lépett. Elnökük Marosán János. No — igy döntöttem— nem megyek el ad­­dig szülőfalumból, mig meg nem ismerke­dem Marosán elvtárssal. Éppen fát aprított az udvarán, amikor fel­kerestem. Aztán belül kerültünk — néhány bevezető szó után — sok jó munkát kívántam neki. Marosán elmondta, hogy bizony ők elkezd­ték ezt a TOZ-t, de eleven kollektív gazda­ságot még nem is láttak. Nagyon jó volna elmenni és a valóságban is meggyőződni a közös munka hasznáról. — Neked, elvtárs, már jó — mondta Maro­sán elvtárs — te már tudod, hogy mit hoz a holnap. Ebből láttam, hogy itt bizony nagy hibák vannak. Erősebb vezető kézre van szükség, mert a reakció ugyancsak dolgozik s az ellen­súlyozására kevés történik, itt látszik meg legjobban a néptanács és a képviselők gyen­gesége. Nem alkotnak védősáncot a társulás körül, amire pedig úgy kellene vigyázzanak, mint a melegházban nevelt tavaszi palántán. Nem sokáig késtem a válasszal. — Tudjuk ám — feleltem.— Felépítjük sze­retett hazánkban a szocializmust, az ország minden sarkában kollektív gazdaságokat ala­kítunk és virágzóvá tesszük nehéziparunkat. Sokszoros erővel építjük a jövőt és minden megvalósított eredmény után erősebben gyű­löljük ellenségeinket. Ha kell, életünk árán is megvédjük minden vívmányunkat. Már lefelé hajlott a nap vérvörös korongja, amikor elhagytam szülőfalumat. Az eső is el­állt s a szél szikkasztani kezdte a sarat. Megálltam és végignéztem a széles, szép ha­­tárföldeken: Görcsön, Cigányi, Haraklény ... — Ahogy a dolgozó nép ereje összekötött benneteket, úgy köti össze majd a földeket is... gondoltam, amikor pillantásom a gizes­­gazos, szárazbokros mesgyékre esett. A mesgyék mentén szaporán folyt az esője, leszaladt az útmenti árkokba és tovább ro­hant a völgyi patak felé. Vitte a termőföld zsírját, izét, erejét. — Nem sokáig viszed — fenyegettem meg a barázdák medrét — maholnap elnyel a traktor vasekéje... egybeszántanak ... ébred a falu ... Már nem sajnáltam szülőfalumat. (Szénási István levele nyomán) Állandóan emelkedik ez ösztöndíjak száma Pártunk és kormányunk nagy gondot for­dít közoktatásunkra, kultúrforradalmunk kiteljesedésének erre a fontos tényezőjére. A tantestület életviszonyainak megjaví­tását célzó határozat, a tanulóifjúságnak juttatott egyre több ösztöndíj bizonyítja ezt a gondoskodást. A miniszterelnökség mellett mű­ködő Sztatisztikai Vezérigazgatóságnak az 1951. évi terv teljesítéséről szóló közleményé­ből kitűnik, hogy az idén 25 százalékkal több ösztöndíjat osztanak ki, mint tavaly. 1950 — 1951-ben a tanulók és egyetemi hallgatók 206 ezer ösztöndíjat kaptak. Az 1951—1952- es tanévben 269.455-re emelkedett az ösztön­díjak száma. A letűnt burzsoá­ földesúri rendszerben a tanulóifjúság 10 százalékának sem jutott, ösz­töndíj. Aáa 67,4 százalékuk élvezi az állam támogatását. Az egyetemi hallgatók 1950—51-ben 35 ezer ösztöndíjat élveztek, 1951—52-ben pedig 37.055-öt. A tanulásban élenjárók közül 200 köztársasági ösztöndíjat, 35 „Gheorghe Gheorghiu-Dej” ösztöndíjat kapott. Rádióműsor A ROMAN NÉPKÖZTARSASÁG RADIOÁLLOMASAINAK MAGYARNYELVŰ MŰSORA KEDD, 1952., március 4. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 6 óra 50 perckor Hírek. Zene. R. ROMANIA 1935 és BUKAREST II. 285 m.hh. 12 óra 30 perc­kor Hírek. Hírmagyarázat. Zene. R. TEMES­VÁR I. 397 m. hh. 16 órakor Hírek. 16 óra 15 perckor SPORTKRÓNIKA. 16 óra 20 perc­kor Krem­án-mozgalom a temesvári „elektro­motor" gyárban, riport. R. ROMANIA 1935, BUKAREST U­. 285, TERMESVAR I. 397 és CRAIOVA 205,9 m db 19 óra 30 perckor GYERMEKEK FELIRAJA R. ROMANIA 1935 és TEMESVÁR II. 22 óra 35 perckor Hirek. 1 1952., március 2., vasárnap­ TESTNEVELÉS és SPORT Ma kezdődik Budapesten, Botvinnik szovjet világbajnok részvételével a Maróczy Géza-emlékverseny Az idei sakkidény legérdekesebb és nemzet­közi viszonylatban is legjelentősebb verse­nyére Budapesten kerül sor vasárnapi, kez­dettel. E nagyszabású sakkversenyen, ame­lyet Maróczy Géza híres magyar sakkmester emlékezetére rendeznek, a világ legszámot­tevőbb sakkozói vesznek részt, élükön a Szovjetunió sakkmestereivel. A Szovjetuniót a Maróczy Géza emlékver­senyen Mihail Kotvinnik világbajnok, nemzetközi nagymester, VJACSESZLAV RO­GOZIN nemzetközi nagymester, PAUL KE­RES, az idei szovjet bajnok, nemzetközi nagymester, JEFIN GELLER nemzetközi mester, TIGREN PETROSZJAN nemzetközi mester, VASZILIJ SZAJISZLOV nemzetközi nagymester, továbbá VLAGYIMIR ALATOR­­CEV és ALEKSZANDR TOLUS nemzetközi mesterek képviselik. Mind olyan nevek, ame­lyeket az egész világon jól ismernek. A világhírű szovjet sakkozók mellett e nagyszabású versenyen a népi demokratikus országok, valamint több kapitalista ország sakkmesterei is résztvesznek. Hazánkat, Dr. Octavian Traianescu és Szabó István sakk­­mesterek képviselik, akik szombaton délben már el is utaztak Budapestre. Szabó sakk­mester, mint szekundás vesz részt a verse­nyen. A Maróczy Géza-emlékversenyen még a következők indulnak: SLIVA (Lengyel Köz­társaság), ROTTNAUER( Csehszlovák Köz­társaság), BARCZA GEDEON és SZABÓ LÁSZLÓ (MNK), STAHLBERG (Svédor­szág), O. KELLY (Belgium), PILNIKET (Argentina), GOLOMBEK (Anglia). Ökölvívó válogatott csapatunk a Szovjetunióba utazott Szombaton reggel repülőgépen Moszkvá­ban utazott a Román Népköztársaság ököl­vívó válogatottja, ökölvívóink nemzetközi tornán vesznek részt a Szovjetunió fővár­osá­­ban. Moszkvába repültek Nicolae Lince, és Gheorghe Fiat sportmesterek, főiskolai világ­bajnokok, valamint Eustatiu Margarit, Ambrus Ferenc, Dumitru Ciobotaru Vasile Titu és mások. ökölvívó sportunk fejlődése szempontjából nagyjelentőségű a moszkvai tornán való részvétel. Az utóbbi évek során legjobb ököl­vívóinknak többször volt alkalmuk találkozni a szovjet öklözőkkel. Minden találkozó gaz­dag volt tanulságokban. A szerzett tapasz­talatokat idehaza fel is használták öklözőink saját tudásuk tökéletesítésére és az ifjabb sportolók oktatására. Most élversenyző­ink és edzőink személyesen ismerkedhetnek meg az igazi tömegalapokon nyugvó szovjet ökölvívással, amely sok százezernyi osztályo­­zott sportolóval rendelkezik. A szovjet ifjúság különösen kedveli az ökölvívást, amelyet a legsportszerűbb keretek között űznek és amely szerves részét képezi az ifjak testnevelésének. Ez a mostani találkozó is hozzájárul a­ Szovjetunió és a Román Népköztársaság sportkapcsolatainak elmélyítéséhez. Igazi megnyilvánulása lesz e békevágyó népek ba­rátságának.

Next