Romániai Magyar Szó, 1952. március (6. évfolyam, 1368-1393. szám)
1952-03-02 / 1369. szám
Romániai Magyar Szó Gogoly emlékünnepélyre készülnek a Szovjetunióban Gogoly műveit életében alig 1200—1500 példányszámban jelentették meg Pétervárott. Az Állami Irodalmi Kiadó leningrádi osztálya legutóbb 250.000 példányban adta ki Gogoly válogatott elbeszéléseit. A könyvek alig néhány nap alatt elfogytak. Most másodszor is kiadják, ugyancsak negyedmillió példányszámban. Elbeszéléseinek „Mirgorod” című kötetét 200 ezer, válogatott műveit pedig 300 ezer példányszámban készülnek kiadni. A leningrádi egyetem tudományos tanácsa —, ahol Gogoly 1834—35-ben történelmi előadásait tartotta — ünnepi ülésen hódol az író emlékének. A nyelvészeti és keleti karok együttes tudományos ülésén a tanárok és hallgatók beszámoltak a szláv, arab, perzsa és más nyelveken megjelent Gogoly-művekről A Gogoly-centenárium alkalmával több kiállítást rendeznek. Egyik ilyen kiállítást az Orosz Állami Múzeum és Irodalmi Intézet készíti elő. A már közismert Gogoly illusztrációkon kívül, a múzeum művészi alapjától kölcsönzött kevésbbé ismert illusztrációk is szerepelnek majd a kiállításon. Ezenkívül az író eddig alig ismert arcképei, kéziratai, személyes használati tárgyai, valamint még életében kiadott műveinek eredeti példányai is szerepelnek majd ezen a kiállításon. „Revizor” című vígjátékát első ízben 1836- ban hozták színre az Alexandrinszki színházban (a színházat ma Puskinról nevezték el). A színház most újból a „Revizor" bemutatására készül s ezen kívül az ,,Ifjúsági Színház” is műsorra tűzte a darabot. Az S. M. Kirov Opera és Balettszínház Rimszkij-Korszakov „Karácsonyéi” című operájának bemutatását készítette elő, az Akadémiai Opera pedig Mussorgszkij Szorocsinci vásárát. Az Új Színház a „Házasságot’, a Vígszínház pedig a „Holt lelkek"-et készül színtehozni a Gogoly-centenárium alkalmából. Moszkvában megnyílt a Gogoly tudományos ülésszak A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának világirodalmi intézetében tudományos ülésszak nyílt meg Nyikolaj Gogoly, a nagy orosz író halálának 100. évfordulója alkalmából. AlekszandrJegolin professzor, a világirodalmi intézet igazgatója bevezető beszédében rámutatott arra, miyen nagyjelentőségű Gogoly művészete a világ kultúrájának fejlesztése szempontjából. — Gogoly szépirodalmi művei — mondotta Jegolin professzor — már több mint 100 éve tanítják és nevelik az orosz népet, az egész haladó emberiséget. Gogoly Puskinnal együtt új irányzatot alapozott meg a XIX. század orosz irodalmában: a kritikai realizmust. — Gogoly művei nagy hatással voltak az orosz társadalom forradalmi öntudatának fejlődésére. Ezeknek a műveknek nagy, hazafias jelentőségük van, mert kifejezői az Oroszország nagy jövőjébe vetett hitnek és elítélik azokat, akik gátolják az ország fejlődését. Gogoly szociális motívumokkal teli szatírája — mondotta befejezésül Jegolin professzor — nagy segítséget nyújt napjainkban a haladó emberiségnek a háborús gyújtogatók leleplezésében, mint ahogyan Oroszország élenjáróinak is segítséget nyújtott az önkényuralom és a jobbágyrendszer elleni harcban. A hétnapos tudományos ülésszakon több előadást tartanak, amelyek megvilágítják Gogoly szerepét Oroszország forradalmi mozgalmában, rámutatnak művészetének jelentőségére az orosz és ukrán irodalom fejlesztésében, megmutatják, milyen hatással vannak a nagyorosz író művei a világirodalomra. Gogoly kéziratai Gogoly számos megmaradt kéziratát őrzik a V.I. Lenin Állami Könyvtár kézirati osztályán. Itt találjuk az író sajátkezű írásait, amit drámai műveivel kapcsolatban jegyzett fel. Különösen nagy érdeklődést kelt a „Revizor” első kiadásának példánya. Az oldalak szélén a szerző sajátkezű javításai láthatók. A további kiadások már e helyesbbítések tekintetbevételével jelentek meg. A „Lakodalom” című vígjátéknak hat változatát őrzik a könyvtár kézirati osztályán. RAGADOZÓK Magnéziumfény lobban, tucatnyi fényképezőgép kattog, Mister Jessup, az Egyesült Államok távolkeleti ügyeinek intézője kiszáll a San Francisco—Tokió vonalon közlekedő repülőgépből. Miután megfelelő pózba vágja magát, nyilatkozatot olvas fel: „Mi ellenszegülünk annak az imperializmusnak, amelyet mások gyakorolnak” — mondja és szavai elhangzanak a tengerek felett egészen Kolombóig, a távoli Ceylon szigetére, ahol a brit világbirodalom konferenciája ülésezik. Jessup úr siet és Bangkogban ellengyülést rendez az „új világrend” nevében. Itt is, ott is ugyanaz a tárgysorozat: „A kommunizmus terjedésének megakadályozása“ — károgják kórusban az angolszász diplomaták és távolkeleti cinkosaik. Jessup úr utazgat, hol itt bukkan fel, hol ott, aztán kiköt Vietnámban és igen kellemetlen dolgokat mond. Felszisszen az egész kólómból gyülekezet, amikor a Jessup féle nyilatkozatokat tudomásul veszi. Jessup valamiféle „kivénhedt imperializmusról“ meg „kiöregedett gyarmatosító rendszerről“ beszél, amely szerinte át kell adja helyét a friss, fiatal amerikai imperializmusnak. ★ „Kiöregedett imperializmus” — nem új kifejezés. Egyenesen Göbbels szótárából vándorolt át az amerikai imperialisták szóhasználatába. Nem az első, de nem is az utolsó szólam ez, amelyet a világ új fasisztái kapartak elő arról a szemétdombról, amelyre az a bizonyos „megújhódott világ” került 1945 nyarán. Churchill, a szovjetellenes háborúk örök prófétája rikácsolta 1945 novemberében a belga parlament előtt: „Nem látom, miért ne születhetnének meg az Európai Egyesült Államok, amelyek erős, nemzetközi szervezet védelme alatt egyesítenék a kontinenst. . . ” Azután 1940 májusában ugyanaz a Churchill hadonászik idegesen a belga országgyűlés előtt: „Ébredj Európa!” —ordítja és mintha abból a pincéből kongtak volna elő ezek a rothadást árasztó szavak, amelyben az u.n. „új rend” első számú prófétáját, Hitler Adolfot öntötték le benzinnel és égették el alig egy évvel a Churchill-i kinyilatkoztatás előtt. „Deutschland erwache!” — Ébredj Németország! — üvöltötte Hitler és Horthyék igen büszkék voltak rá, hogy a fasiszták vezére tőlük, „ébredő magyaroktól” vette kölcsön ezt a jelszót. Ébredj Európa, Anglia majd védőszárnyai alá veszi— mondotta Churchill, a vén háborús bűnös és azt hitte, újra ragyogni fog a nap a félvilágot kirabló brit impérium fölött, jómaga SZÖVETSÉGE pedig máris az imperializmust építő Disraelik és Chamberlainek álmait szőtte tovább az egymilliárd alattvaló felett lengő soksávos brit lobogóról. Ehelyett azonban Angliát egyik vereség a másik után érte, recseg-ropog az egész birodalom. Churchill és társai, beleértve a népáruló angol jobboldali szociáldemokratákat is, az angolszász sógor elébe akartak vágni. Meg akarták előzni a második világháborúból a brit impérium rovására megerősödötten kikerült Egyesült Államokat. A nagyszabású terv csődöt mondott. Rövid néhány év alatt a brit impérium az Egyesült Államok uszályhordozójává vált. A londoni City helyét átvette a Wall Street és az amerikai sajtó kárörvendve ir a Churchillékre váró eredménytelen foltozó munkáról. ★ Még 1942-ben történt, hogy az „Institute for Pacific relations” elnevezésű amerikai intézmény kiadta a „Háború utáni világ” című könyvet. Ebben mindenféle zavaros, egymással egyáltalában össze nem függő gondolatok mögé rejtve ott acsarkodóit az amerikai imperializmus tantétele a kivénhedt Európáról, elvetni való gyarmatosító rendszerekről Ezt a könyvet hamarosan elfelejtették, de feltűnés nélkül jelent meg egy második, hasonló förmedvény is 1945-ben, Emery Reves: „A béke bonctana”. A kötetet kis példányszámban nyomták és az egykori sajtó arról is beszámolt, hogy érdeklődés hiányában igen lassan fogyott. A háború befejeződött, az amerikai trösztök vezetőit a tartós béke gondolata rettentő érzésekkel töltötte el. A „Federal Union”, amely a háború előtt alakult meg és azt hirdette, az Egyesült Államok egyesüljenek a nyugati, hasonszőrű „demokrácia” néhányával, hirtelen feloszlott. Trumanék nyíltan kezdték hirdetni a „Világállam” gondolatát és a „Federal Union” célkitűzései egyszeribe tülszűkké váltak a Wall Street szemében. A régi ruha szűk lett, az amerikai monopolisták tervei új köntöst követeltek, így fedezték fel, Emery Reves könyvét. A nagyipar lapjaiban nyílt levél jelent meg, amelyet húsz élenjáró amerikai politikus írt alá. Reves könyvét olvasni és terjeszteni kell, hirdette a nyílt levél. A „New York Times" azt írta a könyvről „az új világ érdekei kívánják, hogy ezt a művet tíz-húsz millió ember olvassa el és vitassa meg”, míg az „Associated Press” 1600 újságnak küldte szét a következő tartalmú körlevelet: „Kevés olyan könyv van, amely a háború veszélyéről olyan maian, érdekesen és drámaian beszél, mint a béke elveivel foglalkozó eme tanulmány.” Röviden szólva, Emery Reves könyve rövidesen az amerikai imperializmus bibliájává vált. Ebben a feremben összezsúfoltan éktelenkednek az amerikai finánctőke összes emberfaló elvei, határtalan profitvágyában terjeszkedni akaró amerikai imperializmusnak a Szovjetunió ellen már akkor készülő háborúja erkölcsi „magyarázata”. „Szabad kereskedelem nem létezhet nemzeti függetlenséggel bíró egységek között. Ahhoz, hogy szabad forgalomnak szabad utat nyissunk, le kell rombolni a politikai határokat, amelyek a népeket elválasztják" — mondja a könyv. íme az „ifjú amerikai imperializmus“ első számú tantétele. A nemzeti függetlenség megszüntetésének hirdetése, a népek nemzeti érdekei iránt tanúsított gaz közömbösség egyértelműek azzal, hogy igazolják a kis és gyenge nemzeteknek az imperialisták által való elnyomását és leigázását. Mindezt Reves könyve igazolja egy másik mondatával is: „A nemzeti függetlenség eltörlése és a „Világállam” megalakítása, csak ezek szolgálhatnak a béke alapjául“— mondja az imperialista biblia és hozzáteszi: „Ha valamely állam ellenáll a világ egyesítésének, minden tétovázás félredobásával hadat kell üzenni neki... Ha az „univerzalizmus“ összekovácsolása nem fog sikerülni demokratikus módszerekkel, akkor ... siettessük az egyesítést a hódítás eszközével... ” Az imperialista terjeszkedés védőügyvédjei és közöttük Reves, a népek nemzeti függetlenségét, állami szuverenitását, „csökevénynek”, idejétmúlt, elavult „eszméknek” minősítik. A kozmopoliták a „határok felszámolását”, a „népek világegyesülését”, a „világkormány” megalakítását követelik. A kozmopolitizmus e ködfüggönyemögé a háborús gyújtogatók már a második világháború végén ama törekvésüket rejtették, hogy az USA védnöksége alatt megteremtsék a burzsoá államoknak a Szovjetunió ellen irányuló katonai-politikai-gazdasági tömbjét. Churchill és társai, az angol monopolisták fővezérei, sem akartak egyebet. De hol vanak azok az idők, amikor a Churchillt buktató laburista kormány 1946-ban a világ újrafelosztását ajánlotta Washingtonnak? Amerikai uralom Ázsiában, angol domináció Európában, Közelkeleten és Afrikában. Cserébe dollár-kölcsönök és nyersanyag-felosztás. A brit oroszlán a másik ragadozó, az amerikai tigris kárára akarta a világháború okozta veszteségeit kireparálni, megtartani a régi zsákmányt és új rablásokra felkészülni. Az Európai Egyesült Államok megalakításán lázasan dolgozott a City, Montgomery tábornagy megrendelte új egyenruháját, hogy miént az egyesült európai haderők parancsnoka vonuljon be valamelyik fővárosba. Az amerikai trösztök azonban még egy jelszót örököltek fasiszta elődjeiktől: „Exportálni vagy meghalni!”. Ez a jelmondat is, akár a többi, a tőkés gazdálkodás ellentmondásait takarja. Akárcsak a nácik harmadik birodalmában, amely születésétől fogva a háborút készítette elő. Exportálni, exportálni, de a hadikiadások nőnek, azokat valahonnan fedezni kell. Emellett a profit sem lehet kevesebb, mint a háború alatt volt. Hozzászokott az egyre éhesebb kapitalista fenevad. A Wall Street kiadta hát a jelszót, a Marshallterv nevében, de az angol piacokra is. A brit cinkosok jó képet vágtak a rossz tréfához. Bevin maga jelentette ki, hogy a népeknek „fel kell áldozniiok szűk nemzeti érdekeiket a közjó érdekében”. Bevin és az angol jobboldali szociáldemokraták, no meg konzervatív társaik mindent megtettek, hogy a nyúl szerepére előkészítsék az európai népeket. A nyulak az amerikai imperialista óriáskígyó étvágyát tartoztak volna csillapítani. Csakhogy az odaáti óriáskígyó már alaposan belemart a brit oroszlán tépett bundájába is. A genfi egyezmény eltörölte vagy csökkentette az angol áruk kedvezményes beviteli vámját magukon az angol gyarmatokon. A brit gyártmányok kirekedtek, nyomukba ömlött az amerikai áruk tömege. A Marshall-terv Angliából vakon engedelmeskedő hadnagyocskát csinált, aki a tengerentúli tábornok parancsára hallgat. Mindenben. Az új háború előkészítésében is. Hadikiadásait csillagászati számok jelzik az egyre nagyobb hiányokat eláruló költségvetésében. A brit haditengerészet, a tengerek egykori imperialista ura, flottáinak nagy részét máris amerikai admirális vezényli, a Földközi-tengeren nem a brit, de az amerikai hajóhad az úr. Amíg Bevin és Churchill azaz a laburisták és a konzervatívok azon vitatkoztak, hogy ki a La Manche-tól az Elbáig terjedő európai föderáció angol gondolatának szülőapja, az amerikai trösztök Schuman szájába rágták azt a hírhedt tervet, amely egyszeriben el fogja szigetelni az angol ipart. A Wall Street a német lovat választotta az angol gebe ellenében. Az amerikai sógor máris a zsebében érzi a brit rokon örökségét. Az atlanti szövetség alapja már nem Washington és London szövetsége, hanem az amerikai háborús uszítók összeskivése a népek élete ellen a nyugatnémet militarizmussal. Közbe nő a fegyverkezés üteme. Milliárdok gyűlnek az angol trösztök páncélszekrényeibe is. Az angol nép újra hallja Goring sírból visszakongó jelszavát: ágyú kell vaj helyett. Évek óta egyre kevesebbet eszik az angol munkás és Buttler, Churchill pénzügyminisztere máris kijelentette : legyünk elkészülve sok mindenre. Kiszámították azt is, hogy 1914-ben Angliának annyi követelése volt, mintha mindegyik lakosának 500 dollárral tartoznának. Manapság a Marshall-terv olyan sok hűhóval beharangozott jótékony voltának következtében, annyi az adósága, hogy minden brit állampolgár 500 dollárral tartozik az amerikai „jótevőknek. Növelni a kivitelt, minden áron. Több árut gyártani, de nincs nyersanyag. Az amerikai monopolisták rátették a kezüket a kapitalista világ legfontosabb nyersanyagaira, ők diktálják az árakat, ők osztják el a készleteket Mégis fokozni kell a kivitelt, mert kilenc hónapon belül elolvad az utolsó aranyrúd is és az angol kenyér árát a new-yorki, párizsi és zürichi tőzsdén fogják megszabni. Exportálni vagy meghalni — mondják a trösztök urai, de a népek sem Angliában, sem egyebütt nem akarnak meghalni. Így történt azután, hogy a dolgozó tömegek nyomására Churchill átrándult Amerikába. Úgy fogadták, mint a pumpolni akaró szegény rokont. Miért jön ide ez a Churchill, — kérdezte Acheson — amikor a londoni amerikai nagykövettel éppen olyan jól meg tudná beszélni a dolgokat ? A Trumannal folytatott négynapos tárgyalásokról siránkozva állapította meg az angol sajtó, hogy ezalatt a négy nap alatt egyebet sem csináltak, mint az ellentétek listáját állították össze. Hosszú lajstrom ez. Az Atlanti tömb problémáival kezdődik és az acél kérdésével ér véget. Vagy éppen fordítva. Egyre megy. Churchill a nyugateurópai szovjetellenes blokk élére Angliát akarja. Az amerikai nagyiparosok és bankárok Nyugat-Németországot. Anglia önálló légierő után óhajtozik és hallani sem akar arról, hogy az Atlanti-óceán hajóhadait amerikai tengernagy vezesse Hosszú lajstrom az imperialisták ellentéteinek listája. Rajta van például a nyersanyagok kérdése is. Churchill egymillió tonna acélt akar és fenyegetőzik, csökkenti a fegyverkezés ütemét. Merő zsarolás az imperialista békebontók alkudozása. Truman nem akar acélt adni, jómagának sincs elég. Churchill kilátásba helyezte, hogy nem ad önt, vagy másfelé adja el, dollárt akar érte. A trösztöt hajszolják a fegyverkezési terv végrehajtását, a népek szenvedik az egyre feljebb szökő árakat, a napról-napra életbelépő megszorítások irtózatos terheit. Az angol trösztök a japán ipar feltámadásától is félnek és a „Manchester Guardian“ arról ír, a japán áruk máris elözönlik a brit impérium piacait. Az angol nagyiparosok nyitott kapukat akarnak Kína felé. A hongkongi nagykereskedők panasza is eljutott Curchill füléig. A nagy kikötőt ellepte a rozsda amióta amerikai nyomásra sorompókat emeltek a Kínai Népköztársaság felé. Le kell rombolni a sorompókat, exportálni kell, exportálni. Churchill azt is követelte, vegyen Amerika angol árukat. Truman nem tudja elhelyezni saját gyártmányait sem. Ennek ellenére az angol lapok azon siránkoznak, hogy a találkozón szó sem esett Anglia nagyméretű arany és dollárveszteségeiről, „már pedig ezek a legfontosabb kérdések“. Persze akadt egész sor olyan kérdés is, amelyekben a két háborús bűnös megtalálta a közös hangot. Churchill a találkozó után azonnal bőbeszédű lett. Szokása szerint majd itt, majd ott nyilatkozott. „Az Atlanti Szövetség mégis csak jó dolog“ — mondotta s aztán gyorsan arról kezdett beszélni, hogy talán mégis amerikai tengernagy fog parancsnokolni az egyesített flották felett. Amikor az angol alsóház előtt beszélt, kijelentette, Anglia egyetért az Egyesült Államok délkeletázsiai háborús terveivel és segíteni fogja az USA-t a Kínai Népköztársaság elleni rablóhadjáratban. Viszont az ú. n. „európai haderők“ által használt gyalogsági fegyver tekintetében mégsem tudtak megegyezni Churchill és Truman. Mindegyik a maga fegyvertípusát akarja bevezetni, mert azon a saját monopolistáik jobban keresnek.... „Van egy harmadik szövetségesünk — mondotta Sztálin több, mint negyedszázaddal ezelőtt — amely megfoghatatlanul személytelen, de a legnagyobb mértékben fontos. Ez azok az összetűzések és ellentmondások a kapitalista országok között, amelyek személytelenek, de feltétlenül hatalmunk és forradalmunk hatalmas támaszai.... A harcok, az öszszeütközések és a háborúk ellenségeink között — ezek, ismétlem, nagy szövetségeseink.“ A béke és a haladás elleni gyűlölet, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elpusztításának vágya, ez az a kapocs, amely összetartja némiképpen az imperialista tömb országait, ez az egyetlen szempont, amellyel feltétel nélkül egyetértenek. De már e tervek megvalósítására irányuló módszerek körül sem tudnak megegyezni, így hát a béketábor hatalmas erején, a szabadságra vágyó népek egyre nagyobb lendülettel kibontakozó harcán kívül míg egy másik tényező is hozzájárul az imperializmus alapjaiban korhadt építményének öszszeomlásához és ez az imperialista fenevadak egymás közötti marakodása, az imperialista tömbön belüli ellentétek egyre fokozódó kiéleződése. Nem kétséges, hogy ez a vihar, amely kíméletlenül tépázza az imperializmus rozoga építményét, a romok alá temeti majd az úgynevezett „új rend“ összes apostolait is. ASZODY JÁNOS 2 A nagy orosz író és hazafi életműve képekben Gogoly kiállítás a fővárosban Nyikolaj Vasziljevics Gogoly a nagy orosz realista író, Puskinnal, a nagy orosz költőel együtt rakta le a XIX. század elején az orosz realista irodalom alapjait. Gogoly lelkes hazafi volt, aki határtalanulszerette népét. Műveiben az orosz nép utáni ereje jelentkezik. Kíméletlenül leleplezte a nép elnyomóit, ellenségeit, a nemeseket és bürokratákat, a cári önkényuralomra épült jobbágyállam rabtartóit. Március 4-én lesz száz éve, hogy az egyetemes irodalom e nagy klasszikusa meghalt. A dolgozó emberiség szerte a világon megemlékezik a nagy orosz realista író centenáriumáról. A Béke Világtanács külön határozatban hangsúlyozta az évforduló jelentőségét. A határozat kiemeli, hogy a békemozgalom ápolja a szabad és a szabadságukért küzdő népek hagyományait és mindazokat a nagy kulturális értékeket, amelyek az emberiség közös kincseivé váltak. Ebben az évben az egész világ békeharcosai megemlékeznek Gogoly, Victor Hugo, Leonardo da Vinci és Avicenna évfordulójáról, hogy ezzel is kifejezésre juttassák a szabadságért harcoló népek kulturális összefogását. Hazánkban javában folynak az előkészületek a Gogoly centenárium tiszteletére. Az író életét és műveit előadásokon ismertetik, színműveit újból színházaink műsorára tűzték, megjelentek könyveinek új kiadásai. Mindezek mellett számos kiállítás járul hozzá ahhoz, hogy dolgozó népünk minél jobban megismerhesse az orosz nép nagy írójának életét és művészetét. így, a fővárosi Román-Szovjet Barátság Házában gazdag tartalmú Gogoly kiállítás nyílt. A kiállítás a nagy klasszikus orosz és a szovjet festőművészek műveinek másolatain keresztül mutatja be Gogoly életének legjelentősebb mozzanatait. Volkov és Skurln régi orosz festők mellett ott sorakoznak Ljebegyev, Prucki, Pribalovszki szovjet művészek festményei. Beszédes bizonyítékai ezek a képek, hogy Gogoly munkássága nemcsak az orosz festészet klasszikusait ihlette meg, alakjai életre kelnek a mai szovjet festőművészek ecsetvonásai nyomán is. A kiállítás első része azokat a helyeket mutatja be, ahol Gogoly élt és alkotott. Egymásután sorakoznak a képek. Látjuk a szorocsinci kis parasztházat, ahol 1809 március 20-án Gogoly született, az ukrajnai Vaszilevszka falu képét, ahol gyermekkorát töltötte, 1 nezsini líceumot, ahol diákoskodott, a leningrádi Képzőművészeti Akadémiát, ahol festészetet tanult. Barátságosan emelkedik ki a virágos, lombos háttérből a tiraszpoli (ma puskinvárosi) erkélyes ház, ahol 1831 nyarán olyan felejthetetlen napokat töltött Puskinnal. Közvetlen mellette látjuk a római Vii Sixtina utcai házat, ahol Gogoly 1838—1842-ig lakott és ahol halhatatlan műveit, a „Holt lelkek"-et és „A revizor’’-t alkotta. A kiállítás második részének képei Gogoly műveinek illusztrációival ismertetnek meg. Számos jelenetet láthatunk „A revizor"-ból, abból a jellegzetes gogolyi műből, amely megjelenése idején olyan nagy vihart kavart a cári Oroszország nemesei és bürokratái között s amely olyan nagy elégtételt szolgáltatott a haladó erők számára. .. képek mellett idézetet láthatunk Gogoly „Egy szerző vallomásai” című kötetéből: „Elhatároztam, hogy a „Revizor"-ba halomba gyűjtöm mindazt, ami csúf és rossz Oroszországban, mindazt, amit ismerek ebből a világból, hogy egyszerre kacaghassak rajta". Gogoly nagyon szerette a festészetet. Maga is festett és alaposan ismerte a festők életét. Egy korabeli festőről szól „Az arckép" című novellája, amelynek illusztrációival megismertet a kiállítás. A novella egy tehetséges festő útját mutatja meg, aki a pénz és hírnév utáni hajszában eltékozolta tehetségét. Itt sorakoznak a „Májusi éjszaka" és a „Sorocsinci vásár" illusztrációi is. A romantikus képek mögül kivillan a falu dolgozóinak nyomorúságos, egyáltalában nem idillikus élete. A „Tárász Bulyba” illusztrációi az elnyomott orosz nép hatalmas erejéről, szabadságvágyáról és lángoló hazaszeretetéről beszélnek. A szembenlévő falon, kis fehér táblákon, korabeli orosz írók, költők és kritikusok Gogolyról szóló nyilatkozatai. Csernisevszkij a nagy orosz demokrata forradalmi gondolkodó egyik tanulmányának sorait láthatjuk „Nagy íróink egyikénél sem hangsúlyozódott ki olyan elevenen és tisztán hazafias öntudatának jelentősége, mint Gogolynál. Olyan embernek tartotta magát, akinek hivatása nem a művészetet, hanem hazáját szolgálni". Csernisevszkij szavai azt bizonyítják, hogy Gogoly mindennél előbbrevalónak tekintette hazáját, szembefordult az uralkodó idealista világnézettel és olyan művészetet akart teremteni, amely maradéktalanul a haza szolgálatában áll. Goncsarov realista orosz író így jellemezte Gogolyt: Kétségenkívül realista. Várjon kinek az alakjaiban találsz több igazságot, mint nála? Gogoly azonban míg egyeseket kacagtatott és kacagott másokon, zokogott titokban, ezért csípős szatírája magába foglalja az egész végtelen Oroszországot... egész testét, vérét, lélekzetét". Itt láthatjuk N. G. Bjelinszkijnek, a nagy forradalmár kritikusnak, Turgenyevnek és Osztrovszkijnak, az orosz drámairodalom nagy alakjának nyilatkozatait is. Tarász Grigorovics Szevcsenkó, a halhatatlan ukrán költő így szólította a nagy orosz író emlékét: „Ó Gogoly, hallhatatlan Gogolyunk! Milyen öröm töltötte volna el nemes lelkedet, ennyi lángeszű tanítványt látva magad körül". A kiállítás harmadik és leggazdagabb része azt a megbecsülést és szeretetet tükrözi amelyben a szovjet állam és a szovjet dolgozók Gogoly műveit részesítik. Hosszú sorban láthatjuk azokat a kultúrintézményeket, amelyek a nagy író hazafi nevét viselik. Fényképek mutatják be azokat a helyeket, amelyekről Gogoly olyan nagy szeretettel írt Láthatjuk a szorocsinói Gogoly múzeumot, ahol az életét és munkásságát tükröző emlékeket őrzik. Az a falucska, amelyről a „Falusi esték Dikankában" című novelláját írta, a szovjet rendszerben rajoni kulturközponttá fejlődött A műveiben annyiszor emlegetett mirgorodi tó helyén gyógyvízforrást fedeztek fel nemrégiben és ma ezen a helyen korszerű szanatórium szolgálja a dolgozók egészségét Külön sorozatban láthatjuk azokat a képeket, amelyek Gogoly műveinek színpadi bemutatóit örökítik meg. A szovjet színházak állandóan műsorukon tartják Gogoly darabjait. Gogoly számtalan novelláját alkalmazták színpadra. Képeket láthatunk a „Májusi éjszaka" című novellából átdolgozott opera kievi bemutatójáról, a „Holt lelkek" című regény nyomán átírt színmű moszkvai előadásáról és a leningrádi Kultúrpalotában bemutatott „Szorocsinói vásár"-ról. Gogoly neve minden szovjetember számára drága. Emléke mélyen él a hatalmas ország dolgozóinak szívében. Ezt a szeretetet bizonyítja, hogy az utóbbi években hatalmas példányszámban adták ki a Szovjetunóban Gogoly műveit. Könyvborítékokat számokat ábrázoló kép beszél arról, hogy az 1850-es évek óta milyen arányban növekedett a Gogoly kiadványok száma. Míg a forradalom előtti 65 esztendő alatt Gogoly műveit csak öt nyelven, összesen hétmillió példányszámban adták ki, addig a Szovjethatalom 31 éve alatt 38 nyelven, 19,370,000 példányban jelentek meg a nagy orosz író művei. Gogoly élete és munkássága nagy hatással volt a román irodalom fejlődésére is. Sok realista román írót segítettek Gogoly művei az igazság felismerésében. Gogoly ma is segíti népünket és irodalmunkat. A kiállítás főhelyén aranyozott betűs felirat hirdeti „A nagy orosz író művei együtt harcolnak új életet építő dolgozó népünkkel. Segítenek leleplezni az ellenséget, megmutatják annak undorító és aljas arcát, hogy könnyebben felismerhessük , hogy nagyobb erővel tudjunk harcolni mindazok ellen, akik újabb romlásba akarják dönteni az emberiséget". Q. G. SZÜLŐFA Meglátogattam szülőfalumat, a zsidórajon! Szilágygörcsönt. Sűrűn hullott a hideg téli eső. Erős szél fújt a hegyek felől s minél közelebb kerültem a faluhoz, annál nagyobb volt a sár. A falu szélén, ahol a szekerek sűrűbben vágták a talajt, széles sártenger terpeszkedett s hideg leve felülről folyt be a bakancs szárán. — Hm, hm — motyogtam és erőlködve duzgáltam lábamat a kátyúból. — Az utak nincsenek rendbentartva. Pedig ha jól körülnézünk, itt is akad helyi erőforrás ... A községi hidak is szomorú látványt nyújtottak. — Ejnye, de rozogák — állapítottam meg. — Rakott szekeret nem igen bírnak el... Valahogy azért csak bevergődtem a község terére, de ott még siralmasabb látvány fogadott. A középúton, két mély sáncban úgy folyt a viz, mint a hegyipatak. Még csörgedezett is. Körülötte traktornyomok vágódtak mélyen a földbe. — Traktor... Görcsönben...? — villanyozódtam fel egyszeriben s szétnéztem, hogy várjon most merre, kihez forduljak, hogy minél hamarabb megtudjam, amiért jöttem. Csak pár éve hagytam el szülőfalumat. Uj lakóhelyemen, Sepsiszentgyörgyön tagja lettem a „Lázár Mihály“ kollektív gazdaságnak A mi szép életünkben nem felejtkeztem el szülőfalumról. S most eljöttem, hogy megnézzem: várjon mennyire fejlődött, mióta elhagytam? Mennyire jutott a békéért vívott harcunkban? Mivel járul hozzá a szocializmus építéséhez és saját sorsa irányításához? Nagyon sajnáltam szülőfalumat, amint így megláttam első pillanatban szembeötlő hibáit. Valamikor, a Wesselényi bárók idején sokat szenvedett ez a község. Eleget nyögött a sárom alatt. Most igen jól esett volna, ha itt is, mint más községekben, nyomban feltűnő változást találok. Nagyon elmaradottak voltak a falubeliek s jómagam is, mig itt laktam. De már láttam, hogy Szilágygörcsön nem igen változott. Bementem a szövetkezeti boltba. Ott találtam a szövetkezet vezetőjét, Csatlós Zoltánt, aki igen ügyeskezü a kiszolgálásban. Türelmesen megvártam, míg — percek alatt — többeket is kiszolgált. Áru volt bőven. Mérték a szövetet, vászonfélét, selymeket." Bizonyára esküvőre készülődtek valamelyik házban. Amikor elmentek a vidám fiatalok, én sem rejtettem véka alá mi szándék hozott. Megtudtam, hogy az én szülőfalum bizony elég lassan lépeget. A földesurak elűzése után ittmaradtak a kulákok- s úgy látszik, ezek még visszahúzzák a községet a fejlődésben. Csatlós Zoltán elmondta, hogy a rajonálás óta a Szilágygörcsönhöz tartozik Cigányi és Harakény is. Mindhárom községben különkülön 12 tagú állandó bizottság működik és képviselői nagyszámban vannak, de ezekéiz nem sok segítséget adnak a néptanácsnak. Mindegyikük előbbre helyezi saját érdekeit a közösségi munkánál. Hasonlóképpen gondolkodnak a tömegszervezetek tagjai is. — No — állapítottam meg csalódottan — ha így áll a dolog, akkor a traktornyomoknak semmi köze a község munkájához ... Mindjárt meg is érdeklődtem a dolgot. — Szó sincs róla — tiltakozott Csatlós elvtárs — a község lakói közül 22-en TOZ- tipusú társulásra léptek ötven hektár földön. — A télen? ... — Még az ősszel — nevetett az én felvilágosítom.’— összegyűjtöttek húsz mázsa vetőmagot s elvetették. — És a tagok bizakodással néznek-e a jövő felé? — kérdeztem örömtől dobogó szívvel. — Remélik, hogy ebben az évben, ha jól dolgoznak, Pártunk és kormányunk megadja az engedélyt a kollektív gazdaság alakítására is. Nem néztem én már akkor sem a rossz hidakat, sem a sáros, gödrös utakat, hanem siettem Amarian Máriához, a társulás szervezőjéhez. Alig vártam, hogy elmondja a többit Ha már egyszer közös gazdálkodás lesz a községben, lesz itt híd is nemsokára, meg jó köves út is lesz. Most kezdtem csak igazán érdeklődni szülőfalum sorsa iránt. Marian Mária elmondta, hogy — mint minden új társulásnál — itt is megvannak a kezdeti nehézségek itt is akadnak hitetlenkedők. Ingadoznak a boldog élet felé vezető út és a reakció suttogásai között. Az új élet útját tisztán, világosan többen is felismerték, de még várnak, halogatják a beiratkozást. Társas gazdálkodásra eddig Ábrahám György, Gyurka György, Marosán Péter és János, Csatlós Zoltán, Csatlós Albert, Kacán György, Rusu Vasile, Papp Viktorné, Fazekas Gergely, Kozma György, Bács János, Papp György, Major Andrásné, Siliciac Vasile, Magyar György, Papp Vasile, Szőri János Kuber György, Stavár György és Starvár János lépett. Elnökük Marosán János. No — igy döntöttem— nem megyek el addig szülőfalumból, mig meg nem ismerkedem Marosán elvtárssal. Éppen fát aprított az udvarán, amikor felkerestem. Aztán belül kerültünk — néhány bevezető szó után — sok jó munkát kívántam neki. Marosán elmondta, hogy bizony ők elkezdték ezt a TOZ-t, de eleven kollektív gazdaságot még nem is láttak. Nagyon jó volna elmenni és a valóságban is meggyőződni a közös munka hasznáról. — Neked, elvtárs, már jó — mondta Marosán elvtárs — te már tudod, hogy mit hoz a holnap. Ebből láttam, hogy itt bizony nagy hibák vannak. Erősebb vezető kézre van szükség, mert a reakció ugyancsak dolgozik s az ellensúlyozására kevés történik, itt látszik meg legjobban a néptanács és a képviselők gyengesége. Nem alkotnak védősáncot a társulás körül, amire pedig úgy kellene vigyázzanak, mint a melegházban nevelt tavaszi palántán. Nem sokáig késtem a válasszal. — Tudjuk ám — feleltem.— Felépítjük szeretett hazánkban a szocializmust, az ország minden sarkában kollektív gazdaságokat alakítunk és virágzóvá tesszük nehéziparunkat. Sokszoros erővel építjük a jövőt és minden megvalósított eredmény után erősebben gyűlöljük ellenségeinket. Ha kell, életünk árán is megvédjük minden vívmányunkat. Már lefelé hajlott a nap vérvörös korongja, amikor elhagytam szülőfalumat. Az eső is elállt s a szél szikkasztani kezdte a sarat. Megálltam és végignéztem a széles, szép határföldeken: Görcsön, Cigányi, Haraklény ... — Ahogy a dolgozó nép ereje összekötött benneteket, úgy köti össze majd a földeket is... gondoltam, amikor pillantásom a gizesgazos, szárazbokros mesgyékre esett. A mesgyék mentén szaporán folyt az esője, leszaladt az útmenti árkokba és tovább rohant a völgyi patak felé. Vitte a termőföld zsírját, izét, erejét. — Nem sokáig viszed — fenyegettem meg a barázdák medrét — maholnap elnyel a traktor vasekéje... egybeszántanak ... ébred a falu ... Már nem sajnáltam szülőfalumat. (Szénási István levele nyomán) Állandóan emelkedik ez ösztöndíjak száma Pártunk és kormányunk nagy gondot fordít közoktatásunkra, kultúrforradalmunk kiteljesedésének erre a fontos tényezőjére. A tantestület életviszonyainak megjavítását célzó határozat, a tanulóifjúságnak juttatott egyre több ösztöndíj bizonyítja ezt a gondoskodást. A miniszterelnökség mellett működő Sztatisztikai Vezérigazgatóságnak az 1951. évi terv teljesítéséről szóló közleményéből kitűnik, hogy az idén 25 százalékkal több ösztöndíjat osztanak ki, mint tavaly. 1950 — 1951-ben a tanulók és egyetemi hallgatók 206 ezer ösztöndíjat kaptak. Az 1951—1952- es tanévben 269.455-re emelkedett az ösztöndíjak száma. A letűnt burzsoá földesúri rendszerben a tanulóifjúság 10 százalékának sem jutott, ösztöndíj. Aáa 67,4 százalékuk élvezi az állam támogatását. Az egyetemi hallgatók 1950—51-ben 35 ezer ösztöndíjat élveztek, 1951—52-ben pedig 37.055-öt. A tanulásban élenjárók közül 200 köztársasági ösztöndíjat, 35 „Gheorghe Gheorghiu-Dej” ösztöndíjat kapott. Rádióműsor A ROMAN NÉPKÖZTARSASÁG RADIOÁLLOMASAINAK MAGYARNYELVŰ MŰSORA KEDD, 1952., március 4. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 6 óra 50 perckor Hírek. Zene. R. ROMANIA 1935 és BUKAREST II. 285 m.hh. 12 óra 30 perckor Hírek. Hírmagyarázat. Zene. R. TEMESVÁR I. 397 m. hh. 16 órakor Hírek. 16 óra 15 perckor SPORTKRÓNIKA. 16 óra 20 perckor Kremán-mozgalom a temesvári „elektromotor" gyárban, riport. R. ROMANIA 1935, BUKAREST U. 285, TERMESVAR I. 397 és CRAIOVA 205,9 m db 19 óra 30 perckor GYERMEKEK FELIRAJA R. ROMANIA 1935 és TEMESVÁR II. 22 óra 35 perckor Hirek. 1 1952., március 2., vasárnap TESTNEVELÉS és SPORT Ma kezdődik Budapesten, Botvinnik szovjet világbajnok részvételével a Maróczy Géza-emlékverseny Az idei sakkidény legérdekesebb és nemzetközi viszonylatban is legjelentősebb versenyére Budapesten kerül sor vasárnapi, kezdettel. E nagyszabású sakkversenyen, amelyet Maróczy Géza híres magyar sakkmester emlékezetére rendeznek, a világ legszámottevőbb sakkozói vesznek részt, élükön a Szovjetunió sakkmestereivel. A Szovjetuniót a Maróczy Géza emlékversenyen Mihail Kotvinnik világbajnok, nemzetközi nagymester, VJACSESZLAV ROGOZIN nemzetközi nagymester, PAUL KERES, az idei szovjet bajnok, nemzetközi nagymester, JEFIN GELLER nemzetközi mester, TIGREN PETROSZJAN nemzetközi mester, VASZILIJ SZAJISZLOV nemzetközi nagymester, továbbá VLAGYIMIR ALATORCEV és ALEKSZANDR TOLUS nemzetközi mesterek képviselik. Mind olyan nevek, amelyeket az egész világon jól ismernek. A világhírű szovjet sakkozók mellett e nagyszabású versenyen a népi demokratikus országok, valamint több kapitalista ország sakkmesterei is résztvesznek. Hazánkat, Dr. Octavian Traianescu és Szabó István sakkmesterek képviselik, akik szombaton délben már el is utaztak Budapestre. Szabó sakkmester, mint szekundás vesz részt a versenyen. A Maróczy Géza-emlékversenyen még a következők indulnak: SLIVA (Lengyel Köztársaság), ROTTNAUER( Csehszlovák Köztársaság), BARCZA GEDEON és SZABÓ LÁSZLÓ (MNK), STAHLBERG (Svédország), O. KELLY (Belgium), PILNIKET (Argentina), GOLOMBEK (Anglia). Ökölvívó válogatott csapatunk a Szovjetunióba utazott Szombaton reggel repülőgépen Moszkvában utazott a Román Népköztársaság ökölvívó válogatottja, ökölvívóink nemzetközi tornán vesznek részt a Szovjetunió fővárosában. Moszkvába repültek Nicolae Lince, és Gheorghe Fiat sportmesterek, főiskolai világbajnokok, valamint Eustatiu Margarit, Ambrus Ferenc, Dumitru Ciobotaru Vasile Titu és mások. ökölvívó sportunk fejlődése szempontjából nagyjelentőségű a moszkvai tornán való részvétel. Az utóbbi évek során legjobb ökölvívóinknak többször volt alkalmuk találkozni a szovjet öklözőkkel. Minden találkozó gazdag volt tanulságokban. A szerzett tapasztalatokat idehaza fel is használták öklözőink saját tudásuk tökéletesítésére és az ifjabb sportolók oktatására. Most élversenyzőink és edzőink személyesen ismerkedhetnek meg az igazi tömegalapokon nyugvó szovjet ökölvívással, amely sok százezernyi osztályozott sportolóval rendelkezik. A szovjet ifjúság különösen kedveli az ökölvívást, amelyet a legsportszerűbb keretek között űznek és amely szerves részét képezi az ifjak testnevelésének. Ez a mostani találkozó is hozzájárul a Szovjetunió és a Román Népköztársaság sportkapcsolatainak elmélyítéséhez. Igazi megnyilvánulása lesz e békevágyó népek barátságának.